Sutivan

Sutivan-t, a kikötővárost Brac-sziget északi partszakaszának legnyugatibb felén találjuk, 7 km-re Supetar-tól. Az itteni lakosok fő foglalkozása a növénytermesztés, mint például az olíva, szőlő- és bortermelés, a halászat és nem utolsó sorban a turizmus. A városka előtti öböl egykor mocsárvidék volt, manapság parkosítva van, melyben pálmákkal szegélyezett sétányok találhatóak. A város előtti partszakasz szintén parkosítva lett különböző fenyőfélékkel. A kikötőben kisebb jachtok is kiköthetnek, de a nagyobb hajók csak az öböl előtt horgonyozhatnak.

Sutivan (vagy Stivan) nevét az egykori ókeresztény Benedek-rendi Szent János (Sv. Ivan) kolostorról kapta, amely a VI. században épült. A kolostor bazilikájának a romjai még ma is láthatóak a régi Szent János kápolna mellett, azon a helyen amelyet a helyiek Bunta-ként emlegetnek. Akárcsak a Brac-sziget több települése esetében, Sutivan is a XV. században népesedett be, amikor a törökök elől menekülő emigránsok itt telepedtek le. Ebben az időszakban erősítették meg a települést és említették „castrum”-ként.

Sutivan nevezetességei

Sutivan keleti felében található a Keresztelő Szent János templom. A templom egy régen volt bazilika alapjaira épült, melynek egyes részeit fel is tárták. Ez, egyike annak a tíz eddig feltárt templomnak, amelyek a VI. században épültek. Hasonló jellegű bazilika mindössze három volt feltárva Dalmáciában. A jelenlegi templomban számos, a régi templomból származó építészeti elemet őriznek, mint például oltár darabokat, oszlopokat, stb. A kis Keresztelő Szent János templomban egy latin nyelvű felirat hirdeti, hogy a templomot a Split-i kananok és kancellár Jerolim Natalis építtette 1655-ben.

Sutivan első erőd-palotáját Jakov Nadali – Bozicevic építette 1505-ben, reneszánsz stílusban. A jelenleg Ilic épületkomplexumként ismert palota nagyrészt elveszítette egykori stílusjegyeit, mivel az idők folyamán sokszor átépítették. Az épület homlokzatán egy latin nyelvű reneszánsz felirat hirdeti a Velencei Köztársaság nagyságát, ugyanis építtetője Jakov Nadali (vagy Natalis) harcolt Szent Márk zászlaja alatt és az ezért kapott zsoldból építtette a palotát. A későbbi Ilic palotának terjedelmes parkja volt, amely máig fennmaradt és helyre lett állítva. A park déli részét városi parkká alakították.

A Marijanovic ház egy toronyszerű megerősített építmény a kikötőben, melyet a Poljice-i emigráns Janko Marijanovic-Drazoevic – akit Janko grófként is említettek – építtetett a XVII. században. A Janko „kastély” egy kis festői építmény, amely a tengerpart ferde partjára épült és egy erőd benyomását kelti. Az épület erkélye a tengerre néz, a déli oldalon pedig napóra található.

A Definis ház belsejét gazdagon díszítik Biedermeier építészeti elemek. Az épületben egy gazdag orvosi könyvtár kapott helyet, melyet a Definis család hozott létre a XVIII. században, valamint a XIX. század elején. A házban a Definis család tagjainak portréi láthatóak, melyek a Trieszt-i festőművész Vincent Poiret műalkotásai.

Jerolim Kavanjin (1643-1714), az ismert Split-i költő édesanyja a Sutivan-i Nadali – Bozicevic család tagja volt, így a poéta ideje nagy részét itt, Sutivanban töltötte. Ő egy barokk stílusú nyári lakot épített 1690 és 1705 között, a kikötő mellett. Ezt az épületet nevezik jelenleg Jerolim Kavanjin nyári laknak. Az épület mellet egy úgyszintén barokk stílusú park és melléképületek is épültek. Az épület déli kapuján humanista felirat hirdeti „OSTIVM NON HOSTIVM” vagyis ellenségek nem léphetnek be.

Az Ilic család szélmalma a XIX. század elején épült, egyike annak a 125 szélmalomnak, melyek az 1800-as években a Brac-szigeten működtek. A malom vitorlái már nincsenek meg, utoljára 1903-ban működött, de ez mit sem ront festői látványán. Ezeket a szélmalmokat az Adria-i tenger szelei hajtották egész évben. Télen a Bóra, a Jugo és a Levant, nyáron pedig a Maestral, a nyugati szél, valamint a Burin.

A Városházát, amely 1898-ban épült, könnyen fel lehet ismerni, hiszen kitűnik Sutivan egyéb építményei közül. A szépséges épület Brac-i kőből épült. Napjainkban az épület első emeletét az önkormányzat irodái foglalják el, a földszinti helységekben pedig posta és turisztikai iroda található.

Az 1623-ban épült Szent Rókus templom arról a szentről kapta a nevét aki a várost a járványoktól védte. A templomot 1788-ban építették át, a harangtornyot 1879-ben építették a templomhoz. A templom jellegzetes rajza nagyban hozzájárul Sutivan csodálatos látképéhez. Az oltár Pavao Bartalelle munkája 1787-ből. Szent Rókus fából faragott szobra valamint a festmények a Kinyilatkoztatás, a Feltámadás és az Utolsó vacsora ismeretlen mesterek művei. Ezen felül számos más festmény is látható a templomban melyeket az Új Testamentum inspirált, valamint méretarányos hajómakettek a XIX. századból, melyeket a Sutivan-i hajósok készítettek, köszönetképpen, hogy épségben térhettek haza.

A tenger felől nézve Sutivan látképén domináns elem a nagy, szépséges plébániatemplom az Áldott Szűz Mária Mennybemenetele. A templom 1576 és 1590 között épült kései reneszánsz stílusban. A XVIII. században a templomot kibővítették, de megőrizte eredeti építészeti jellegzetességeit. Ebben az időszakban építette a Vrboska-i Petar Pavle Bertopelle a kecses harangtornyot, melyen íves tetőszerkezet látható. A templom harangtornyát a XVII. századi harangtornyot nemrég újították fel. A templom melletti területet temetőként használták, mindaddig, amíg a városon kívül egy új temetőt nem létesítettek. A templom körüli sírok közül az első 1594-ből származik, az Ivanovic család sírhelye, míg az utolsók a XVII. századból.

Sutivantól 3 kilométerre, Milna irányába található egy természeti park, ahol a kicsik és nagyok egyaránt kellemesen tölthetik a napjukat. A park egy fenyőerdő közepén, 12 ezer négyzetméteres területen található. A nap folyamán megtekinthetőek a növények és az itt élő állatok, de sport lehetőségek is vannak, a gyermekeket pedig játszótér várja, este el lehet költeni egy finom vacsorát, a parkban található vendéglő teraszán. Sok kedves állatot tekinthetnek itt meg a turisták, mint például pávákat, muflonokat, szarvasokat, szamarakat, struccokat és nyuszikat. A park növényvilága is mesés, láthatnak itt citromfákat, levendulát, zsályát, de olaj és narancsfát is. A kivilágított sportpályákon pedig akár este is lehet játszani. Kosárlabda, bowling és még sok egyéb sportlehetőség közül lehet választani. A kicsik a nekik kialakított, homokos játszótéren szórakozhatnak, ahol sok játék közül választhatnak. A kőből épített vendéglő széles kínálattal várja a vendégeket, hal különlegességek, grillezett ételek és a hagyományos horvát konyha ízei is megkóstolhatóak itt, amelyeket egy pohár jóféle borral lehet leöblíteni. Esténként a teraszon akár táncolni is lehet, így a vendégek biztosan csodásan fogják érezni magukat.

Szórakozási lehetőségek

A Sutivan-i nyári fesztivál az egyik leghíresebb rendezvény a településen. Július 15-e és augusztus 15-e között minden évben számtalan programmal várják a szórakozni vágyó turistákat. Kiállításokat szerveznek a rendezvény alkalmából, ahol festményeket és szobrokat is meg lehet nézni. A néprajzi gyűjteményeket is bemutatják, így a turisták még inkább megismerhetik Sutivan kultúráját. Szabadtéri színházi előadások, koncertek, jazz esték, néptánc előadások és komolyzenei hangversenyek szórakoztatják az embereket.

Szent Rókus napját augusztus 16-án ünneplik. Ilyenkor körmenettel és templomi ünnepséggel tisztelegnek a település védőszentje előtt. A nap során sport eseményeket is tartanak, este pedig a kikötőben zenés mulatság vár mindenkit, ahol akár reggelig is lehet táncolni.

A nyári extrém sport fesztivál (Vanka regule) július 24-30-a között kerül megrendezésre. A fesztivál alatt több sport versenyen is részt lehet venni, de ez persze nem kötelező, nézelődni is lehet. A sport szerelmesei több sportban is kipróbálhatják magukat, mint például a tenisz, hegymászás, vagy a hegyi kerékpározás. A fesztivál alatt szemináriumokat is meg lehet tekinteni, amelyekből akár a szabad merülés alapjait is meg lehet ismerni. 2005-től a sport fesztivállal egybekötve rendezik a Nemzetközi Filmfesztivált is. A rendezvény folyamán nem lehet unatkozni az esti órákban sem, hiszen ilyenkor koncertekkel szórakoztatják a közönséget. Azoknak is érdemes ellátogatni a fesztiválra, akik nem sport rajongók, hiszen a szórakoztató programok sokasága között mindenki talál olyat, amelyik neki tetsző.

Strand és sportolási lehetőségek

A strandok nagyrészt sziklásak, apró kavicsosak, de a település legszebb strandja homokos, amely a kisgyermekes családok számára is alkalmas hely a fürdőzésre. A strandokon sokféle sportolási lehetőség van, mint például búvárkodás, vitorlázás, vagy szörfözés. A parton egy vitorlás iskola is van, így belehet iratkozhat egy tanfolyamra.

A szárazföldi sportok rajongói sem fognak unatkozni Sutivanban, hiszen sok lehetőség tárul eléjük. Horgászat, hegymászás, kerékpározás, itt biztosan talál minden turista számára megfelelő sportlehetőséget.

Szálláslehetőségek és gasztronómia

Sutivanban sok apartman és magánszállás közül lehet választani. A parton több apartman is kiadó, ahonnan csodás kilátás nyílik a kristálytiszta vízre. A sok ajánlat között biztosan talál mindenki számára megfelelő szálláslehetőséget.

Sutivanban a finom ételek kedvelői is jól fogják érezni magukat, hiszen számtalan étterem várja a turistákat, ahol megkóstolhatják a hagyományos horvát ételeke. Az egyik ilyen a Dora, ahol a halkülönlegességek és a finom horvát borok is megízlelhetőek. Sutivanban sok kis étterem található, amelyekben nem csak a horvát konyha ételei, de akár pizza is rendelhető.

Videók

Sutivan
Brac-sziget
Közép-Dalmácia

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Exit mobile version