Umag

Umag Horvátország legnyugatibb városa, a horvát nyaralóhelyek közül az egyik legkedveltebb. Aki igazán kalandos nyaralásra vágyik, annak érdemes ide látogatnia, mert ez a városka sokkal több lehetőséget kínál a turistáknak, mint a strandolás. Umag-ban számtalan sportolási és wellness lehetőség van, a legnagyobb hangsúlyt a teniszre fektetik, így a játék kedvelői biztosan jól fogják itt érezni magukat.

A város rövid története

Umag a Római Birodalom időszakában, az arisztokraták nyaralóhelye volt. A XIII-ik században a velencei megszállás alatt jelentős kikötővárossá fejlődött, ez a mai napig így van, ugyanis itt található például a híres ACI Marina Umag kikötő. Az első világháború után Olaszországhoz tartozott, majd Horvátország függetlenségének kivívása után lett az ország része. Egy kellemes Umag-i séta során számtalan történelmi emléket láthatnak a turisták. A városfalnak és a védelmi toronynak a romjai, a templomok, az óvárosban a velencei stílusban épített házak mind Umag érdekes történelméről árulkodnak.

Látnivalók

A városkában érdemes hosszú sétákat tenni, megcsodálni a régi építésű velencei házakat és templomokat mint például a Szent Mária templomot amely a 15-ik században épült. A város védőszentje Szent Peregin tiszteletére minden év május 23-án ünnepséget tartanak. Umagban egy erődtorony is található, amely a helyi múzeumnak is otthont ad. Aki szereti a történelmet, biztosan lehengerli majd a látvány. Umag nem csak a múlt szépségeivel kápráztatja el az oda látogatókat, hanem aktív, mozgalmas kikapcsolódási lehetőségeivel is.

Szórakozási és sportolási lehetőségek

Umag Horvátország legnagyobb teniszközpontja, a városkában 60 teniszpálya várja az odalátogatókat. Akinek megtetszik a tenisz, de nem volt alkalma eddig játszani, részt vehet egy tenisz tanfolyamon, de egy tenisztáborban is megtanulhatja a játék alapjait. Umagban minden nyáron, júliusban megrendezésre kerül a CROATIA OPEN nevű ATP tenisz bajnokság, melyen nem csak a hazai, de a külföldi neves teniszezők is részt vesznek. A városban ezenkívül még számtalan sportolási lehetőség van, de aki bowlingozni, tollasozni, vagy kosárlabdázni szeretne, annak sem kell messzire mennie, hiszen Isztria közelében egy új sportkomplexum található a Hotel Sol Garden-től nem messze. A számtalan vízi sport lehetőséget sem szabad kihagynunk, hiszen Umag nagyszerű hely a búvárkodáshoz, és a hajókiránduláshoz is. Természetesen Umagon is lehetőség nyílik a strandolásra, a partjai kavicsosak, homokosak, így mindenki megtalálja a számára ideális sütkérezéshez való helyet. Umag a turisták egyik kedvenc helye, így számtalan vendéglő, kávézó található a városkában, ahol strandolás után el lehet fogyasztani egy hűsítő jeges italt. Umag híres szőlőtermelő vidék, ahol a malvázia fajtájú szőlőt termelik. (A malvázia Görögországból származó, főleg Olaszországban és Spanyolországban termesztett szőlőfajta. Különleges zamatú fajtáját termesztik az isztriai-félszigeten.) Így a bor kedvelők egy kellemes esti borozás alkalmával igazán jól érezhetik magukat, mivel jobbnál jobb borok közül válogathatnak.

Szálláslehetőségek

Umagban sok szállás lehetőség kínálkozik, talán Horvátország nyaraló városai közül, itt van a legnagyobb választék. Umagot a wellness városának is hívják, mivel három wellness központja is van. Ezek közül a leghíresebb a négy csillagos Istrian Relax Village, mely az isztriai hagyományok szerint van dekorálva, de szolgáltatásai a kor kívánalmainak megfelelően kényeztetőek. Aki kisebb, otthonosabb szállásra vágyik, az választhat a rengeteg apartman ajánlat közül, de akár egy hangulatos kempingezésre is lehetőség nyílik. Umagban mindenki megtalálja az igényeinek, és anyagi lehetőségeinek megfelelő szállást.

Gasztronómia

Umagban számtalan hangulatos vendéglő várja ízletes, hagyományos isztriai ízvilágú ételekkel a turistákat. A választék óriási, érdemes megkóstolni a mediterrán és a grill ételeket is. Egy jó vacsorához pedig mindenképpen el kell fogyasztani egy pohár finom bort, mivel Umag szőlőtermelő vidék is egyben, így itt igazán különleges borokat kóstolhat meg az oda látogató.

Videók

Umag
Isztria

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét