Vrsar

Az Adria partján fekvő horvát kisváros, egykor halászfalu volt, ma közkedvelt üdülőhely. Csodás panorámájával, kikötőivel, mediterrán környezetével számos turistát csalogat. Ideális hely a búvárkodáshoz, a túrázáshoz, egy könnyed tengerparti sétához vagy városnézéshez. A kis város Poreč és Rovinj között félúton a part mentén helyezkedik el, a Limski Csatornának külső ívén.

A város rövid története

Az Adria északnyugati részén elterülő horvát kisváros már ősidők óta lakott terület. Régészek ős- és új-kőkori kultúrák nyomait fedezték fel ezen a területen, amelyről többek között a Lim csatorna felett található Szent Romualdo barlang is tanúskodik.

A város vezetését 1267-től a velencei dózse veszi át, melynek köszönhetően jelentősen fellendül a vrsari kereskedelem, mindeközben pedig a poreci püspökség székhelyeként is szolgál. 1797-ben Napóleon itáliai hadjárata során a város függetlenséget nyer a velencei befolyással szemben, később az Osztrák Császárság fennhatósága alá kerül, majd az első világháború után Olaszország nyeri el, az ezt követő második világháború után pedig Jugoszlávia.1991-ben Horvátország kikiáltja függetlenségét és ezzel együtt Vrsar városa is immár az új állam részét képezheti.

Amit mindenképpen érdemes megnézni

Mivel a kisváros évszázadokig püspöki székhely volt, ezért számos templommal és kápolnával büszkélkedhet. Ezek közül a legnevezetesebbek a Szent Foschka templom, amely a reneszánsz korban épült, ma vallási festmények gyűjteményének ad helyet; a Szent Martin templom, amely a város legmagasabb pontjára épült, 1804-ben kezdték meg az építését, de majd csak 1935-ben sikerült befejezni; a Szent Anthon kápolna, közel a régi városkapuhoz található, reneszánsz-barokk stílusban épült, ma művészeti kiállítások színhelyéül is szolgál; a Szent George kápolna román stílusban épült kápolna a Szent George szigeten, melyet a vrsari kikötő ölel át. Érdemes még ellátogatni a domb tetején található vrsari kastélyhoz is, melyet fenyőerdő és olajligetek szegélyeznek. A kastély közelében megcsodálhatjuk a nemzetközileg is elismert kortárs szobrászművész Dusan Dzamonja szoborparkját. A kisváros egyik legnagyobb kulturális eseménye, a minden nyáron megrendezett nemzetközi szobrász iskola, melyet az elhagyatott Montraker kőbányában rendeznek.

Kirándulási, sportolás és szórakozási lehetőségek

Vrsar építészeti remekei, műemlékei és nem utolsó sorban káprázatos panorámája biztosítják a látványt és hangulatot egy kellemes sétára a városban, a szerelmes pároknak érdemes végig sétálniuk a Casanova utcán (Giacomo Casanova sűrűn megfordult Vrsar-ban), melynek romantikus építészeti stílusa magával ragadó. Emellett megtekinthetjük a bazárt, a kikötőt vagy hűsölhetünk egy fagylaltozóban, ahol akrobatikus ügyességgel töltik meg fagylalttal a tölcsérünket. A kalandvágyóbbak számára adott a hajókirándulás lehetősége. A helyi utazási irodáknál az útvonalak széles skálája tárul elénk, így tetszés szerint válogathatunk a hajóutak között az adriai partvonalon.

Akinek sportolni támad kedve, az a legjobb helyen jár, Vrsar megfelelő vidék a biciklitúrákhoz, a búvárkodáshoz és a barlangászáshoz. Itt található az egyetlen isztriai útvonal, amely 15 km hosszan az érintetlen természetben vezet végig, amely ideális a biciklizéshez. Nemcsak a felszínen, de a mélyben is érdekes látvány tárul elénk, titkos kavernák, sziklák, hajóroncsok, melyek között megcsodálhatjuk a különböző hal- és rákfajtákat. Két hajóroncs található a környéken, ami vonzó lehet a búvárkodóknak. Az egyik egy elsüllyedt osztrák-magyar luxushajó, a másik a Coriolanus nevű angol csatahajó. Mindemellett izgalmas vízalatti barlangtúrán is részt vehetünk, ahol a víz által létrehozott érdekes formákat csodálhatjuk meg, mint például a Milkának nevezett fejőlány, a Lady szobor, a pizzai ferde torony vagy a fáklyahordó hóember.

A Vrsar alatti partszéleken általában kavicsos strandok találhatók, ezek közül a legismertebb a Koversada, mely Európa egyik legnagyobb nudista és naturista paradicsoma.

Vrsarban a légi sportok szerelmesei is kellemesen kikapcsolódhatnak, mivel a kisváros saját sportrepülőtérrel rendelkezik, így lehetőség van ejtőernyőzésre, paragliding-ra és sétarepülésre is.

Azoknak a szerencsés turistáknak, akik éppen akkor tartózkodnak a kisvárosban, mikor a nyári szezonban megrendezik a Koversada napokat, feledhetetlen élményben lesz részük. Az ünnepség minden nyáron többször kerül megrendezésre, ilyenkor egész nap szórakoztató programokon vehetünk részt, a nap végén pedig hagyományosan megrendezésre kerül a szépségverseny, ahol megválasztják Koversada szépét.

Szálláslehetőségek

Vrsar területén elegáns hotelek, csendes panziók és autós kempingek is találhatóak. Aki csendesebb, otthonosabb környezetre vágyik, az megszállhat egy kisebb apartmanban is, amelyből a településen elég nagy a választék. Ebben a varázslatos kisvárosban mindenki megtalálja az igényeinek, és a pénztárcájának megfelelő szállást, így bármelyiket is választja, kellemes élményben lesz része.

Ha megéhezünk

Érdemes betérni a Hotel Villa Étterembe, ahol kellemes környezetben megkóstolhatjuk a hagyományos isztriai sonkát, házi tésztát illetve finom borral is szolgálnak.

A Fjord Étterem is igen kecsegtető azok számára, akik kedvelik a tengeri ételeket vagy a hagyományos isztriai specialitásokra kíváncsiak.

A Fancita Éttermet nagyra értékeli a helyi lakosság és a turisták is. Itt minden megtalálható ami szem-szájnak ingere, a tengeri és tradicionális ételektől a pizzáig.

Videók

Vrsar
Isztria

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Exit mobile version