Cara

Čara (régi osztrák-magyar elnevezése Kcara) egy kis falu a Korcula-sziget központi részén, 4 km-re Smokvica-tól, a 126 méter magas Koncar-domb lábánál. Ez a sziget egyik legrégebbi települése. Gazdaságának alapját a szőlő- és az olíva termesztés, valamint az állattenyésztés képezik. A települést a szigetet átszelő főút mentén találjuk.

Cara

Čara történelmi összefoglalója

Korcula-sziget első két görögök által alapított kolóniája a III. illetve a VI. századokban keletkezett, amint az a Lumbarda-i kőtáblákon (Lumbarda Psephisma) is áll. A szigeten a görögök többek között villákat is építettek a Cara-i mező mellett, melyet Carsko Polje-ként ismerünk. Az elnevezés eredete ógörög (Hara), így valószínűsíthető, hogy Cara-t is a görögök alapították. A nagy népvándorlások idejében (a VI.-VII. századokban) szláv törzsek árasztották el Dalmáciát, amely akkor még római fennhatóság alatt állt, de később Bizánc foglalta el. A horvátok más szláv törzsekkel és az avarokkal együtt érkeztek, de Korcula szigetét csak később, a VIII. században népesítették be. Cara, a Korcula-sziget egyik legrégebbi települése, melyet a horvátok a XVIII. – XIX. században fejlesztettek igazi településsé. A keresztény hitre való áttérítése a Korcula-sziget vidéki településeinek a XI. században kezdődött el. A Zadar-i Egyetem kutatásai során megállapításra került, hogy a horvátok csak a XIV. XV. századra tértek át teljesen a kereszténységre.

Korcula szigetét a Velencei Köztársaság régi dokumentumaiban is megemlítik, a Dalmáciába való terjeszkedésükkel kapcsolatosan. A X. század végén, amikor II. Pietro Orseolo velencei dózse hadjáratot szervezett a Neretva-i kalózkodás felszámolására, a Korcula szigetet is biztonságossá akarta tenni. Az 1214-ben kelt Korcula-i Statútum említést tesz Cara-ról, mint megerősítendő településről Korcula, Blato, Smokvica, Pupnat és Zrnovo mellett.

Az Osztrák-Magyar Monarchia idejében a települést „Kcara” néven regisztrálták.

Čara történelmi öröksége

Cara egy kis falu, ennek ellenére itt is akad látnivaló, mivel a sziget egyik legrégebbi települése.

Akárcsak a sziget többi településén, a helyi nemesek itt is megerősített nyári palotákat emeltek a közeli Zavalatica-öböl partján.

Szent Péter templom

A falu közepén áll a XV. században épült Szent Péter templom. Az idők folyamán számos alkalommal átépítették, templomtornya 1920-ban lett befejezve. Az eredeti háromhajós templomot a XVIII. században építették át, ekkor építették a templomtornyot is.

A templom főoltárának képe Krisztust ábrázolja amint megjelent az apostoloknak, melyet a velencei reneszánsz mester Leandro Bassano festett a XVI. században. A templom előtti kis kövezett téren több száz éves, 50 méteres magasságot is elérő ciprusok állnak. Egyesek szerint a legöregebbek kora a 500 évet is túllépi, így valószínűleg ezek Európa legöregebb ciprusai, ezért már 1825 óta törvény védi őket.

Cara közepén áll a XV. században épült Szent Péter templom.

Szűzanya templom

A „Polje”-n vagyis a mezőn, a szőlőültetvények közepén a régi és az új temetők között látható a Cara-mezei Szűzanya templom (Gospa od Carskog polja), amely a XIV. században épült. A terjedelmes hajóval és nagy, félköríves apszissal rendelkező templomot első alkalommal 1377-ben újították fel, majd a XVI. század végén, legvégül pedig 1680-ban. A templomot egy 1329-ből származó kézirat is megemlíti. A templom oltárának predellánján (az oltár talapzata) domborműveket láthatunk, melyek a Szűzanya életéből jelenítenek meg részleteket, nevezetesen a Kinyilatkoztatást, Jézus születését, A Három Királyok ajándékozását és Szűz Mária megkoronázását. A szóbeszéd szerint ezek az alabástrom domborművek kalandos úton kerültek a templomba, eredetileg a XV. században készültek egy Nottingham-i műhelyben. Egy másik legenda szerint, 1686-ban a Madonna egy kis csónakban jelent meg egy fiatal pásztorlánykának Cavica Luka-ban. Július 25-én Szent János napján a templom nagyszabású zarándoklat színhelye.

Szőlőültetvények

Spanic-kastély

Čara-ban fennmaradt egy régi megerősített nyári lak is, helyi szóhasználatban „kastil”, ez a Spanic-kastély. A XVII. században épült kastélyt az egyik Korcula-i földesúr építette, ő rendelkezett akkoriban a teljes Carsko Poljei mező felett. A kastélyt mindjárt a falu határában láthatjuk (Korcula-ból jövet jobb kéz felől) egy magaslaton, ahonnan nem csak az egész mezőség látható, de a Lastovo-sziget és a Monte Gargano-hegy is Olaszországban.

Présház

Čara egy hagyományos bortermelő falu. Carsko Polje-n a Cara-i bortermelők felépítették a saját, nagy présházukat, itt készült a többek között híres fehér boruk a Posip is. A présházat amellett a bekötőút mellett találjuk, amely Cara-t köti össze öbleivel a Zavalatica-val és a Zitna-val délen. Egykor Zavalatica kikötőjéből indultak útjukra a borszállító hajók.

Zavalatica-öböl

Petar Crnomir legendája

Čara-hoz kötődik, egy a helyiek által jól ismert legenda is. 1006-ban a Cara-i Petar Crnomir Korcula városába ment, hogy azt adók csökkentéséről tárgyaljon a Velence-i Köztársaság helytartójával. A legenda szerint, a tárgyalás nem sikerült valami fényesen, Petar Crnomirt pedig letartóztatták, ám megszökött a fogvatartóitól és az óvárosba menekült. A velencei katonaság hajtóvadászatot szervezett a kézre kerítésére. A fegyveres konfrontáció során a velencei katonákkal, Petar Crnomir halálos sebet kapott, röviddel később bele is halt sérüléseibe. Ekkor a Crnomir család és Cara teljes lakossága fegyveres felkelést szervezett a velenceiek ellen. Bár eleinte sikerült a velenceieket visszaszorítaniuk, de ők erősítést kértek Split-ből, a felkelést pedig leverték. Megtorlásképpen a velenceiek az egész Crnomir családot megölték, a falut pedig felégették. Állítólag a felkelés folyamán a nyolc Crnomir testvér megölte a velencei helytartót, azon a helyen melyet Maska-nak neveznek vagy a „Herceg sírjának”. A felkelés emlékére Cara-ban Kumpanija táncot mutatnak be Szent Péter ünnepnapján Petar Crnomir emlékére.

Videók

Cara
Korcula-sziget
Dél-Dalmácia

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét