Porec

Poreč városa az Istria-i félsziget nyugati partján fekvő történelmi város. Egy kis félszigeten épült egy ókori római település maradványaira. Az üdülőváros közel kétezer-ötszáz éves múltra tekint vissza, történelmi örökségét gondosan megőrizték a lakosai. Porec éghajlata kellemes, augusztusban az átlaghőmérséklet 30 fok körül van, de ennek ellenére ez nem kellemetlen a tenger közelsége miatt. Számos kikapcsolódási és sportolási lehetőséget biztosít a turistáknak. Poreč-ben mindegyik korosztály megtalálhatja a számítását, a fiatalok belevethetik magukat az éjszakai életbe a számos szórakozóhely egyikén, míg a gyermekes családok élvezhetik a tengerpart szépségét és a számtalan szálláshely kényelmét. Porec Siófok testvérvárosa.

Poreč történelme dióhéjban

Az első település a jelenlegi Porec helyén a rómaiak által épített castrum volt Kr.e. a 2. században, bár a törtelem előtti időkben is lakott terület volt. A település az 1. században Colonia Iulia Parentium nevet viselte. A történelem során számos népcsoport járult hozzá a jelenlegi városkép kialakításához, így rómaiak, gótok, frankok, szlávok, és velenceiek. I.sz. 3. században keresztények érkeztek a vidékre és szentélyeket építettek. Az 5. században egy bazilika is épült a településen, melyben Mauro püspök misézett, később ő lett a város védőszentje. A Nyugat Római Birodalom bukása után Bizánc vetette meg a lábát a városban és maradt is két és fél évszázadon keresztül. A horvátok i.sz. 620 körül érkeztek a vidékre és saját települést alapítottak. 788-ban a frankok leigázták a várost. Egy rövid békés időszakot követően 1267 a város a Velencei Köztársaság részévé vált és az uralma alatt maradt ötszáz évig. A velencei megszállást követően a Habsburg ház fennhatósága alá került. 1861-től, Porec Isztria tartomány „fővárosa” lett, itt székelt a tartományi parlament, valamint a közigazgatás intézményei is. 1920 és 1923 között olasz uradalom alá került a város, majd 1943 szeptember 10-ét követően, a Független Horvát Állam részévé válik. A második világháború után az ún. „Isztria-i zóna” része, melyre Olaszország és a J. B. Tito által uralt Jugoszlávia is igényt tart. 1954 után Jugoszlávia részévé válik. 1990-ben, amikor Horvátország kinyilvánítja függetlenségét, Porec is horvát terület lesz.

Természeti és történelmi látnivalók

Porec az ősi római település romjain épült fel. Az utólag épített városszerkezet követte az eredeti római városszerkezetet, ezért a főutak vonala is megegyezik az ősi rómaival. A régi római főtéren (Marafor) két templom is épült, melyek közül az egyik az I. században épült Neptum templom. A templom romjai manapság is megtekinthetőek Poreč-ben.

Porec óvárosában található a bizánci építészet egyik legrégebbi műremeke az Euphrasius-bazilika. Valamikor az V. század környékén épült, majd a VI. században bizánci stílusban került átépítésre. Fennállása során többször átépítették, de ennek ellenére megőrizte ókeresztény stílusjegyeit. Az Euphrasius bazilika épületegyüttesét 1998-ban az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.

A Marafor téren, mely egyben a régi római település főtere is volt, még ma is állnak Neptun templomának az oszlopai, melyek az i.sz. I. században lettek emelve. Ugyanezen a téren épült a XIII. században egy ferences templom is, gótikus stílusban. Épen fennmaradt ugyanebből az évszázadból a Romaneszk ház is, melynek érdekessége a fából készült erkély. Jelenleg kiállító teremként működik.

A XII. században a város védelmére falat emeltek. Ezt a XV. században a Körtoronnyal egészítették ki. A város falát a XIX. században lerombolták, de a Körtorony megmaradt, ma turista látványosság, a tetején lévő tetőteraszról gyönyörű kilátás nyílik a környékre.
Porec a természeti szépségekben is bővelkedik.

Poreč-től 8 kilométer távolságban található a Baredine cseppkőbarlang, melyet emberi kéz soha nem érintett, ősemberek soha nem lakták, csak a természet építő-pusztító munkáját tükrözi. A barlangot 1974-ben fedezték fel, de a látogatók számára mindössze tíz éve áll nyitva. Az Isztria-i félszigeten közel 1300 barlang található, ám a Baredine-i cseppkőbarlang a legszebbek egyike. Hatalmas élményben lehet részünk, ha meglátogatjuk a barlangot, mely egyenlőre kevéssé ismert a turisták körében. Ezidáig a barlangot 132 méter mélyen tárták fel. A látogatók egy 60 méteres szakaszt járhatnak be, ám ez 40 percet vesz igénybe, ugyanis öt egymás fölött elhelyezkedő szintet kell bejárni, melyeket vaslépcsők kötnek össze. Két mély tavat találunk a barlang alján, mélységük több mint 30 méter. A tavaknak lakói is vannak: vak gőték. A Baredine-i cseppkőbarlangot mindenképp látogassuk meg, ha tehetjük, mert a cseppköveken játszó fény feledhetetlen élményt nyújt!

Passzív és aktív pihenés Poreč-ben

Akárcsak Horvátország többi turista paradicsomában, Poreč-ben is kiemelt figyelmet fordítanak a turizmusra. A parkok, strandok, közterek tiszták és szépen gondozottak. A műemlékek nemkülönben gondosan karban vannak tartva. Azok akik az aktív pihenést választják, nem fognak csalódni, hiszen Poreč-ben 70 féle sportot lehet űzni, csak teniszpályából 165 darab található a városban.

A napfény és a tenger szerelmesei sem fognak csalódni, hiszen Porec kavicsos strandjai mentén a tenger vize meleg és kristálytiszta. A turisták által legkedveltebb strand a kék zászlós Gradsko kupaliste, amely a város központjától mindössze 1300 méterre található. A másik két nem kevésbé híres strand a Plava és Zelena Laguna (kék és zöld lagúna). A strandok Poreč-től 2-5 kilométerre vannak. Az utat a strandokig gyalog is megtehetjük, de választhatjuk a kisvonatot is, esetleg mehetünk hajóval is. A strandok két félszigetre nyúlnak, és gyönyörű, zöld erdők övezik őket.

Ha már Poreč-ben járunk, semmiképp se hagyjuk ki Sveti Nikol szigetet, mely Porec városával szemközt helyezkedik el, a két félsziget-nyúlvány között, a tengerben. A szigeten egy kastély is található, melyet restauráltak, majd hotellé alakítottak. Sveti Nikol legfőbb látványossága a világítótorony, melyet 1402-ben építettek és az Adria-i tenger egyik legrégibb világítótornya. A sziget legrégebbi strandja az Oliva strand, melyet 1895-ben nyitottak meg, sziklákból és kövekből alakították ki, egy medencéhez hasonlatosan. A kék zászlós strand pár perces hajóúttal érhető el, sötét tölgyerdő övezi, Porec városára pedig eszményi a kilátás. A sziget túloldalán a tengerre néző partszakaszon mindig találhatunk egy magányos napozóhelyet.

Szállás- és szórakozási lehetőségek Poreč-ben

Ritka az a szórakozási lehetőség, amelyet Poreč-ben ne találnánk meg. Akik szeretnek az éjszakában szórakozni, azok, ha elhagyják az óvárost számos kaszinót, éjszakai bárt, kávézót és szórakozóhelyet találhatnak. A gasztronómia szerelmeseinek is élményekben gazdag lesz az üdülésük, hiszen Poreč-ben számos pizzéria és hangulatos étterem található.

A szállás lehetőségek száma Poreč-ben szinte korlátlan. Száznál is több hotel, panzió, apartman várja a pihenni vágyó turistákat. Mindenki megtalálhatja az igényeinek és pénztárcájának leginkább megfelelő szálláshelyet legyen szó wellness luxushotelről (például a Hotel Laguna Materada), vagy csak egy kempingről a sátra vagy lakókocsija részére.

Videók

Porec
Isztria

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Exit mobile version