Orebic

Orebic, nevét a XVI. században kapta a Pelješac-i hajóskapitányoktól. A város a Pelješac-i riviéra egyik legkedveltebb üdülőhelye, a félsziget déli partján, a Pelješac-csatorna keleti bejáratánál kell keresni. Azáltal, hogy a félsziget déli oldalán fekszik, a délutáni nap sugarai jótékonyan simogatják, kellemes nyárias légkört biztosítva. A települést színes mediterrán növényzet veszi körül (fenyők, citrom-, narancs- és mandulafák), a tengerpart szélén pedig az egykori hajóskapitányok házainak a sora áll.

Orebić különösen kellemes mediterrán mikroklímával rendelkezik, így januárban sem alacsonyabb az átlaghőmérséklet 9 foknál, míg júliusban 26,5 fok, októberben pedig 18 fok. A tenger vizének hőmérséklete a turista szezon közepén, júliusban 23 fok. A települést hegylánc védi a kellemetlen bórától, a Szent Illés (961m) és a Vizanjica (443m) csúcsok. A két hegycsúcs a hegymászóknak is kedvelt célpontja. Tiszta időben, a Szent Illés hegy csúcsáról egészen Olaszország partjaiig el lehet látni.

Orebić története

A múltban Orebić fontos hajózási központ volt. Egészen a XVI. századig Trstenica-nak nevezték, hercegi székhely volt a Raguza-i Köztársaság fennhatósága alatt (1343-1806).

Orebić aranykorát a XVIII.-XIX. században élte, amikor a tengeri hajózás virágzott. 1865 és 1887 között Orebić volt a székhelye az akkori időszak egyik legnagyobb tengeri szállítmányozási vállalatának, az „Associazione Marittima di Sabioncello”-nak. A cég 33 darab, nagy klipper-vitorlással rendelkezett, melyek neveiket a biblia-i ószövetségből kapták. Akkoriban a cég törzstőkéje több mint 2 millió osztrák aranyforint volt. A tekintélyes méretű hajók elmentek egészen Észak-Amerika partjaiig, 1796-ban Jozo Fiskovic tengerészkapitány elhajózott egészen a Franciaországi Marseilles kikötőjéből az India-i óceáni Port Louis-ig Mauritius-on. A gőzhajók megjelenésével a nagy szállítmányozási cégre nehéz idők vártak, de ettől függetlenül, a tengerészet az Orebic-i lakosok egyik fő foglalkozása maradt.

Orebić és környéke látványosságai

A Gruda és a Vizanjica dombokon sziklasírokat (tumuli) és erőd-maradványokat találhatunk, melyek az írott történelem előtti időkből származnak. Ugyanitt római kori építmények maradványait is megtekinthetjük (villae rusticae, sírok).

Ferences rendi kolostor és az Angyalok Nagyasszonya templom

Orebić legfőbb látványossága a Ferences-rendi kolostor az Angyalok Nagyasszonya (Gospa od Angela) templommal. A kolostor 152 méteres magasságban épült, innen felejthetetlen látvány nyílik a Pelješac-csatornára, Korcula-ra, Mljet-re és Lastovo-ra. A hajók és a vitorlások, amikor elhaladtak Orebić előtt, kürtjeikkel üdvözölték a kolostor templomát, védelmet és áldást kérvén, hogy biztonságos útjuk legyen. A ferences szerzetesek a templom harangjával válaszoltak.

A kolostort autóúton is el lehet érni, ám megéri gyalogosan felmenni az erdőn keresztül, a sűrű fenyvesek lombkoronája által alkotott alagúton át. A kolostor egy 152 méter magas sziklameredélyen épült a XVI. században, még a Dubrovnik-i (Raguzai) Köztársaság uralkodásának az idején. A ferencesek azért építették erre a helyre a kolostort, mert így madártávlati kilátásuk nyílt mind a négy égtájra. Ezért a kolostor és a templom nem csak vallási célt szolgált, hanem tökéletes megfigyelési pont volt a Raguzai Köztársaság számára is, ahonnan jól szemmel lehetett tartani a velencei gályák, kalózhajók és más ellenség mozgását, és szükség esetén gyorsan értesíteni lehetett Dubrovnikot a készülő veszedelemről.

A kolostor templomában két domborművet is láthatunk, melyek kiemelkedő művészeti értéket képviselnek. Az első a Szent Szüzet és a Gyermeket ábrázolja és Tomas Fiamberti Firenze-i szobrász munkája a XV. század közepéről, míg a másik a jól ismert horvát mester Nikola Firentinac műve a XVI. század elejéről.

A főoltáron látható festmények sem maradnak el művészeti értéküket tekintve a domborművektől. Az első kép a Szűzanya mennybemenetelét (Gospino uznesenje) ábrázolja, a második pedig Szent Ferencet (Sveti Franjo). Mindkét kép a Verona-i mester Maffeo munkája 1599-ből. A harmadik oltárkép a Királyok imádatát (Poklonstvo kralieva) ábrázolja és a XVII. században készült.

A kolostor nagy méretű épülete egy szinten épült és négy szárnyra tagolódik. Az épület egy egységet képez a templom épületével, amely fölött ott magasodik az impozáns harangtorony. A kolostor loggiája a Pelješac-csatornára néz, míg a kolostor sétánya az épület dél-nyugati oldala mellett halad el. Egy kincstár is található a kolostorban, ahol számos értékes műtárgyat őriznek. Az egyik kiemelkedő munka az a festmény, amely Paula-i Szent Ferencet (Sv. Franio Paolski) ábrázolja. A festmény Francesco Lilli Ancona-i festő munkája. Ezen felül XVII. századi feszületeket, ezüst kereszteket, gótikus szentségtartókat a XV. és XVI. századokból, kis ezüst fogadalmi plaketteket, melyekbe Pelješac-i vitorláshajók képeit vésték és porcelán vázákat a XIX. századból tekinthetünk meg. Az épületegyüttes összképének stílusához nagyban hozzájárul a Loggia, amelynek alapja sziklakiszögellésen nyugszik a templom déli oldalán. A Loggia-t a XVI. században építették késői gótikus és reneszánsz stílusban.

A kolostor mögötti dombon egy kis barokk templom áll, a Karmen-i Szűzanya temploma. Mellette ókori szarkofágok láthatóak az ősöreg ciprusfák szomszédságában, valamint egy barokk loggia és a Trstenica-i Hercegi palota romjai.

A Keresztény Segítők temploma

A Keresztény Segítők temploma a XIX. század végén épült, miután a régi középkori templomot elemi iskolává alakították. A templomnak gazdag gyűjteménye van ezüst műalkotásokból és XIX. századi festményekből, melyeket a tengerészek szövetségének tagjai készítettek, mint például a Boka-i Vasa Ivanković. Az egyik legrégebbi festmény a XVIII. század második feléből származik és a velencei festőnek, ifj. Jakov Palma-nak tulajdonítják.

Szentháromság templom

Az 1752-ben épült Szentháromság templomot a közeli Kućište faluban találjuk. A templom díszes barokk kápolnája a XVIII. században épült, amely Dalmáciában egyedülálló kör alakú beltérrel és márvány oltárral rendelkezik.

A Loret-i Szűzanya templom

A Loret-i Szűzanya temploma a legnagyobb templom, amely Dubrovnik városán kívül található. A templomot Kuna-ban találjuk, részét képezi egy ferences-rendi kolostornak. Ebben a kolostorban élt és dolgozott az ismert horvát festő Mato Celestin Medović. Munkái részét képezik a kolostor festmény kollekciójának és a templomban vannak kiállítva.

Tengerészeti Múzeum

A Tengerészeti Múzeumot Orebić központjában találhatjuk. Az 1957-ben alapított múzeum kollekciójának alapját azok a tárgyak alkotják, amelyeket a helyi lakosok emberöltőkön keresztül használtak. A régészeti részleg kiállítási tárgyai legnagyobb részt római, pogány és ókeresztény kori leletekből állnak. A kollekció kronológiai sorrendben mutatja be a kiállítási tárgyakat, egészen a római kor előtti időkből a horvát kereszténnyé válás időszakáig. A kiállítási tárgyak között üvegkorsók, falfestmények, bronztárgyak, csatok, bizánci és középkori pénzérmék és más kisebb templomi, világi, halászati és háztartási tárgyak tekinthetőek meg, melyek egy részét azok leletek képezik, melyeket a Majsan-szigeten talált ókori, XI. századi romokból kerültek elő. A romok pogány villa, kora középkori kolostor és templom részeit képezik.

A múzeumban Pelješac-i vitorlás hajók képeit is láthatjuk, melyeket út közben, vagy harcok közepette ábrázolták, amelyeket a kalózokkal vívtak a XVII. század elejétől a XIX. századig. A festményeken kívül különböző hajózási eszközök, fegyverek, atlaszok, hajózási és iskolai könyvek, korabeli egészségügyi- és útiokmányok, hajópatikai eszközök, medálok, tengerészek képei, legénységi lajstromok valamint a Pelješac-i Tengerészeti Közösség Szabálykönyve a tengerészek biztosításáról tekinthetőek meg. Ezeken felül ki vannak állítva azok a labdák is, amelyekkel a tengerészek játszottak, valamint hajóács felszerelések, amelyeket abban a rövid időszakban használtak amikor Orebic-ben még működött az 1875-ben alapított hajóépítő műhely.

Nakovana Spila

Az utóbbi időszakban egy szokatlan régészeti felfedezés fordította a figyelmet a Pelješac-félsziget felé. Nakovana falu körzetében található egy barlang, a Nakovana Spila, ahol a régészek egy illír síremléket találtak, amely a hellenisztikus időszakból (i.e. IV-I. század) származnak. A sír bejáratát kőtömbökkel zárták el, ezért az érintetlen maradt több mint 2000 éven át. A sziklatömbök eltávolítása után a régészek a keskeny bejáraton keresztül bejutottak a barlang tágas galériájába, ahol több ezer finom kerámia darabot, kancsót, kőtáblát és amforát találtak. Ezek a fényűző tárgyak az egykori görög kolóniák műhelyeiben készültek, Dél-Itáliában vagy a görög szárazföldön. Ezek a tárgyak vagy kereskedelem, vagy kalóz tevékenység által kerültek az illírek birtokába.

A sok finom művű edény közül többen étel és ital maradványokat, kecske- és juhhúst találtak, melyek arról tanúskodnak, hogy itt nagyszabású temetkezési rituálét tartottak. A talált tárgyak nagy része egy 60 cm magas sztalaktit köré volt csoportosítva, amely valószínűsíti, hogy az egykori illírek valamiféle természet feletti képességet tulajdonítottak a cseppkőnek, így valószínűleg a termékenység, erő, harci szellem és a bátorság kultuszához lehetett köze.

A Nakovana-barlangban talált sír a valaha talált legjobb állapotban fennmaradt illír régészeti lelőhely. A temetkezési hely régészeti és történelmi fontossága rendkívül kiemelkedő, hiszen magyarázatot adhat arra, hogy éltek az illírek és milyen módon olvadtak be a klasszikus mediterrán civilizációba.

Strandolási lehetőségek Orebić-ben

A Trstenica strandon homokos és kavicsos partszakaszokat is találhatunk. A közel 1 km hosszúságban húzódó strandot Orebić keleti felén találjuk, nem túl nagy távolságra Mokalo-tól és Dingac-tól. A strandot könnyen megközelíthetjük 10-15 perc alatt gyalogosan is, ha követjük a partvonalat az Orebic-i rakparttól kiindulva.

A Trstenica strandon számos tengerparti kávézót találhatunk, ahol kellemesen elfogyaszthatjuk kedvenc italunkat és közben a napfény kellemes simogatását sem kell nélkülöznünk. A melegebb nyári napokon elvonulhatunk a magas fenyőfák árnyékába is. A strand teljes partszakasza szemben fekszik a Korcula-i szigetvilággal, egy sor kis szigettel Korcula és Orebić között. A Trstenica strand egy, a turisták által nagyon látogatott hely, így sokszor túlzsúfolt, de ennek ellenére mindig találhatunk annyi helyet, hogy leteríthessük törülközőnket vagy a napozó plédet. A strand kifejezetten alkalmas a kisgyermekek számára is, hiszen itt a tenger vize csendes, így a nagyobb felfújható játékszerek is bátran használhatóak.

Sport és szórakozás Orebić-ben

Mindazok, akik nem csak strandolni és fürödni jönnek Orebic-be, hanem az aktív pihenés különböző formáit szeretnék kipróbálni, számos lehetőség közül választhatnak, mint például az úszás, a szörfözés (főképpen a Pelješac-csatornában a Punta Liberan és a Perna-i turisztikai komplexum előtt), vagy a vízisízés, evezés, vitorlázás és víz alatti halászat. A könnyűbúvárok felfedezhetik a víz alatti növény- és állatvilágot, valamint számos víz alatti régészeti emléket is.

A szárazföldön is számos kikapcsolódási lehetőség áll a turisták rendelkezésére, mint például gyalogtúrák, távol az autóktól és a forgalomtól, kerékpározás és hegyi-biciklizés, a Pelješac legmagasabb csúcsa, a Szent Illés-csúcs irányába. A hegycsúcsról siklóernyővel vagy sárkányrepülővel is leereszkedhetünk, közben gyönyörködhetünk a Pelješac-csatorna és a környező szigetvilág szépségeiben.

A gyalogtúrák szerelmesei számos útvonal közül választhatnak. Karmen faluját és az itt található Karmen-i Szűzanya templomot két úton is meg lehet közelíteni. A Ruskovići faluba vezető úton balra kell térni vagy az Orebic-től nyugati irányba induló jelzett gyalogúton. A gyalogút a Škvar nevű negyedéből indul, mindjárt a „Karmen” bár mellett. A jelzett út egyenesen észak felé vezet, majd balra fordul a Viskovići külterület felé, innen egyenesen a Karmen-i Szűzanya templomhoz vezet. A XVII. századi plébániatemplomnál minden év július 16-án ünnepséget rendeznek. A templomtól délre egy régi rusztikus loggia áll, ahol különböző találkozókat szoktak szervezni. A templom körül több száz éves ciprusliget található, amely egész Dalmáciában ritkaság számba megy. Alig 50 méterrel észak-nyugati irányban találhatóak a XIV. század első felében épült Trstenik-i kapitányi kastély romjai. A Dubrovnik-i Köztársaság idején a helytartó kapitányokat kenézeknek nevezték. Innen a gyalogút dél felé vezet Karmen faluba.

A Ferences-rendi kolostort és az Angyalok Nagyasszonya templomot elérhetjük közúton a Bellevue szállodától, vagy gyalogszerrel. Az egyik régi gyalogút északnak vezet a Bellevue szállodától, a másik pedig az Orsan szállodánál kezdődik. Mindkét út hossza körülbelül 25 percnyi. A kolostor templomában minden év augusztus 15-én megünneplik Mária Mennybemenetelét. Ha a kolostortól tovább megyünk nyugatnak, elérjük Bilopolje faluját, majd itt dél-nyugatnak fordulunk. Az út a XVIII. században épült Szent Anna templomhoz vezet. Ha egyenesen délnek megyünk tovább, akkor elérjük a part menti Perna-t. Ha az északi úton haladunk tovább, egy köves útra jutunk, amelyik Bilopolje-ba vezet. Innen nyugatnak haladva, 10 percnyi út után a Szent Lőrinc templomhoz érkezünk. Innen 100 méterre, nyugati irányban egy régi elhagyatott épületet találunk, a Semunović házat. Innen mindössze tíz percnyi járásra van Žukovac régi faluja, az út innen lefelé halad délnek a part menti Zamošće felé.

A karszt-dombok között számos, kicsi, régi házakkal teli települést találunk, amelyeket a kalózok miatt építettek ennyire eldugott helyekre. A kicsiny települések között a legnagyobb Stankovići, amelyet azon az úton keresztül érünk el, amely Orebić keleti részéből indul. A kis falucska központjában áll a Pádua-i Szent Antal templom. Stankovići-tól keletre található a középkori Szent György templom és a temető, mindjárt Podvlaštica település mellett. Innen az út felfelé halad észak-keleti irányba, mígnem feljutunk a Vlaštica-hágóhoz. Innen felejthetetlen kilátás nyílik a Pelješac-félszigetre és a Neretva-csatornára. Ha Stankovići-ból nyugati irányba indulunk el, az út átvezet a lakatlan Kajnovići falun, majd tovább Begovići, Glabalovo és Urkunići-n át, egészen Ruskovići-ba. Innen, ha tovább haladunk nyugatnak, elérjük a Miasszonyunk templomot Gurići faluban. Innen az út a Ferences kolostorhoz vezet, majd nyugatra az utolsó kis faluig, Lampalovo-ig.

Kučište mindössze 5 km-re van Orebic-től a tengerparti úton. Az út Kučište falujának nyugati felén kezdődik, a Szentháromság templomnál. A templomtól nyugatra az út elvezet a helyi temető mellett, ahol a középkori Szent Lukács templom áll. A temetőtől keletre egy utat találunk, amelytől 15 percnyi járásra találjuk a kis reneszánsz kápolnát a Kinyilatkoztatást. Innen körülbelül 100 méterre egy lapos sziklákkal teli helyet találunk, amelyet „vilina trpeza”-nak neveznek. A helyi legenda szerint ezen a helyen tündérek szoktak gyülekezni. Az út innen nyugatnak vezet Dol irányába.

Orebic-től 7 km-re a tengerpart menti úton találjuk Viganj-t. A település keleti felében a Szent Liberan foknál áll az azonos nevű kis kápolna. A Szent Liberan foktól 150 méterre nyugatra, az út ketté válik és az egyik Dol felé vezet tovább. Dol-tól a gyalogút számos elhagyott települést érint. A Sokolovo és Dumovići településeket elhagyva, felmászhatunk a 367 méter magas Sućuraj csúcsra. Dumovići-tól pár percnyi út után elérjük a Szent Mihály plébániatemplomot, amely a XVIII. század első felében épült. Ugyanettől a falutól nyugati irányba haladva elérjük Podac-ot és másik hat kis települést, melyek közül az utolsó Basin. Basin-t elhagyva az út a XVII. század első felében épült Szent János templomhoz vezet, ez a pont a Pelješac-i Riviéra legnyugatibb pontja.

Gornja és Donja Nakovana a Pelješac-félsziget ezen felének legrégibb települései, ahol számos régészeti leletet találtak egészen a kőkortól kezdve. A falvakat a Viganj-ba vezető úton haladva 6-7 km távolságban találjuk. Ha gyalogosan akarjuk megközelíteni a településeket, válasszuk a régi utat. A hegyi út Viganj központjában kezdődik a Rózsafüzéres Szűzanya templomnál. A hegyi út északi irányba vezet a Szent Mihály templom mellett, Dumovići és Podac falvakon át egészen a Nakovana-i elágazásig. Gornja Nakovana napjainkra elhagyatott lett, az elágazástól mindössze 1 órányi az út idáig. Donja Nakovana-t elérni további 1 óra. Félúton a két település között, a nyugati oldalon egy XIV. századi román-gótikus templomot láthatunk. A jobb oldalon, 200 méteres távolságra az úttól egy meredek dombot találunk, melyet Nazvana Grad-ként ismernek, ez bronz- és vaskori kori leletek helyszíne.

A 961 méter magas Szent Illés-hegy minden hegymászót vonzz. A hegy tetejét két óra alatt el lehet érni, bármelyik településről is indulunk el. Négy lehetséges kiindulási pontot választhatunk, mint Urkunići, 200 méterrel keletre Ruskovići-től, Gurići falujától 800 méterrel északra a Ferences-rendi kolostortól, Bilopolje-ból, 1 km-re a kolostortól, vagy Gornja Nakovana-ból, melyet 6 km-re találunk Viganj-tól észak-nyugatra.

Orebic-ben és a környező településeken a nyár folyamán számos hagyományos vallásos ünnepséget rendeznek a települések védőszentjeinek tiszteletére. A vallásos ünnepségekkel egy időben világi rendezvényeknek is helyt ad Orebić és a környező települések. Hagyományosan június 13-án ünneplik Szent Antal napját Stankovići-ben, július 16-án a Karmen-i Szűzanyáét, Mokalo-ban július 25-én Szent Jakab napját, a Mária Mennybemenetelét augusztus 15-én Podgorje-ben és Postup-ban, Szent Rókus napját augusztus 16-án Crkvice-ben és a Kisasszonyunk napját szeptember 8-án Nakovana-ban.

A védőszentek ünnepén kívül hagyományosan megrendezésre kerül augusztus hó folyamán a Halászok éjszakája Dingač-ban, Lovište-ben és Podobuče-ben, valamint minden augusztus első csütörtökén a Matrózok éjszakája és a Vitorlák éjszakája fesztiválok. Ezeken kívül számos szabadtéri színi előadásnak, kulturális rendezvénynek ad otthont a város, mint például festészeti kiállítások, komolyzenei koncertek és költészeti találkozók.

Szálláslehetőségek

Orebic-ben azok is találnak nekik tetsző szállást, akik a szállodák helyet a természet közelségét szeretnék élvezni. A Trstenica kemping a több km hosszú főstrand közelében található. A kemping melletti családi ház kertjében, öreg olajfák, mandulafák, narancs illetve citrom fák teszik még varázslatosabbá a helyet. A kempingben 25-30 lakókocsi is elfér, de aki apartmanban szeretne megszállni, az a kemping területén lévő Kate nevű házakat is választhatja, amelyek 4-5 személyesek. A kempingben egy konoba is van, így a helyi ételeket és italokat is megkóstolhatják az itt nyaralók. A hegyi túrázás kedvelői kirándulhatnak egyet a Szent Illés-hegynél, amelynek lábánál helyezkedik el a kemping.

A Grand Hotel Orebic-et rögtön a kavicsos tengerparton, egy csendes öbölben találjuk Orebić nyugati partján, zöldellő növényzettel körülölelve. A szálloda mindamellett, hogy kellemes pihenést kínál, gyönyörű kilátással is szolgál a tengerre. A város központjából egy sétány vezet végig a tengerpart mentén egészen a szállodáig. Kellemesen pihenhetünk a szálloda strandján, amely mindössze 50 méterre van magától a szállodától. A parton napozó ágyak, napernyők és különböző vízisport lehetőségek állnak a vendégek rendelkezésére. Ezeken felül játszhatunk bocsát (bocce), kézilabdázhatunk vagy kosárlabdázhatunk is. A szálloda a gyermeket is kiemelt figyelemmel kezeli, hiszen számukra egy gyermekklub áll rendelkezésre medencével a 4-12 éves gyermekek számára. A felnőttek bérelhetnek kerékpárt, kenut és szörfdeszkát, de teniszezhetnek is, vagy igénybe vehetik a közeli fitness központ szolgáltatásait is.

A szálloda teraszán kellemesen megpihenhetünk a bár mellett elhelyezett napozó ágyak egyikében, míg a parton grillbár is található.

A Bellevue szálloda egy csodálatos fenyőerdő szélén található, mindössze 50 méterre a tengerparttól. A rendkívül komfortos szobák mindegyike légkondicionált, van erkélye és vagy a tengerre, vagy a parkra néz. A szállodának két medencéje is van, egy a gyermekek, egy pedig a felnőttek részére. A kicsik számára egy játszóteret is fenntart a szálloda, míg a felnőttek teniszezhetnek 4 pályán, vagy ping-pongozhatnak, esetleg kézilabdázhatnak vagy megtanulhatják, hogy kell játszani a bocsát.

A szálloda étterme a Jadran, mediterrán ételkülönlegességek kifogyhatatlan tárháza, míg a legjobb borokat a Mlinica tavernában kóstolhatjuk meg.

A Nevio autóskemping Orebić közelében található, 2006-óta működik. A kemping tökéletes hely a családi nyaraláshoz, ahol a tenger simogató hullámait és a fenyőfák hűsítő árnyékát élvezhetik a nyaralók. A kempingben mobil házak is vannak, amelyek zuhanyzóval, wc-vel, légkondicionálóval felszereltek és kábel TV is van. A kempingben megszálló turisták medencékben is fürdőzhetnek és egy étterem is van, ahol a finom horvát ételeket kóstolhatják meg, ahonnan a kilátás a tengerre nyílik. Egy kávézó is van, ahol a fürdőzés után egy frissítő italt is el lehet fogyasztani. A gyermekeknek egy játszóteret alakítottak ki, így itt a kicsik sem fognak unatkozni. A kempingben mosásra és vasalásra is lehetőség van és vezeték nélküli internet is használható.

Az Orebić Glavna Plaza autóskempinget a Trstenica strand partján találjuk, egy nagy kertben, amely egy régi helyi család tulajdona. A kemping mindössze 100 méterre található a főúttól, számos pálma-, mandula- és babérfa védi a nap melegétől. A gyermekek számára játszótér is rendelkezésre áll, mindjárt a recepció mellett. A kemping júniustól szeptemberig nyitva áll a turisták előtt. 30 sátornak és lakókocsinak van hely a kempingben, elektromos csatlakozási lehetőséggel. A kempingben egy nagy egészségügyi komplexum is található, 7 WC-vel, 6 tusolóval, hideg és meleg vízzel, konyhával, hűtőszekrényekkel és mosodai szolgáltatással.

A Dalmata kemping mindössze 20 méterre van a tengerpart egyik kavicsos strandjától, kiváló hely a széllovasoknak és a kempingezőknek. A kemping 60 személy számára biztosít helyet 30 parkolóhelyen autók, lakókocsik és sátrak számára. Ez a kemping mindössze 500 méterre található Orebić központjától, 50 méterre a legközelebbi étteremtől és 100 méterre az üzletektől. A szolgáltatásai közé tartozik a hideg- és melegvíz, tusoló, mosoda, WC és az elektromos csatlakozási lehetőség.

Videók

Orebic
Peljesac-félsziget
Dél-Dalmácia

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Exit mobile version