Njivice

Njivice, a Krk-sziget egyik legfiatalabb települése, ezért a fejlődése is a turizmushoz köthető. A falu nevét eddig ismert írásos dokumentumok 1474-ben említik, mégpedig egy Frangepán János idejéből származó okirat. A régészeti leletek azt bizonyítják, hogy a település sokkal régebbi, többek között azok a római kori romok is, amelyeket a falu határában tártak fel.

1710-ben említést tesznek egy Njivice-i villáról melynek neve olaszul „Villa di sasso bianco”, horvátul pedig Beli Kamik vagyis a „Fehér szikla villa”. Az elmúlt századokban a falu lakosai főként halászatból, olíva termelésből, szarvasmarha tenyésztésből és fakitermelésből tartották fenn magukat. A turizmus kezdetei Njivicében 1930-ra tehető, mikor felépült az első igazi szállodája a „Luka” (mai nevén Jadran), majd később a villa Dinka.

A falu közepén egy kikötő is található, amelynek minkét partján strandok találhatók. Ezeken zajlik a falu mindennapi élete, hiszen itt számos étterem, cukrászda és kávézó található. A strandok nagyrészt kavicsosak, vagy betonozottak, de ha elhagyjuk a települést, számos nyugodt kis öblöt találhatunk, ahol távol a civilizációtól kedvünkre élvezhetjük a természet szépségeit.

A kikötő északi felén két háromcsillagos szálloda is található, a Beli Kamik és a Jadran.

Találhatunk itt egy autós kempinget is, melynek jótékony árnyékot nyújtanak a közeli erdő árnyas fái.

Aki családias szálláshelyre vágyik, az választhat számos privát apartman közül, melyek színvonala semmiben sem marad el a hotelekétől.

A városi strand végéből egy 1,2 kilométer hosszú sétány indul el a tenger mentén, árnyékot adó fákkal szegélyezve.

Ezen a sétányon vonulnak fel a fúvós zenekarok a nyári hónapokban a vendégek szórakoztatására. Meghallgathatunk számos hagyományőrző klapa koncertet vagy részt vehetünk más szabadtéri rendezvényen is. A településnek galériája is van, ahol tekintélyes vendégművészek tárlatai tekinthetőek meg.

Ha valaki egy szelíd, békés üdülőhelyre vágyik, szép kis öblökkel a mélykék tenger partján, hűs árnyékot adó fákkal és kellemes klímával, akkor a legjobb helyet választja, ha Njivicébe látogat.

Videók

Njivice
Krk-sziget
Kvarner-öböl

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Exit mobile version