A Mljet-sziget a horvát szigetvilág nyolcadik legnagyobb szigete, amelyet a Peljesac-félsziget, Dubrovnik és a Korcula-sziget mellett találunk. Jellegzetes mediterrán éghajlattal rendelkezik, a nyarak melegek, a telek pedig enyhék. A szigeten a napos órák száma több mint 2500 óra éves szinten, ezzel a Mljet-sziget az Adriai térség egyik legnaposabb szigete. A Mljet-sziget szépséges tájai, a kristálytiszta tenger, a környező kis szigetek és a gazdag kulturális öröksége valóságos földi paradicsommá teszik.
A Mljet-sziget a dalmáciai régió nagyobb szigetei közül a legdélibb és a legkeletibb. A sziget nyugati része a Mljet Nemzeti Park területéhez tartozik, akárcsak Veliko jezero, a Soline-öböl, valamint egy 500 méter széles tengersáv, amely a Mljet-foknál kezdődik.
A Mljet-sziget földrajza
A Mljet-szigettől délre találjuk a Pelješac-félszigetet. Ez utóbbitól a Mljet-csatorna választja el, amelynek a hossza 37 km, az átlagos szélessége pedig 3,2 km. A sziget vulkanikus eredetű, ezért számos szakadék és szoros szabdalja. Ezek közül a leghosszabb a Babino polje, amely észak-déli irányban kettészeli a szigetet.
A sziget észak-nyugati felén egy kis beltenger is van, benne egy kis szigettel.
A Mljet-sziget 98 négyzetkilométernyi területének több mint a 84 százalékát erdők borítják. Geomorfológiai struktúráját tekintve a szigetet mészkő és dolomit alkotja, amelyek hegygerinceket, lejtőket és csúcsokat formáznak. A szigeten számos depresszió (teknő-szerű mélyedés) alakult ki, tengerszint alatti mélységgel. A helyiek két néven említik ezeket a képződményeket: „blatine, azaz iszapos tó, valamint „slatine” vagyis sós tó. Az esős időszakban ezek a teknők megtelnek vízzel, nyáron pedig kiszáradnak. A történelem folyamán a szigetet ökológiai katasztrófák sújtották. Mindkét esetben a katasztrófák előidézője az ember volt. Első alkalommal, a szigeti szerzetesek, megkönnyítendő a szállítmányozást, egy csatornát ástak a déli part közelében lévő tótól a tengering, amely addig édesvizű volt, ezáltal pedig sós vizű lett, így a jellegzetes élővilága kipusztult. A második alkalommal, a Középkor táján, a kígyópopuláció túlszaporodásának akartak gátat vetni, ezért mangusztákat (vagy mongúzokat – macskaféle ragadozó) telepítettek a szigetre. Ezek bevégezték a küldetésüket, így teljesen kipusztították a kígyókat a szigeten, ám így táplálék nélkül maradtak és a madárvilágot kezdték pusztítani, legfőképpen azok tojásait. Napjainkra már leginkább csak a verébfélék a sziget jellemző madárfajai.
A szigetre a mediterrán éghajlat a jellemző, így januárban 9 fok, júliusban pedig 24 fok az átlaghőmérséklet.
A Mljet-sziget történelme
A Mljet-sziget első lakosai az ardiaeusok voltak, akik az illír néptörzshöz tartoztak. Ők a jelenlegi Prapratno-i öbölben vetettek horgonyt, a Pelješac-félszigeten idestova 4000 évvel ezelőtt és telepedtek le a vidéken. A Pelješac-félsziget közelsége okán, az ardiaeusok Sobra és Okuklje öbleiben is kikötöttek, közel a Pelješac-félszigethez, de elhajóztak távolabbi öblökbe is, mint a Polače vagy a Kozarica. Akkoriban a szigetet teljes egészében erdő borította és volt édesvíz forrás is, így az ardiaeusok lassanként letelepedtek ezek környékén, a sziget völgyeinek mentén. Itt kisebb kőházakat építettek, kecske- és juhtenyésztéssel foglalkoztak, valamint vadászattal és halászattal is.
Az ókori görög hajósok a szigetet „Melita” néven említik, aminek jelentése méz. Az évszázadok során ez a név szlávosodott Mljet-é. Az első írásos dokumentum amely a Melita elnevezést említi, i.e. a VI. századból származik, ez a Kariandai Szkülax volt, amely még I. Dareiosz perzsa uralkodó idejében kelt. Ugyanezt az elnevezést találjuk a későbbi Pszeudo-Szkülax körülhajózásának dokumentumában is.
Természetesen a sziget első felfedezői is görög hajósok voltak akik elhajóztak a sziget partjainál midőn gyarmataikra tartottak a Korcula-, Vis-, és a Hvar-szigetekre. Ebbe az irányba hajózva átszelték a Mljet-csatornát és viharos idő esetén biztonságos kikötőre leltek a sziget öbleiben. A Sobra és Polače öbleiben még az ivóvíz készleteiket is feltölthették. Bár történelmi bizonyítékok nem támasztják alá, hogy a görögök valaha is letelepedtek volna a Mljet-szigeten, annyi tudható, hogy számos alakalommal kikötöttek itt. A görög hajósok látogatásának bizonyítékai a vízalatti régészeti feltárások nyomán kerültek elő Okuklje, Sobra és Polače öbleiben. Az amforákat szállító hajók vagy a rossz időjárás vagy a kalózok támadásai miatt süllyedtek hullámsírba.
A Mljet-sziget római fennhatóság alá 167-ben került, időszámításunk előtt. Ekkoriban zajlottak csatározások a sziget ardiaeus ura Gencius és a rómaiak között. Végül a rómaiak legyőzték az ardiaeusokat és elfoglalták a mai Albánia területét is. A római időkben az illírek folyamatosan nyomás alatt tartották a Római Birodalmat ebben a régióban. Az első írásos bizonyítékok ebből az időszakból az alexandriai görög történetírónak Appianosznak köszönhetőek, aki leírta a háborúk lefolyását Augustus császár és az illírek között. Appianusz munkájában a „De rebus Illyricis”-ben megemlíti, hogy Kr.e. a 25-ik században Augustus császár elrendelte az illír város Mellitus lerombolását, bosszúból az illír kalózok támadásai miatt. Miután a helyi lakosságot ily módon igába hajtották, a rómaiak a Polače-öbölben egy impozáns palotát emeltek a sziget kormányzója számára. A palota két toronnyal is meg volt erősítve, mert védműként is szolgált. Idő közben, a palota mellé két ókeresztény bazilika és fürdő is épült az ókor végén, illetve a középkor elején.
A szlávok érkezésével a történelem megismételte önmagát. Akárcsak az illírek, a neretvánok is a Pelješac-félsziget felől érkeztek és építették fel első településüket a jelenlegi Maranovići falu mellett. A településüket Vrhmljeće-nek nevezték.
A Mljet-szigetet i.sz 950 táján VII. Konstantin Porphürogennétosz (Biborbanszületett) is megemlíti művében, „A birodalom kormányzásáról”-ban ( De administrando imperio), mint a Neretvaiak által birtokolt szigetet. A kelet-római császár azt is megemlíti munkájában, hogy a Mljet lehetett az a sziget ahol Szent Pál hajótörést szenvedett (Apostolok Cselekedetei 27:39-28:11), bár a jelenlegi álláspont szerint ez a jelenlegi Málta szigete volt. Érdekességként megemlíthető, hogy mindkét szigeten gondot okozott a kígyók elszaporodása, illetve mindkét szigetnek van Szent Pálról elnevezett kikötője.
1151-ben a Pulsano-i bencés szerzetesek a sziget feudális urai lettek. Az akkori szerb herceg Desa a Vojislavljević uralkodói házból, kolostort és templomot építtetett számukra a Nagy Tóban lévő szigeten, amelyet az akkori pápa, III. Ince is felszentelt 1198-ban. 1645-ben a Szent Benedek-rend lemondott jogairól a Mljet szigeten, mindössze a sziget harmadát tartották meg. Ekkor született a sziget statútuma és jött létre a község is Babino Polje-i székhellyel. 1410-től a sziget formálisan a Raguzai (dubrovniki) Köztársasághoz tartozott, de a község évente adót fizetett a Benedek-rendnek.
A XVI. századtól kezdve a kolostor a Mljet-i Kongregáció (Congregatio Melitensis vagy Melitana) központja volt, amely magába foglalta a Raguzai Köztársaság összes bencés kolostorát. A Kongregáció első elnöke Mavro Vetranović volt, a Miljet-i kolostor apátja és híres költő. A XVIII. századra a kolostor elvesztette a jelentőségét, amikor a Mljet-i Kongregáció központját Sveti Jakov-ba helyezték át, Dubrovnik közelébe.
1809-ben, Napóleon uralma alatt a kolostort feloszlatták, majd amikor az Osztrák birodalom visszafoglalta a szigetet, a kolostorban erdészi irodát rendeztek be. A két világháború között a kolostor a dubrovniki püspökség tulajdonában volt, majd Tito alatt 1960-ban államosították és szállodát rendeztek be benne. 1998-ban kapta vissza a püspökség.
Mljet-sziget a Bibliában
A Mljet-sziget neve a Bibliában is felbukkan, bár nem ezen a néven. Az Apostolok cselekedeteiben Szent Lukács evangéliuma, a 27 és 28 fejezetben írja le Szent Pál apostol útját Caesarea-ból (a jelenlegi Izrael területén, Tel-Aviv és Haifa között) Rómába. Útja során az apostol hajótörést szenvedett a Földközi-tengeren Melita-szigeténél. A történet érdekessége, hogy abban az időben a Földközi-tengeren két sziget is ismert volt Melita néven: az egyik a Mljet-sziget a másik pedig a jelenlegi Málta szigete.
Az Újszövetségi szöveg arra enged következtetni, hogy a hajótörés helyszíne Málta szigete volt, ám számos történelmi bizonyíték cáfolni látszik ezt a tényt. Antun Nicetic, a Dubrovnik-i Egyetem professzora és tapasztalt hajózó szerint az akkori körülmények között nem volt lehetséges hajózni Kréta és Málta szigetek között, mivel nem volt megfelelő a széljárás és a tengeri áramlatok sem. Ezen felül a régészeti feltárások alátámasztják, hogy a Mljet-szigeten létezett egy ókeresztény bazilika, amely Szent Pál nevét viselte. Más régészeti leletek olyan szimbólumokat viselnek, amelyek származása szíriai illetve palesztin, az V.-VI. századokból.
Ignjat Djurdjevic (vagy Ignatio Georgio, 1675-1737) dubrovniki barokk író, költő és történész egy könyvet is írt erről az esetről, amelyet Velencében adott ki 1730-ban, amelynek címe: „D. Paulus Apostolus in mari, quod nunc Venetus sinus dicitur, naufragus, et Melitae Dalmatensis insulae post naufragium hospes”. Ezt a művet a New York-i Metropolitan Múzeumban őrzik. Ebben a könyvben egy metszetet is láthatunk, amely Szent Pál hajójának a helyzetét jelöli meg az Adriai-tengeren (Mare Adriaticum), a Mljet-sziget mellett. A sziget egyértelműen azonosítható (Melitae Dalmatensis Insulae) a Mljet-szigettel, így semmiképpen sem lehet szó a Líbiai-tengerben fekvő Málta szigetéről.
A Mljet-sziget melletti hajótörést egy további dokumentum is alátámasztja, ez pedig egy nevezetes mű a X. századból. A szerzője nem más mint a görög államférfi és történetíró VII. Konstantin Porphürogennétosz (Bíborbanszületett).
Mljet-sziget települései
Babino Polje
Babino Polje egy kis helyiség a Mljet-sziget középső részén, mindössze 400 állandó lakossal rendelkezik, valamint a Mljet-i járás központja is egyben. Babino Poljehoz három különálló lakókörzet is tartozik, Zabrijeze, Zadublje és Srsenovici. Babino Polje a sziget egyik legrégebbi települése, a Veliki és a Mali Grad dombok lábánál, amelyek a sziget legmagasabb csúcsai (a Mali Grad 514 méter magas). A település környékén a helyi lakosok szőlő- és olíva termesztéssel foglalkoznak. A városkát mindjárt a szigetet átszelő főút mentén találjuk, Sobra-tól 6 km-re, Polace-tól pedig 18 km-re. Tovább… Babino Polje
Blato
Blato a sziget központi részén fekszik, termékeny mezők övezik. Innen ered a település elnevezése is. A mezőkön szőlőültetvények találhatóak, a település híres a szőlőjéről és a minőségi boráról.
Blato temploma a Szent Péter és Pál templom, amely a XIV. században épült. Minden évben zarándoklatot szerveznek a templomhoz Szent Péter és Pál napján június 29-én.
Ropa
Ropa, egy termékeny mezőség szélén fekszik. Lakosai szőlőtermesztésből és állattenyésztésből élnek. A településen egy kemping is működik, árnyas olívafák terebélyes ágai alatt. A falut idestova 200 éve alapította pár család Babino polje-ból. A település temploma a Szent Antal templom, amely 1925-ben épült.
Ropa egyik nevezetessége, hogy öblében van a mediterrán barátfóka (Monachus Monachus) utolsó ismert élőhelyeinek egyike.
Polače
Polače a sziget legrégebbi települései közé tartozik. A település elnevezése arra a római kori villára utal, amely körül a település kialakult az i.sz. III. században. Az egykori villa egy védett öböl partján épült, védve a szelektől, ugyanakkor a közelében édesvíz forrás is volt, ami létszükséglet volt a lakosok számára.
A helyiek szerint a palotát a Kalikij-i római helytartó építtette, Agezilaj Anazarba. Agezilaj a maga és a fia Opijan számára építtette a palotát, mint menedékhelyet, ugyanis az akkori római császár Septimus Severus száműzte őt Rómából. Polače folyamatosan lakott település a XI. század óta. Ekkor került a sziget a Szent Benedek-rend fennhatósága alá, akik viszont megtiltották a letelepedést. Polače a XIX. században indult újfent fejlődésnek, amikor két nemesi család a Nodilo és a Dabelić 1830-ban a településre költözött.
Napjainkban Polače a sziget fő vízi közlekedési csomópontja, ugyanis itt kötnek ki a Lastovo és a Korcula szigetekről érkező katamarán kompok. A településen boltok, pékség és turisztikai iroda is működik.
Goveđari
Goveđari-t a XVIII. század végén alapították, ezt a tényt a Mljet-i szerzetesek rögzítették dokumentumaikban 1793 április 8-án. A dokumentum egy megállapodást rögzít az egyház, a sziget akkori tulajdonosa, illetve két nemesi család, Vicka Basto és a Milic testvérek (Nikola és Petar) között, amely szerint a családok a jelenlegi Goveđari területén telepednek le és ezáltal megalapítják a települést. Később újabb letelepülők érkeztek Babino Polje-ból, Stražičić-ből, Matan-ból és Sršen-ből.
A falut rendszerint Polaca-val és a Nagy Tó-val hozzák összefüggésbe. Az előbbi, közeli településen találjuk a Szent Miklós templomot, amely a XX. század elején épült, együtt a parókia épületével. Goveđari-ban az egyházkerületet 1897-ben alapították.
A település a Nemzeti Park területén helyezkedik el.
Soline
Soline történelme szorosan kötődik a Szent Benedek-rendhez, amely több évszázadon át a sziget ura volt, a Szűz Mária-szigeten lévő apátságon keresztül. Soline-nál ásatták a szerzetesek azt a csatornát, amelyik összeköti a Nagy Tavat a tengerrel. A csatorna kijáratát egy kőkereszt jelöli. A Soline-csatornán egy híd ível át (a Nagy-híd), valamint egy vízimalom is működött itt.
A település onnan kapta a nevét, hogy a part menti sekély tengervíz alkalmas volt sólepárló medencék kialakítására. A település lakosai régebben halászattal és mezőgazdálkodással foglalkoztak, ám újabban a turizmus is fontos bevételi forrást jelent számukra.
Babine kuće
Babine kuće egy különleges hangulatú kis település a Nagy Tó partján, szemközt a túlparton lévő Njivice-vel. A települést a XX. század közepén alapították. Az első itt letelepedett család Nikola Vojvoda családja volt. Erről a településről kiváló rálátás nyílik a Nagy Tóban lévő Szűz Mária szigetre, ezért számos turista keresi fel a települést, ahol a kulináris élvezeteknek is lehet hódolni, köszönhetően a tradicionális konyhának. A Második Világháború előtt, 1934-ben a településen egy szálloda is működött, a „Jezero”. A település közelében egy kikötő is található, amelyet jellemző módon Pristanište-nek neveznek. Itt egy postahivatal is működik, valamint kisebb boltok és a Nemzeti Park igazgatósága.
Tatinica
Tatinica egy apró település. Ez volt az első település amelyet a szigeten az Osztrák-Magyar Monarchia hozott létre. Itt található a Nemzeti Park egyik ellenőrző központja. A település egy öböl partján terül el és kikötője is van.
Pomena
A jelenlegi Pomena területén egykori római villák maradványait találták. A település kis öblét négy kis sziget védelmezi. A régi időkben a település valószínűleg alkalmi kikötő lehetett, hiszen ez a legközelebbi kikötő a Korcula-szigethez.
Annak ellenére, hogy a település közel fekszik Polače-hez, sosem volt különösebben fejlett. Mindössze a Goveđari halászok építettek itt raktárakat a halászati eszközeik és a hálók számára. Így a falu első lakosai is Goveđari-ból származó halászok voltak. A település csak azt követően indult fejlődésnek, miután a szigeten felépült az első szálloda az Odisej (a görög Odüsszeusz neve után). Ezt követően egyre-másra épültek a házak a településen, amelyeket turisták béreltek ki, hiszen Pomena közel fekszik a Kis- és a Nagy-tóhoz.
Pristanište
Pristanište egy kis település a Nagy-tó partján. Itt található a Mljet Nemzeti Park igazgatósága is. Ugyanitt postahivatal, pénzváltó és élelmiszer üzlet is működik. A településről indulnak a sétahajók is a tóra, valamint a Szűz Mária-szigetre.
Njivice
Njivice a Mljet-szigeti turizmus bölcsője. A Goveđari-ból származó Stražičić-család egykori kastélya már 1934-ben is szállodaként üzemelt, ez volt a sziget első szállodája. Később még egy szálloda épült Njivice-ben, a Tó-hotel, ahová a világ minden tájáról egyre több turista érkezik, hogy élvezze az érintetlen és háborítatlan természet adta nyugalmat.
Sobra
Sobra egykor egy kis halászkikötő volt a Babino polje-i halászok számára. A település viszonylag fiatal a Mljet-sziget többi településéhez képest, hiszen a két világháború között alapították. Manapság fontos tengeri közlekedési csomópont. Ide érkeznek a kompok amelyek a Dubrovnik-i Prapratno kikötőből indulnak, valamint itt is megáll hetente háromszor a Rijeka-Dubrovnik-Split között közlekedő gyorsjáratú katamarán hajó. A kikötőből autóbusz járatok indulnak a sziget többi települése felé. Sobra-ban kikötői hatóság működik, valamint boltok is találhatóak.
Prožura
Prožura (Progiorra vagy Prosùra) a közép-korban keletkezett, ez volt a dubrovniki arisztokrácia egyik kedvenc üdülőhelye. Bár a település nem látszik a tenger felől, mégis tökéletes hely volt a tengeri forgalom megfigyelésére. Akkoriban a helyi lakosok folyamatosan figyelték a tengert és egy esetleges kalóztámadás kivédésére azonnal riaszthatták a közeli falvakat, illetve megszervezhették a védelmet. Ebből a célból épült a XVII. században a négyszögletű védőtorony is a Kaštio. A torony legalsó szintje a haszonállatok elhelyezésére és raktárként szolgált. A második szinten voltak elszállásolva az idősek, a nők és a gyermekek, míg a legfelső szintről védekeztek a férfiak, például forró olíva olajat zúdítottak a támadó kalózokra.
Prožura-ban három templom áll. A Szentháromság templom Dubrovnik-i gótikus stílusban épült, valószínűleg a Lokrum-i bencés szerzetesek építtették, amikor 1477-ben a sziget a fennhatóságuk alá került. A templomban egy XV. századi román stílusú bronz feszület látható. A Lokrum-i bencés szerzetesek egészen a XVIII. század végéig tevékenykedtek itt, ennek emléke a mai napig látható a templom külső falán, egy jó állapotban fennmaradt címer formájában.
A Prožura-i temető előtt áll a Szent Márton templom, aki a falu védőszentjéről kapta a nevét. A templom épülte a XIV. századra datálható. Szent Márton ünnepén, november 11-én egyházi felvonulást rendeznek a szent tiszteletére.
A falu napja augusztus 16-án kerül megünneplésre. Ekkor is tartanak egyházi felvonulást, amely a település harmadik templomától a Szent Rókus templomtól indul és a Szentháromság templomhoz vezet, majd vissza a Szent Rókus templomhoz, ám a termőföldeken keresztül. A felvonulás során a Szentháromság jelképeit hordják körbe.
Prožura-ban született Gračić püspök, aki 1635 és1652 között volt Ston püspöke.
Prožura-nak saját kikötője is volt, ahonnan évszázadokon át futottak ki a halászhajók a tengerre angolnára halászni.
Prožurska luka
Prožurska luka a régi halászfalu, Prožura kikötője. Itt hajóépítő műhelyek is voltak, ahol a hagyományos dalmát halászhajókat építették és javították. Ezeket a halászhajókat a helyiek „gajeta”-nak nevezik. Napjainkban Prožurska luka kedvelt kikötőhelye a hajózóknak. A kikötő mellett egy kis strand is található.
Okuklje
Okuklje (Camera vagy Occùchie) a Dubrovniki Köztársaság idején jött létre egy olyan helyen, ahol a település viszonylagos biztonságban volt a kalózok támadásaitól. Első lakosai a Vrhmljeća falu lakosainak egy része volt. Ezt az eseményt 1414-ben jegyezték fel.
Olyankor amikor a kalóz tevékenység alább hagyott a szigetnél, Okuklje gazdasága fellendült, köszönhetően a halászatnak és a bortermelésnek valamint a fakitermelésnek. A falu kikötőjéből nap mint nap indultak hajók Dubrovnikba árúval megrakodva.
Okuklje kikötője Maranska. A faluból egy girbe-gurba út vezet a kikötőbe, innen kapta a kikötő is a nevét. Régebben a kikötő viharos időket élt át a kalóztámadások miatt, manapság a hajózók egyik kedvenc kikötője. A település temploma a Szent Miklós, amely a XVI. században épült.
Maranovići
A Mljet-sziget egyik legrégebbi települése Maranovići. Nevét az alapító nemes Ratko Maranovići után kapta, aki földesúr volt itt akkoriban. A település körüli termékeny mezőkön olívát termelnek, ami nagyban hozzájárult a település fejlődéséhez. A XVII. század elejére felépült a település korai gótikus temploma, a Szent Antal templom, így Maranovići-nak saját plébániája és bírája is lett.
A Szent Antal templom jelenlegi alakját a XIX. század első felében nyerte el. A templomban egy gótikus stílusú ezüstből készült, aranyozott kelyhet őriznek, amely a XV. század második felében készült. Valószínűleg a település régebbi templomából származik, amelyet a falu melletti dombon építettek fel. Ez a templom a Szűzanya temploma, amely a XIV.-XV. században épült. Építészeti stílusjegyei egyaránt román és gótikus stílusjegyeket is mutatnak, ugyanis ebben az időszakban volt az átmenet a két stílus között. A templom oltárát 1494-ben szentelték fel.
Maranovići-ban az első római-katolikus plébániát 1769-ben alapították.
A világi építmények közül jó állapotban maradt fenn az egyik Pes-ből származó nemesi család kastélya is. A település fölött magasodó dombon egy erőd is állt, amelyet a helyiek Vrhmljeće-nek neveznek. Az erőd évszázadokon át sikerrel védte meg a falut a kalózok támadásaival szemben!
Korita
Korita a XV. század folyamán alakult ki, első lakosai menekültek voltak akik Zadar-ból (Zára) jöttek ide a török invázió elől. A település elnevezése egy földtani képződményre utal. Köszönhetően a kedvező földrajzi elhelyezkedésének, Korita megfigyelőpontként szolgált, ahonnan a tenger illetve a Mljet-csatorna forgalmát lehetett szemmel tartani. Ezt a célt szolgálta a torony is a falu közepén, de erődként is használták az akkoriban sűrűn előforduló kalóztámadások esetén.
A XVII.-XVIII. századokban Korita ismert halászfalu volt, lakosai főleg a szardínia lehalászásából éltek. Ekkoriban élte a település a virágkorát, így a Ston-i, Dubrovnik-i és más települések nemesei területeket vásároltak itt. A XVIII. század végén a szardíniák hirtelen elhagyták a környező tengert, így a falu is hanyatlásnak indult.
A falu jelenlegi temetőjében áll Szent Vid temploma, a XVI. századból. A régi temetőben Szent Brijeg templomát találjuk. Ez a XIV.-XV. században épült, akkoriban ez volt a település legmagasabb temploma. Szent Illés napját július 20-án ünnepli a falu. Ilyenkor zarándoklatokat szerveznek a település azonos nevű templomához, amely a XVI. században épült. A dubrovniki ferences rendi szerzetesek építették a Szent Márk templomot valamint az Immaculata (Szeplőtelen) apácarend zárdáját is.
Korita közelében, az V. századi Szent Pál templom közelében ásatásokat végeztek. Itt egy I. századi római „villa rustica” maradványait is feltárták.
Saplunara
A Salunara-öböl az egyik legnagyobb homokos partszakasz Horvátországban. Körülbelül 1 km hosszú és a legkeskenyebb részén 350 méter széles. Dél-nyugati irányba néz a nyílt tenger irányába. A Saplunara part két részre van tagolva a Kis- és a Nagy-Saplunara-ra. Ezt a partot mindjárt a Blace (Limuni)-öböl mellett találjuk, amelynek a bejárata lagúnaszerű.
A Saplunara elnevezés latin eredetű, a „sabulum” szóból ered, amely homokot jelent. A legenda szerint ez volt az a partszakasz, ahol Pál apostol hajótörése után partot ért, majd három teljes hónapot töltött a Mljet-szigeten imádkozva Istenhez. Itt egy ókeresztény bazilika romjait is feltárták, amelynek a neve a helyiek szerint Szent Pál volt. Egyébként, Szent Pál ábrázolása a megye pecsétjén is megjelent 1850 és 1921 között.
Videók