Cres

A város egyúttal magának a szigetnek is a névadója. A napjainkban is középkori hangulatot árasztó településnek körülbelül 1800 lakosa van. Jelenleg Cres városa a Cres-sziget gazdasági- közigazgatási- és turisztikai központja is egyben. Gyönyörű ahogy a Valun-öböl benyúlik egészen a város főteréig és az itt működő piacon még az öböl vizén himbálózó csónakokból is árusítanak a helyi kereskedők.

Látnivalók

A városban több látnivaló is van, érdemes megnézni a fent maradt három kaput, a Városkaput (Gradska vrata) másik nevén Marcella, a Kis kaput (Mala vrata) másik nevén Bragadina, és a városfal nyugati szakaszából maradt Szent Miklós-kaput (Vrata Sv. Mikule).

A Városkapu a kikötőnél található az óratorony alatt, a város velencei címere is látható rajta, a velencei oroszlánnal.

A városfal, amelyből mindössze egy 200 méter hosszú szakasz maradt meg, másik maradványa a Velencei-torony (Venecijanska kula) vagy más néven Várostorony (Gradska kula) Cres északnyugati részén, ami a velencei védelmi rendszer legmagasabb pontja volt.

Mindenképpen érdemes megnézni Cres legrégebbi templomát, a Szent Izidor (Sv. Izidora) templomot, a XII.-ik században épült. Román apszis, gótikus homlokzat, késő gótikus oltár és egy kis harangláb. A templom fölötti boltozaton Szent Izidor püspök látható, a város védőszentje.

A másik templom, amelyet érdemes megtekinteni a XV. században a helyi mesterek által épített Havas Boldogasszony templom. Az orgona fölött Cres címerét tekinthetik meg a látogatók: ágaskodó ló, aranyló kék háttérben. Az oltárt brneštra nevű sárga virág díszíti.

A templom mellett egy XVIII. században épült harangtorony is megtekinthető.

Cres városban, gyönyörű reneszánsz és gótikus épületeket csodálhatnak meg, melyek egykor a helyi nemesi családok tulajdonában voltak, ilyen például a XV.-ik században épült velencei stílusú Petris (Patris)-palota, késő gótikus és reneszánsz építészeti elemekkel.

A Városháza avagy Loggia a XVI. században épült, udvarában jelenleg kőtár található, amelyben a városban talált régi épületdarabokat lehet megtekinteni.

A parttól nem messze, a városfalon kívül található a XV. századi női bencés (crkva Sv. Petra) kolostor és templom.

Szintén megtekinthető a XVI. századi ferences rendi kolostor a nála korábbi, 1300 körül épült Szent Ferenc (Sv. Frane) templommal. Az egyhajós templom érdekessége a kettős kerengő. A külső kerengőben Cres város előkelőségeinek a sírjai találhatóak, míg a belsőben egy XIV. századi kút, valamint a város legrégebbi faragott címere található. A templom híres a könyvtáráról és értékes levéltáráról is.

Ha a Kapetana Nikole Draže téren járunk, ennek az egyik sarkában egy római kori oszlopot találunk.

A város közelében fekszik a Vransko jezero (Vrana tó) is, melynek legmélyebb pontja a tengerszint alatt 68 méterrel van.

Szórakozás, rendezvények

Augusztusban kerül megrendezésre a városi hagyományos vásár a Creski Semenj. Itt vásárolhatunk a helyi termékekből és élvezhetjük a vásári mutatványosok műsorait, valamint megtekinthetünk különböző sporteseményeket is.

Cres város kikötőjének déli felében, a sziget nyugati partján helyezkedik el a Cres jachtkikötő (ACI marina Cres), egy jól védett öbölben. Egész évben nyitva áll a hajózók előtt. 450 horgonyzóhellyel valamint 120 szárazföldi tárolóhellyel rendelkezik. Minden horgonyzóhelyen lehetőség van friss víz, üzemanyag és villanyáram vételezésre, ezen kívül pedig számos kikötői szolgáltatás vehető igénybe.

Gasztronómia

Ha Cres-ben járunk, feltétlenül látogassuk meg a „Tavern Na moru” éttermet. Ez a kis, családias hangulatú étterem a tengerpart mellet található, így élvezhetjük a hűs tengeri fuvallatok simogatását is. A helyi konyha remek, az étteremben pedig egy nagy akvárium található, telis-tele különféle halfélékkel, ahonnan saját magunk választhatjuk ki, melyiket szeretnénk, hogy elkészítsék számunkra. Aki nem kedveli a halételeket, válassza nyugodtan a méltán híres cres-i bárányt!

A „Tavern Bonaca” azon helyek egyike, melyek autentikus hangulata lenyűgözi a vendéget. Itt számos fajta halétel közül választhatunk.

Szállás lehetőségek és strandolás

Cres egyik neves szállodája a Hotel Kimen***. Mindössze 50 méterre a legközelebbi strandtól. A szállodának saját étterme és bárja is van. Pihenés közben internetezhetünk is. A vízi sportok szerelmesei sem fognak unatkozni, hiszen a közelben lehet vízisízni és „banánozni”.

A Kovačine kemping környékén kellemes körülmények között strandolhatunk, főként akkor, ha kedveljük a szabad levegőt. A kemping magas színvonalú szolgáltatásokkal várja a turistákat. 98 lakókocsinak van hely, de a kemping területén egy kis apartman ház is található, 23 szobával.

Videók

Cres
Cres-sziget
Kvarner-öböl

1 hozzászólás

  1. […] Cres a Cres-sziget “fővárosa”, egyben a sziget legnagyobb települése is. A város a Cres-sziget észak-keleti partján fekszik. A városban számos történelmi látványosság tekinthető meg, valamint magas színvonalú szállások közül is válogathatunk. Tovább… Cres […]

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Exit mobile version