Babino Polje

Babino Polje a Mljet-sziget egyik legrégebbi települése. A dombok lábánál fekvő település tulajdonképpen egy község, amelyhez három kisebb helyiség is tartozik, nevezetesen Zadublje, Srčenovići és Zabriježe. Babino Polje 4 km hosszan terül el, a település alatt pedig termékeny földeket művelnek a helyi lakosok. Innen ered a település elnevezése is.

A település közelében találjuk a híres Ulysses-barlangot, valamint a Sutmiholjska-öblöt, amelynek partja kiváló strandolóhely.

Abban az időben, amikor a horvát nép áttért a keresztény hitre, a XI. században épült a település első temploma. A templom nevét Szent Pankráciuszról kapta, aki akkoriban a sziget első védőszentje volt. 1039-ben a templom a Lokrum-i bencés rend tulajdonába került. Ezt követően a településen római katolikus egyházkerületet alapítottak, később a XI. század folyamán az egész sziget közigazgatási és vallási központját Babino Polje-ba helyezték át.

Babino Polje kiemelt egyházi státuszának köszönhetően, itt számos templom épült. Ezek a Szent András, a Szent János, a Szent Megmentő, A Szent Djurda, a Szent Balázs, A Boldogságos Szűzanya, a Szent Pál és a Szent József, valamint számos kápolna. A régi időkben még kolostor is működött a településen. Tudható, hogy a település Szent Balász templomát a XV. században kezdték el építeni, a Rektori palotát pedig a XVI. század közepén.

A XV. században épült a Szűz Mária szigeten a Benedek-rendi kolostor, amely akkoriban nem csak a vallási problémákkal foglalkozott, hanem jogiakkal is, mindaddig amíg Dubrovnik helytartót nem jelölt ki a Mljet-sziget számára.

Mivel a Mljet-sziget közigazgatási központja itt volt Babino Poljeban, egy épületre is szükség volt, amely egyúttal a helytartói rezidenciának is helyet adott. Ezt Stonica-nak nevezik és az első írott dokumentumok 1388. május 12-én említik meg első alkalommal. Itt őrizték a sziget legfontosabb jegyzői regisztereit, amelyek latin neveken szerepeltek: Diverse, Vendite, Testamenti, Lamente. Az épület neve is latin eredetű, a „soto” szóból ered, amelynek jelentése „alatta”. Az elnevezés érthető, hiszen az épület a település szélén épült a Szent Pankráciusz és a Szent Balázs templomok között. Stonica egyik érdekessége egy középkori sírkő, amelyen az eddig fellelt leghosszabb sírfelirat olvasható latin nyelven.

Babino Polje-ban áll a Rektori Palota is. Itt a rektor (helytartó) mindössze három alkalommal tartózkodott 1410 és 1493 között, akkor is mindössze 10 napot. Ezeket a rövid időszakokat leszámítva az igazságszolgáltatás a bencés apát dolga volt, mind a polgári, mind pedig a büntető perekben. A perek helyszíne a Szent Pankráciusz templom előtti tér volt a Stonica palota udvarában.

Az igazságszolgáltatás kérdése 1493 május 14-én dőlt el, amikor is a Dubrovnik-i Nagy tanács különleges helytartót jelölt ki a Mljet szigetre, hét hónapos mandátummal. Az első rektor Junio de Tudisio volt, aki azonban betegségére hivatkozva pár hónap után lemondott, helyét Elias Petrus de Saraka vette át, aki azonban nem volt hajlandó állandóan a szigeten tartózkodni, mivel nem építettek számára külön palotát.

A Mljet-sziget – Ógügié-szigete Homérosz eposzában

Mljet-sziget már Homérosz korában is ismert volt, hiszen fellelhetjük hőskölteményében az Odüsszeiában. Az eposzban a Mljet-szigetet Homérosz Ógügié néven említi és hosszasan ecseteli a sziget szépségeit is:

“Végre midőn odaért már arra a messzi szigetre,
ott a sötétlila tengerből a mezőre kilépett
és ment, mígnem a nagy barlanghoz elért, hol a nimfa
élt, az a szépfonatú; s őt otthon lelte lakában.
Tűzhelye nagy lánggal lobogott, és szerte szigetjén
cédrusok és hasadó tujafák jóillata szállott,
míg égtek; s bent szép hangján danolászva a nimfa
járt a szövőszéknél és szőtt, vesszője arany volt.
Kétoldalt viruló erdő állt sűrűn a barlang
mellett, nyárfa meg égerfa s jóillatu ciprus,
rajta a szárnyaikat táró madarak raja fészkelt,
ölyvek meg baglyok s közelükben a tengeri varjak,
nyelvüket öltögetők, mik a víz közelébe sürögnek.
Mélyölü barlangjának előtte, körül, buja széles
szőlőtőke virult, gyönyörű fürtök borították.
Tisztafehérvizü forrás négy folyt sorban előtte,
jó közel egymáshoz, s kanyarogva, ez erre, az arra.
Körben a zsenge mezők violával, petrezselyemmel
tarkállottak. A nemmúló is, e földre vetődve,
elbámul s látványa felett örvend a szívében.
Ott állt meg s ámult Argosz megölője, a hírnök.
Majd miután mindent megszemlélt lelkes örömmel,
nyomban a tág barlangba került.”
Idézet: Homérosz – Odüsszeia (ford. Devecseri Gábor)

Nem messze Babino Polje-tól délre, a tenger partján találjuk azt a barlangot, amelyben a monda szerint a sziget gyönyörűséges nimfája Kalüpszó, hét éven keresztül tartotta fogságban az Ithaka-szigeti hőst, Odüsszeuszt. Odüsszeuszt a tengerek istene Poszeidón juttatta a szigetre amiért megvakította kedvenc küklopszát Polüphémoszt. Így szenvedett hajótörést Odüsszeusz a Mljet (Ógügié)-sziget partjainál. Erről így beszél az eposz:

“őt egyedül, hitvesre, hazára hiába sovárgót
tartóztatta Kalüpszó nimfa, az isteni úrnő
barlang öblös ölén, mivel áhította urául.
És hogy az esztendők perdültén jött az az év is,
melyhez az istenek azt szőtték, hogy visszakerüljön
már Ithakába, a küzdelmektől nem menekült meg
még a szerettei közt sem.”
Idézet: Homérosz – Odüsszeia (ford. Devecseri Gábor)

Odüsszeuszt végül visszaengedte a nimfa hazájába, miután Hermész aláereszkedett az Olimposzról, hogy közölje Kalüpszóval Zeusz döntését.

Bár mind a mai napig nem tudni, hogy Homérosz eposzának van-e történelmi valóság alapja, de az bizonyos, hogy a kivételes természeti szépségei miatt a horvát hatóságok kiemelt védelemben részesítik a szigetet.

Manapság a szigetnek mindössze 1200 állandó lakosa van. Ez a helyzet azért maradt így, mert a Mljet-szigeten nem vásárolhat ingatlant senki aki nem itt született, így nem fordulhat elő az ami sok más szigeten is előfordult, hogy a betelepülők és a külföldiek végül kiszorították a helyi lakosságot.

Aki a Mljet-szigetre látogat hiába is keresné a modern kor vívmányait, a vízi csúszdákat vagy a diszkó klubokat. Itt azok érzik magukat jól akik többre értékelik az érintetlen természet varászát, a csendet és a romantikát.

Videók

Babino Polje
Mljet-sziget
Dél-Dalmácia

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Exit mobile version