Makarska

A makarskai Riviéra közepén, a Biokovo hegy lábánál, egy öbölben helyezkedik el Makarska városa. A városban sok látványosság és gyönyörű strandok várják az itt nyaralókat. Így nem csoda, hogy sok turista kedvenc helye. Makarskában számos szórakozási lehetőség is van, a nyári fesztiválok szinte az egész szezon alatt tartanak, a pörgésre vágyók számára pedig a nem mindennapi Deep klub ajánlott, ahol hajnalig tart a buli.

Makarska története

Makarska napjainkig lakott terület volt az i.e. II. évezredtől kezdve. Valószínűsíthető, hogy ez egy krétaiak által használt tengeri pihenőhely volt, az Adriai tengeren tett útjaik során (Borostyán-út). Az illír korszakban a város az illír törzsek laza szövetségének részét képezte, amelyet az Ardaen nevű törzs vezetett.

Amikor a Rómaiak az Adriai térség urai lettek, 228-ban legyőzték az Ardaeneket és 200 évre megszilárdították a poziciójukat. A Rómaiak Makarskában telepítették le veterán katonáikat. Az ősi római iratokban mint a „Tabula Peutingeriana”, a települést Muccurum-ként jelölik meg.

Később a Bizánci birodalom része a terület, majd a VII.-ik században a régiót elfoglalják a szlávok és megalapítják a Neretva fejedelemséget, melynek Mokro, a jelenlegi Makarska az adminisztratív központja. A település új lakói tapasztalt tengeri és folyami hajósok valamint rettenthetetlen kalózok hírében álltak. Ebben az időben a Neretvai fejedelemség kikötőt hozott létre itt Makar néven.

A XII-ik században a fejedelemséget a Horvát Királysághoz csatolták, majd 100 évvel később legyőzte a Velecei köztársaság. Makarska és a parti területei 1499-ben a törökök kezére kerültek. A Makarska elnevezés első alkalommal 1502-ben kerül említésre egy dokumentumban, melyben a makarskai szerzeteseknek engedélyezik, hogy megjavítsák a templomukat.

A törökök 1568-ban erődöt építettek a Velenceiekkel szembeni védekezés céljából. A helyi lakosság szeretett volna kiszabadulni a török iga alól, ezért támogatta a Velenceieket, így 1646-ban sikerült visszaszerezniük a várost. A török fenyegetettség után a szövetségnek is vége szakadt 1684-ben.

A Velencei Birodalom bukása után az osztrák hadsereg ellepte Makarskát és ott is maradt egészen a Napoleon-i uralomig. A francia hadsereg 1806 március 8-án érte el Makarskát, 1813-ig francia kézen volt. Ebben a korszakban Makarska fejlődésnek indult kulturálisan, szociálisan és gazdaságilag egyaránt.

Az 1813-as osztrák megszállást követően az osztrák hatóságok olaszosítási politikát folytattak Dalmáciában, így itt is a hivatalos nyelv az olasz lett. A város követsége kérte, hogy a horvát nyelv használható legyen a közügyek intézésekor, de a hatóságok ezt visszautasították. Ezt csak 1865-ben sikerült kiharcolniuk.

Kereskedelmi kapcsolatot épített ki Triesztel, Rijeka-val és Splittel. Az osztrák-magyar uralom 1918-ig tartott.

A XX.-ik század elején a város gazdaságának alapjait a mezőgazdaság, a kereskedelem és a halászat képezte. 1914-ben felépült az első szálloda, így lettek lefektetve a turizmus alapjai a régióban. A második világháború alatt, Makarska a szabad horvát állam részét képezte. Természeti adottságainak köszönhetően Makarska az adriai térség egyik leglátogatottabb üdülőhelyévé vált.

Látványosságai

A kis Szent Péter félszigeten, a Makarska-i kikötő bejáratát Szent Péter szobra őrzi. Ő többek között Róma védőszentje, de a halászoké, a hídépítőké, az éhezőké és betegeké is. Szent Péter a kezében a Mennyország kulcsát tartja, melyet a vallásos szövegek szerint Jézustól kapott. Számos ide látogató hisz ennek a vallásos emlékműnek az erejében, ezért sokan látogatják. Arról a helyről ahol a szobor áll, kivételes panoráma nyílik a városra és a tengerre. Manapság a félsziget a város parkjaként és strandként szolgál.

A félszigeten található egy világítótorony is, melynek szintén Szent Péter a neve. Ezt 1884-ben építették, az egész építmény faragott sziklából van, egy terasz vesz körbe. Jelenleg a világítótorony szállásként szolgál, két szoba van benne és egy nappali, konyha és fürdőszoba, télen fűtik. A világítótorony terasza mindössze tíz méterre van a tengertől, így akik kedvelik a hullámok hangját és a sós tengeri levegőt, jobb szálláshelyet nem is találhatnak.

A félsziget strandja nagyon tiszta, megkapta a Kék zászlót is. A strand kavicsos és sziklás, a világítótorony környékén keressük. A strand alkalmas kisebb gyermekek számára is, itt számos szórakozási lehetőség van és éttermeket is találunk.

A félsziget egyik látnivalója a Szent Péter templom, amely a XIII. században került először megemlítésre, a XVII-ik században átépítették barokk stílusban. 1992-ben a földrengés miatt jelentős károkat szenvedett, de újjáépítették.

A város egyik fontos műemléke a Szent Márk székesegyház 1756-ban épült. Bár a hosszú, széles szárnyak még nem voltak teljesen befejezve, Makarska püspöke Stjepan Blaskovic már felszentelte. A templomba belépve a jobb oldalon található oltárban őrzik Szent Klement földi maradványait aki mártír volt és Makarska egyházmegye védőszentje. A bejárattól balra az első oltár a Rózsafüzéres Miasszonyunk oltár. A mellékoltár képe Szűz Máriát és a Gyermeket ábrázolja, melyet fára festettek a bizánci festőiskolák stílusa alapján. Az oltárt az 1815. évben emelték Makarska polgárai az akkor dúló járvány idején. A bal oldalon a második oltár a Szent Kereszt oltára. Az 1962-es földrengés alkalmával a templom megrongálódott, így az átépítés megváltoztatta a templom belső elrendezését. A főoltárt átköltöztették az Oltáriszentség kápolnába. A főoltár egyike Horvátország legszebb oltárainak, velencei mesterek munkáját dicséri. Az oltáron két márványszobrot láthatunk, az egyik Szent Márkot ábrázolja, a másik pedig Szent Jeromost. Az oltár elülső részén egy márvány domborművet láthatunk, mely Leonardo da Vinci híres festménye, az Utolsó vacsora alapján készült. Az oltár két szélen egy-egy fából faragott angyalszobor látható, melyek a rajtuk látható felirat alapján egy velencei templomból származnak. Más felirat is található a templomban, amely a keletkezéséről tanúskodik. Az oltár és a püspöki páholy között találjuk a feliratot miszerint Nikola Bijankovic püspök kezdeményezésére építették a székesegyházat. Ő 1730-ban hunyt el, itt van örök nyugalomra helyezve más püspökökkel és városi elöljárókkal együtt. Az erről tanúskodó feliratot jelenleg a padló takarja. A templom felújításakor a sírköveket és más feliratokat is áthelyezték a jelenlegi temetőbe. Az 1962-es földrengés után a kórus balkonját építették fel, valamint 1970-ben újjáépítették az orgonát is, felhasználva a régi Nakic orgona részeit is. A templom előtt áll Andrija Kačić Miošić (1704-1760) ferences szerzetes és költő szobra illetve egy ivókút.

A régi Ferences-rendi Áldott Szűz Mária templom a XV. században épült. Több alkalommal leégett illetve megsérült, de minden alkalommal helyrehozták. A javítások számos új elemmel járultak hozzá a templom jellegéhez, melyeket a helyi mesterek csináltak olcsó pénzért és elavult technikával. 1502-ben a templomot felújították és átépítették. 1576-ban ismét átépítették, megnagyobbították a szentélyét, hogy megfeleljen a kolostor kívánalmainak. 1671-ben a templom kórust is kapott, kőkorláttal választották el a szentélyt a templom hajótól, elkészült Szent Antal szobra és a feszület, valamint egy szárnyas mellékoltár, a Mária Mennybemenetele, mely Petro Costero munkája. Ezen felül helyet kapott a templomban Antonio Molinari híres festménye az „Ítéletnap”. Ezután még több alkalommal is felújították a templomot, ekkor barokk elemeket kapott a templom. 1721-ben a harangtornyot villámcsapás érte, ezt 1881-ben felújították, legutóbb pedig 1997-ben. 1910-re a régi templom elvesztette jelentőségét, így a tervezési munkálatok után, melyet Stjepan Podhorski készített, elkezdődtek a munkálatok az új templomon. A templom 1940-re készült el és lett felszentelve. Ez egy körkörös építmény kupolával. Nagyméretű oltára márványból készült, fölötte baldachinnal. Karzatán egy egyszerű márvány oltár van amely Szűz Máriát és Szent Antalt ábrázolja, ez Ante Franko szobrász műve. A templom régi barokk keresztút sorozata a régi templomból származik. 1961-ben egy Rieger orgonát kap a templom, amely előzőleg Split-ben volt. Az apszisokat mozaikképek díszítik, ezek Krisztust és más horvát szentet ábrázolnak, Josip Biffel mozaikfestő munkái.

A XVI. század elején szerzetesek érkeztek Boszniából Makarskába és a városon kívül telepedtek le a Szent Mária templom szomszédságában. A török hatóságoktól engedélyt kaptak a templom felújítására. A munkálatok elhúzódtak, mert a templom felújítása mellett felépítettek egy „szállást a szerzetesek számára”. 1518-ban az épület kolostori rangot kapott. A kolostor 1572-ig működött, amikor a háború áldozatául esett és leégett. A háború után 1576-ban felújították részlegesen, majd 1581-től 1584-ig teljesen. A XVII. században a kolostor új szárnnyal bővült. Ezután a Kandijski háború alatt (1645-1669) a muszlimok felgyújtották, ekkor csak egy része égett le, de az 1667-e földrengés már sokkal nagyobb kárt tett benne. 1671-ben újfent felújították, a munkálatok 1683-ban értek volna véget, de 1685-ig folytatódtak, ekkor építették a kolostorhoz a tenger felőli szárnyat. 1767-ben a bejárat keleti oldala kimozdult, így megerősítették egy boltívvel. 1911-ben egy újabb szárnyal bővítették a kolostort a papság számára. 1931-ben a kolostor régi épületére egy újabb emeletet építettek. A II. Világháború után a papi szárnyat és a régi kolostor egy részét a kommunista hatalom államosította. Az eredeti tulajdonosaik a mai napig sem kapták vissza. A kolostort az 1962 földrengés után ismét felújították.

A Ferences kolostor alagsorában található kagyló múzeumot (Malakološki muzej) mindenképpen érdemes megcsodálni, ugyanis ez Európa egyik legnagyobb kagyló múzeuma. Több mint 3000 darab kagyló tekinthető meg. A múzeum a kollekció legnagyobb részét Jure Radic szerzetes áldozatos munkájának köszönheti, mely nem csak csigákat és kagylókat foglal magába, hanem a Biokovo-hegység növénygyűjteményét is, amelyeket úgyszintén megtekinthetnek a látogatók.

A tengerparton még egy templom tekinthető meg, az 1758-ban épült Néri Szent Fülöp templom.

Vepric-et a horvát szentélyt a Lourdesi Miasszonyunk tiszteletére emeltette 1908-ban dr. Juraj Caric (1867 – 1921) püspök, aki maga is a szentélyben van eltemetve. A barlang természetes környezetét ugyanúgy dombok és a völgy vízmosásai formálták, mint az eredeti Franciaország-i zarándokhelyet Lourdesban, ahol a Miasszonyunk 18 alkalommal jelent meg Bernadette Soubirousnak 1858-ban. Ezen a vallásos helyszínen egy kápolna épült, kültéri oltárral, valamint számos gyóntatószék, valamint Keresztút. A természetes szépsége és a nyugalmas környezete miatt e szent helyet nagy számban látogatják a zarándokok az év folyamán. A legfontosabb dátumok a zarándokok számára: február 11-e, március 25-e, augusztus 15-e és szeptember 7-8-a.

A templomokon kívül is sok látnivaló van a városban, mint például a városi múzeum, amely a barokk stílusú Tonolli-palotában, a tenger partján található. A múzeumot 1962-ben alapították. Számos kollekcióval és al-kollekcióval rendelkezik, összesen 2700 tárgy tekinthető meg benne, mint például: írások, képek és rajzok, amelyek Makarska történetét mutatják be.

Két palota is van, amelyeket érdemes megcsodálni, az egyik a barokk stílusban épült Ivanisević, a másik a tengerparton álló XIX. századi Kacic-Peko reneszánsz palota. A palota faragott kövekből épült, különleges dísze a félköríves lépcsőfeljáró és a kis kút a palota parkjában. Az építési módját tekintve a vidéki megerősített paloták stílusát követi. 1916-tól kezdődően, a palota Makarska város könyvtárának ad otthont. 2002-ben a palota magánkézbe került, majd a rekonstrukció és átépítések után Makarska egyik legimpozánsabb épületévé vált. A munkálatok során hangsúlyt fektettek az eredeti forma és jelleg megőrzésére. Napjainkban egy luxusszálloda is működik a palotában, amely tükrözi a XIX. századi hangulatot. A palota közel van a tengerhez, mindössze 20 méterre, valamint két nagy terasza is van, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a tengerre és a Biokovo-hegyre.

A művészet kedvelői ellátogathatnak a régi iskolába, ahol az Antun Gojak galéria található. A galéria 91 és fél négyzetméteren ad otthont kiállításoknak és 400 festményt tekinthetnek itt meg a látogatók. Évente 12 különböző kiállítást szerveznek. 1988-ban Marin Gojak (Antun Gojak testvére) 132 festményét és 200 grafikáját adományozta Makarska városának, ez képezte a galéria kollekciójának az alapját. A városi könyvtárnak és a Makarsko primorje című újságnak és a helyi rádiónak is ez az épület ad otthont.

Strandolási és sportolási lehetőségek

Eme csodálatos helyen természetesen strandolni is lehet. A strandok kavicsosak, de a víz gyönyörű tiszta és a strandok nagy része jól felszerelt. A parti bárokban hideg hűsítő italokat fogyaszthatnak a strandolók. Aki nyugalomra vágyik, az is talál megfelelő helyet a parton, a fenyőfák árnyékában.

Makarska azoknak is kedvez, akik inkább fürdőruha nélkül szeretnének napozni, a partokon több nudista strand is található, például a Szent Péter világítótorony környékén.

A sport kedvelői is jól fogják érezni magukat a városban, a búvárkodást és sok más vízi sportot is kilehet próbálni, illetve a sziklamászás kedvelői a Biokovo-hegy sziklafalain gyakorolhatják a mászást.

A Biokovo-hegy Dalmácia legmagasabb hegye, tökéletes hely a túrázáshoz! Makaraskától nincs messze, autóval egy óra alatt megközelíthető, de a sportosabbak akár el is sétálhatnak odáig. A hegyen felfelé sok barlang található, a hegymászók és a barlangászok is egyaránt kedvenc sportjuknak hódolva tölthetik itt az idejüket.

Szórakozási lehetőségek

Makarskán számtalan szórakozási lehetőség várja a turistákat, ilyen például a „Makarskai kulturális nyár”, ahol zenés programokkal szórakoztatják a nézőket. A Kalegara éjszakái és a makarskai karnevál is olyan szórakoztató programok, amelyeket kár kihagyni.

Makarskában a nyár során számtalan ünnepségen vehetnek részt a turisták, így a zene és a tánc kedvelői sem fognak unatkozni. Október 24-én ünneplik Makarska napját, így akik az utószezonban mennek nyaralni, azok is belekóstolhatnak a makarskai fergeteges éjszakai életbe.

A fiatalabbak ellátogathatnak a Deep klubba, amely egy barlangban található. A klub mennyezetét a barlang sziklái képezik, míg padlózata a víz fölé nyúlik. Nem csak a táncos kedvűeknek ajánlott ellátogatni ide, de azoknak is akik csak az extrém környezetet szeretnék élvezni és meginnának egy finom italt a klub teraszán, ahonnan csodás kilátás nyílik a tengerre. A barlang este a legcsodálatosabb, amikor színes fényekkel megvilágítják, ilyenkor a teraszról még gyönyörűbb a fényekben pompázó tenger látványa.

Gasztronómia

Makaraskában több étterem várja a vendégeket. Akármelyiket is választjuk, mindenképpen érdemes megkóstolni a makarana tortát, amely egy maraschino likőrös, mandula krémes édesség, hasonlót még biztosan nem kóstoltunk!

A másik kihagyhatatlan desszert a rafioli, amely a raviolihoz hasonlóan készül, annyi különbséggel, hogy a tölteléke mandulás, maraschino likőrös, csokis keverék, ezért az édesszájúak ne hagyják ki!

Szállás lehetőségek

Makarskában sok szálloda és apartman közül lehet választani, de aki a természet közelségét szereti az a kempingben is megszállhat.

Videók

Makarska
Közép-Dalmácia

2 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Exit mobile version