Zuljana

Žuljana a nyugalom és a szépség oázisa, melyet a Peljesac-félsziget középső részének déli felén találjuk egy festői homokos öbölben, melynek partszakasza nyugatra néz. A kis falu és kikötő Ston-tól 24 km-re található észak-nyugati irányban. Mindössze 200 lakosa bortermelésből, olíva termesztésből, halászatból és persze a turizmusból tartja fenn magát.

Ezt a helyet az írott forrásokban első alkalommal a XII. században említik. A források szerint a település kezdetei a római korba nyúlnak vissza, ezt a tengerparton talált római eredetű építmények is alátámasztják, amelyek valaha római villák, ún. „villa rusticae” maradványai lehettek. Valószínűleg a település elnevezése is latin eredetű, Julianus után.

Látnivalók

A település első templomát a Szent Juliánt is megemlítik a dokumentumok. Egykor Szent Julián volt a falu védőszentje, valamint az utazóké és a leprásoké is. Az egykori templom alapjaira épült a jelenlegi Szent Rókus templom.

Nem ez az egyetlen temploma a településnek. Itt áll a Szent Miklós kápolna, a Fájdalmas Szűzanya templom és a Szent Márton plébániatemplom is. Ez utóbbi templom a XIII. században épült, legutóbb 1961-ben újították fel, nevét a település védőszentjéről kapta, akit november 11-én ünnepel a falu. Ekkor nagy szabású rendezvényt szerveznek a településen, amelyet borkóstolással kötnek egybe.

Strandok

A turisták 1924-ben kezdték el felfedezni a települést, számuk évről-évre nő. Jelenleg Žuljana az adriai partszakasz déli részének egyik legkedveltebb strandoló helye, hiszen itt számos kavicsos és homokos strand található. A strandok legtöbbje alkalmas a kisgyermekes családok számára, hiszen a meder enyhén mélyül, a víz pedig kristálytiszta.

Žuljana leglátogatottabb strandja a Vucine.

A szomszédságában számos kisebb homokos és kavicsos strand található, mint például a Kremena és a Grdni Do. A strandok mögött évszázados fenyvesek suttognak, jótékony árnyékot adva a tűző nappal szemben.

Žuljana nagyon népszerű a sporthorgászok, vitorlázók és a búvárok körében is. Mivel Žuljana partjai nyugati fekvésűek, különleges látványt nyújt a tengerben lenyugvó Nap.

Az itt nyaralók számára rendelkezésre áll egy postahivatal, pénzváltó, bolt, 3 étterem, egy éjszakai kávézó, 3 kisebb autóskemping és számos kiadó szoba és apartman. Lehetőség van kirándulásokat tenni a szomszédos Mljet-szigetre, el lehet indulni felfedezni a vidéket a számos turista- és kerékpárút valamelyikén. A búvárok a két búvárklubnál érdeklődhetnek a merülési lehetőségek felől.

Videók

Zuljana
Peljesac-félsziget
Dél-Dalmácia

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Exit mobile version