Kraljevica

A Kvarner-öböl nagy múltú nyaralóhelyeihez képest Kraljevica nem olyan régi település, de mára egy közkedvelt nyaralóhellyé fejlődött. Lankás domborzatának köszönhetően klímája nyáron is kellemes. A tenger felől érkezve a tekintetet először a négyszögletes Frangepán-kastély vonja magára körtornyaival.

A város története

Kraljevica a Bakari-öböl bejáratánál fekszik, a Vinodoli-csatorna partján, Rijeka városától 26 kilométerre Dél irányba. Ma a lakosság száma megközelíti a háromezret, a csatolt lakóközösséggel együtt négyezer ötszáz, területileg illetékes hatósága pedig Rijekához tartozik.

A város a XV. században kezdett benépesülni, ebben az időben még Portorionak hívták. A település egyik része a XVII. századi Zrínyi-kastély köré épült Starigrad, a másik része pedig a Frangepán-kastély köré épült Novigrad. A város elhelyezkedése miatt gyakran volt rabló kalózok vagy pedig zsákmányszerző velenceiek célpontja, és mivel a földesurak feleltek a biztonságért, ezért volt szükséges a vár felépítése. A Zrínyi-palotában szövetkezett Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc 1671-ben a Habsburg trónfosztás ügyében. A város dokkjának építését 1728-ban rendelte el III. Károly király, ahol elkészült az első osztrák, Mária Annának keresztelt állami hajó. A hajógyárban 1925-26-ban Josip Broz Tito, későbbi jugoszláv elnök is dolgozott. Kikötője révén a XIX. században fontos tengeri kereskedelmi központtá fejlődött, majd a turizmus előtt is kezdtek megnyílni a kapuk. 1896-ban már tengerparti üdülőhelyként tartották számon.

Látnivalók, érdekességek

A vidék lankás domborzatának köszönhetően klímája nyáron is nagyon kellemes, és bár a Kvarner-öböl nyaralóhelyeihez képest nem olyan régi település, mégis mára egy közkedvelt nyaralóhellyé vált.

Kraljevica külterületétől mindössze pár száz méterre van az Adria-tenger hatalmas hídja, amely átvezet a Krk-szigetre. Mivel ezen a ponton van a Krk-sziget a legközelebb a szárazföldhöz, ezért épült meg itt az 1430 méter hosszú, önmagában is fantasztikus látványt nyújtó híd. A híd 1976-1980 között épült, korábban Tito hídjának (Titov most) hívták. A híd boltíve 390 méter hosszú, ez volt a világ legnagyobb betonból készült boltíve 1997-ig, ekkor ugyanis a kínai Wanxian-híd megelőzte. Ahhoz, hogy a hídon átkelhessünk 30 kunát kell fizetnünk, de csak befelé a sziget irányába. A kifelé út már ingyen van.

A tenger felől érkezők tekintetét először biztosan a Frangepán-kastély vonja magára. A kastély négyszögletes és mind a négy sarkához körtorony tartozik. A toronyszobák mennyezetét rózsastukkók díszítik, amelyek alatt állítólag Frangepán Ferenc és Zrínyi Péter összeesküvést terveztek. Azóta vált szállóigévé a ,,sub rosa” a bizalmas beszélgetések megjelölésére. A történelemtudomány azonban nem erősítette meg, hogy valóban történt volna összeesküvés. A kastély sem nyújt már olyan szép látványt , mint egykor fénykorában, ugyanis eléggé elhanyagolt állapotban van, romos küllemén csak egy felújítás segítene.

Kraljevica határában helyezkedik el a középkori Hreljin vára, amely egykor szintén a Frangepánok birtoka volt. A történészek Hreljin városát a közé a hét liburniai város közé sorolják, amelyek már a római korban is léteztek. A Hreljin a Herkules horvát alakja, ezért máig él az a legenda, miszerint a várost Herkules alapította. Hreljin közelében a római gyarmatváros maradványait is felfedezték, amit egy Bakar közeli feliratos sírkőlelet és egy Plaszi nevű falu közelében talált pénzlelet is bizonyít. A várost közel négy évszázadig a Frangepán grófok birtokolták, akik gyakran székeltek itt is. A Zrínyi és Frangepán féle összeesküvés bukása után a Hreljin várat is kirabolták.

Kraljevica híres szülötte Rudolf Steiner, aki 1861-ben született itt, osztrák filozófus, író, dramaturg és tanár, valamint az antropozófia megalkotója, ezenkívül a művészet területein is jeleskedett, több festményt, szobrot, építészeti munkát, tervet és vázlatot hagyott maga után.

Strand

Kraljevica strandjai rendszerint sziklás, apró kavicsos tengerparton fekszenek, viszont vannak homokkal borított területei is. A strandokat fenyőerdők veszik körül, így akik árnyékra vágynak, megtalálják a fák közelében.

Szórakozás és sportlehetőségek

Az ide látogató turistákat változatos sportolási és szórakozási lehetőségek várják. Akik aktívan szeretnék tölteni a szabadidejüket, azok számára ajánlottak a vitorlásversenyek, búvártanfolyamok, vízi sportszer-kölcsönzők, különféle sportpályák, valamint színes nyári kultúresemények és hagyományőrző folklórprogramok. Az egyik legismertebb kraljevicai rendezvény a Frangepán Nyár a Frangepán család várában. Ilyenkor zenei műsorokkal, koncertekkel, kiállításokkal és operával szórakoztatják a látogatókat.

Szálláslehetőség

A város legismertebb szállodája az Uvola Scott hotelkomplexum. A hotel nevét egy angol nemesről kapta, aki az Adamic patríciuscsaládba nősülve tiszteletbeli rijekaivá lett, és nagy csodálattal írt a Dubno-öböl környékéről és a káprázatos tengerre nyíló panorámáról, a mai hotel feletti dombtetőről. Alexander Scottnak annyira megtetszett ez a terület, hogy a XIX. század elején megvásárolta és halála napjáig a legtöbb idejét itt töltötte. A szálloda mediterrán építészeti stílust képvisel, valamint zöldövezet veszi körül. Az Uvala Scott 1967-ben épült, Igor Emili tervei alapján. Majd a hotel jelentős felújítás után minőségi változásokon ment keresztül, a Kvarner-öböl egyik legkedvezőbb árakkal rendelkező szállodája, mely a legszebb városokhoz is közel van, ezáltal lett az egyik legközkedveltebb szálloda. A szállodához tartozik több vendéglátóipari egység, promenád, tengerparti sétány, amely egészen Ostroig, a kempingig vezet.

Videók

Kraljevica
Kvarner-öböl

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Exit mobile version