Észak-Velebit Nemzeti Park

Az Észak-Velebit Nemzeti Park (horvátul: Nacionalni park Sjeverni Velebit) a Velebit-hegylánc északi részén terül el. Maga a Velebit-hegylánc Horvátország legnagyobb hegylánca. Ez a védett természeti övezet a Nemzeti Park státuszt 2001-ben kapta meg, melyet a Horvát Parlament hagyott jóvá. Ez a kiemelt státusz a lehető legmagasabb fokozatú védelmet biztosít, hiszen itt rendkívül gazdag karsztformációk, különlegesen színes növény és állatvilág található egy viszonylag kis területen.

Észak-Velebit Nemzeti Park

A park egy 109 négyzetkilométeres területen fekszik, ezen belül találhatóak a Hajdučki és a Rožanski szigorúan védett rezervátumok, amelyekben különleges földtani alakzatok találhatóak, a függőleges karsztbarlangok. Napjainkig 150 ilyen barlangot találtak, ezek közül a leghíresebb a Lukács-barlang (Lukina jama), amelyet 1992-ben fedeztek fel.

A Premužić turista út kivételével a park nem látogatható, ezen kívül csak oktató utak keretében lehet meglátogatni a parkot, illetve a kutatók dolgozhatnak itt engedéllyel. A park területén belül két botanikai rezervátum is található, az egyik a Visibaba, a másik a Zavižan-Balinovac-Velika kosa. A rezervátumokon kívül egy botanikus kert is található itt, a Velebit Botanikus Kert, melyet 1967-ben alapított Fran Kušan professzor.

A rezervátumokon kívül egy botanikus kert is található itt, a Velebit Botanikus Kert.

Bár a parkot átszövik a különböző turista utak hálózata, ezek közül a legismertebb a Premužić-út, amelyet még Ante Premužić erdészmérnök hozott létre 1933-ban. Ez az út átvezet a park legszebb és legérdekesebb részein, valamint számos hegycsúcson, ahonnan kivételes látványt nyújt az Adriai-tenger, a Pag-, a Rab-, a Goli-, a Krk-sziget és Horvátország kontinentális része is.

Kivételes látványt nyújt az Adriai-tenger, a Pag-, a Rab-, a Goli- és a Krk-sziget.

A parkban nem csak a természeti szépségek és látványosságok tekinthetőek meg, hanem látható a horvát kulturális örökség egy kis szelete is. Ezeket a régi épületeket nyári lakoknak nevezik a helyiek. Ezeket az építményeket még azokban a régi időkben építették, amikor a vidéket pásztorok lakták.

A Velebit-hegység földtana

A Velebit hegyláncai már évmilliók óta képezik a természetes határvonalat a Földközi-tenger és Horvátország kontinentális része között, útját állva a szeleknek, viharoknak, esőnek. Mindezek a történések nyomokat hagytak maguk után, mintegy természetes földtani múzeum. A különböző kőzetek a hosszú idők folyamán mint egy kalendárium lapjai nyugszanak egymáson, ám ezt a „kalendáriumot” több mint 200 millió évvel ezelőtt kezdték írni…

A legrégebbi kőzeteket a Štirovača-völgyben találták. Ezek az algás mészkő-lerakódások 241-227 millió évvel ezelőtt képződtek. Ezt az időszakot intenzív kéregmozgások jellemezték. Az így keletkezett repedések nyomán vulkánok törtek a felszínre, az általuk kiöntött lávából tufa, szaruszirt és más kőzetek alakultak ki. A Triász kor végén a tengerek visszavonultak és kialakultak a szárazföldek. A vizeikben élő algák a szárazföldön maradtak, a homokkal együtt. Ekkor alakultak ki a különböző üledékes kőzetek és megindult a karszt képződése is.

A karszt völgyeket, üregeket alakított ki, mint például a függőleges barlangokat. A bennük folyó víz különböző anyagokat hordott össze, amelyek az aljukon lerakódtak. Így újabb üledékes kőzetek alakultak ki mint az agyag, a homokkő és más konglomerátumok.

A Velebit hegyláncai már évmilliók óta képezik a természetes határvonalat a Földközi-tenger és Horvátország kontinentális része között.

A Triász kor végén kialakultak a szárazföldek, ezelőtt 10-14 millió évvel, a tenger pedig újfent elöntötte ezt a területet a szénrétegek lerakódása pedig folytatódott, amely a legintenzívebb a Jura korban volt. A legtöbb szén tartalmú kőzet a dolomit Štirovača szélesebb körzetében található. A Föld történetének ebben az időszakában jelentek meg a nagytestű vízi és szárazföldi állatfajok is.

A Jura kor végén az afrikai kontinens közeledése egyre nagyobb nyomást gyakorolt az európai kéreglemezre, így ezt az időszakot intenzív földmozgások jellemezték. A Jura kori kőzeteket jól megfigyelhetjük keleten, Cipala, Zavižan, Ruje és Lom környékén.

142 millió éve a tenger szintje állandóan változott, ahogyan az afrikai kéreglemez egyre nagyobb nyomást fejlett ki a Földközi-tengeri kéregre, így kialakult a jelenlegi szárazföld, a tenger medre pedig felgyűrődött. Ez a folyamat egészen 65 millió évvel ezelőttig folytatódott, a Krétakor elejéig.

A Paleogén korban, ezelőtt 45 millió évvel az Afrikai kontinens újfent nyomni kezdte a kontinentális lemezt, ekkor gyűrődtek fel a Dinári hegyláncok, így a Velebit is. Ez már radikálisan átalakította a vidék képét, hatalmas korábbi korokban kialakult kőzetmennyiség helyeződött át, vagy erodálódott. Ezeket manapság is láthatjuk, hatalmas sziklafalak és ormok formájában.

Észak-Velebit Nemzeti Park

Földtani képződmények

A mészkő és részben a dolomit sziklák képződése egy lassú folyamat része, amely a mocsarak és az élő organizmusok meszes vázának a lerakódása és cementálódása által alakult ki az elmúlt földtani korokban.

A park körzetében hatalmas mennyiségű mészkő rakódott le, ezt nevezzük manapság az Adriai szénplatformnak. Ennek a kialakulásához 40 millió évre volt szükség. A platform szélén gazdag növényi és állati életformák fejlődtek ki, a közepén pedig védve az erős tengeri áramlatoktól és hullámoktól, sokkal kellemesebb éghajlati viszonyok mellett, és a mészkő jelenléte miatt, a flóra és a fauna előnyösebb körülmények között fejlődhetett ki.

Gazdag növényi és állati életformák fejlődtek ki.

A Nemzeti Park kőzeteinek tanulmányozása során olyan nyomokra bukkantak, amelyek azokra a földtani eseményekre engednek következtetni, amelyek ezelőtt 240 millió évvel ezelőtt történtek.

A karszt által kialakított völgyekben és víznyelőkben különféle, a víz által szállított ásványi anyag rakódott le. Ez megszínezte a kőzetet, így például a vöröses színt nagy mennyiségű vas és alumínium oxid okozta.

Ezeket a kőzet formációkat láthatjuk a Velebit csúcsain, a völgykatlanok falain és elgondolkodhatunk azon, mekkora erők voltak azok, amelyek a kőzeteket kiemelték, gyűrték, repesztették és törték ősi idők óta. Ezeknek a gigászi erőknek a nyomait csodálhatjuk meg a Smrčeve doline völgyében, vagy a Rožanski és a Hajdučki gerincein.

A Dinári-hegylánc karsztformációi világszinten a legösszetettebbek. A vegyi és mechanikai hatások a múltban nagyon intenzívek voltak, így a karbonát tartalmú kőzetek egy-egy helyen a több ezer méteres vastagságot is elérik. A földfelszín közelében számos karsztos képződményt láthatunk: karénákat, szifonokat, karsztmezőket és völgyeket, míg a földfelszín alatt kavernák, víznyelők és barlangok alakultak ki.

A felszíni kőzet oldódását nagyban elősegítette a levegőben jelen lévő széndioxid, amely a víz segítségével a mélyebb kőzetrétegekbe is lejutott, ahol elősegítette a baktériumok és más organizmusok kifejlődését, amelyek azután tovább rombolták a kőzetet. Eleinte üregek képződtek, majd ezek teteje beomlott, így keletkeztek a parkban nagy számban előforduló függőleges barlangok.

A mészkő üregekbe és barlangokba bejutó víz nagyon gazdag az oldott kalcium-karbonátban. Amint eléri a barlangok mennyezetét, a víz elveszíti a széndioxid tartalmának egy részét, és kicsapódik belőle a kalcium karbonát. A lecseppenő víz a barlang alján lerakódásokat képez, amelyek elkezdenek felfelé növekedni, így kialakítva a sztalaktitnak nevezett cseppkő alakzatokat. Ugyanekkor a mennyezeten megülő vízcseppekből is kiválik a kalcium-karbonát, amely úgyszintén lerakódik, ezek a sztalagmitok. Amint egy sztalagmit és egy sztalaktit összeér és összeforr, cseppkő oszlopot hoz létre.

A karszt napjainkban is rengeteg felderítetlen és nehezen hozzáférhető kincset rejt a mélyben – vizet, víznyelőket, barlangokat és élőlényeket.

A Velebitben jellemző módon, a kialakult aknák fala meredek, kis átmérőjű és nagy mélységbe nyúlik le. Ezek a karsztképződmények a függőleges barlangok. Ahhoz, hogy ezek a függőleges barlangok létrejöjjenek, mind belső, mind külső (tektonikus mozgások és víz) természeti erők közreműködésére is szükség volt. Évszázadokon keresztül az emberek természetfeletti erőket tulajdonítottak ezeknek a függőleges barlangoknak, többek között azért is, mert a jellegzetes mikroklímájuknak köszönhetően, ezekben a hó, a nyár folyamán is megmaradt.

Több függőleges barlang elnevezése tragikus eseményekhez kötődik. Ilyen a Crna snježnica (Fekete Hóbarlang) a Pivčevac-csúcsnál. Az olasz szerzetes Alberto Fortis egy 1774-ben írott esszéjében leírja, hogy a hideg északi szél, a Bóra mutatta meg neki a kiutat a velebiti barlangokból.

Az Észak-Velebit függőleges barlangjait első alkalommal Josip Poljak geológus írta le 1929-ben. Ő írta le a Vukušić jégbarlangot, a Varnjača aknát és a Hajduk barlangot. Még ugyanabban az évben Ante Premužić, Ivan Krajač és Marko Vukelić leereszkedtek a Varnjača, a Crikvena és a Hajdučka függőleges barlangokba.

Ezt követően 1961-ig nem folyt kutatómunka. A legintenzívebb kutatómunka azután a 80-as években folyt. 1992-ben találták meg a híres Lukács függőleges barlangot (Lukina jama).

1992-ben találták meg a híres Lukács függőleges barlangot (Lukina jama).

A felfedezés számos szpeleológust, kalandort és geológust vonzott ide. A kutatások eredményeképpen 178 barlangot vettek lajstromba, amelyek legnagyobb része függőleges barlang.

Ezek közül a Lukács-barlang a legmélyebb, a maga 1392 méteres mélységével. Ez a világ egyik legmélyebb függőleges barlangja. Ugyancsak az Észak-Velebit Nemzeti Park területén van a világ második legmélyebb barlangja, melyet nemrégiben fedeztek fel, a Velebita-barlang, amely 553 méter mély.

Az Észak-Velebit Nemzeti Park területén van a világ második legmélyebb barlangja, melyet nemrégiben fedeztek fel, a Velebita-barlang, amely 553 méter mély.

Velebita-barlang, Észak-Velebit Nemzeti Park

Számos, nemrégiben felfedezett barlangot még nem sikerült teljes egészében feltárni, mivel egyik-másik sokkal mélyebb mint azt előzőleg feltételezték. A feltáró munka rendkívül fontos, hiszen alapvető információkkal szolgál a vidék földtani felépítéséről és új ismeretek birtokába juthatunk a szerkezetföldtan tekintetében.

A park növényvilága

A Velebit-hegységnek olyannyira gazdag a növényvilága, mint Európában sehol másutt a hegyvidékeken. Itt 2500 növényfajt tartanak számos, melyből 1500 a park területén él. Mivel a nemzeti park területe két hatalmas vegetációs terület között helyezkedik el, itt több különböző éghajlati viszonyra jellemző növényfaj található meg, a szubmediterrántól az alpesiig. Általában a Velebit-hegység növényvilágát az erdei, a mezei és a sziklás vidékekre jellemző fajok szerint csoportosíthatjuk.

A park növényvilágában számos őshonos és védett növényfaj él. Legtöbbjüket megtaláljuk a Velebiti Botanikus Kertben is. A park széles körben ismert növényfajai a horvát sibbirhaea (Sibiraea althaiensis ssp. Croatica) és a legendás Velebiti degenia (Degenia Velebitica), amelyet 300 méteres magasságban fedeztek fel a Velika Kapela hegyen.

Velika Kapela, Észak-Velebit Nemzeti Park

A Nemzeti Park erdői

Az Észak-Velebit erdei növényvilága rendkívül változatos. Ha a tenger felőli oldalról közelítünk, először fiatal tölgyeket és gyertyánokat láthatunk. Ezek az erdőrészek eléggé lepusztultak, az intenzív fakitermelés és az állattenyésztés (leginkább a szarvasmarha legeltetés) miatt. Az említett fafajtákon kívül sűrűn előforduló faj a virágos kőris (Fraxinus ornus). A magasabban fekvő hegyvidék erdejeinek jellemző fafajtája a molyhos tölgy (Quercus pubescens) és a virágos kőris. Ezeket az erdőket is intenzíven irtották. Az említett fafajták a magas széntartalmú talajokat kedvelik és komoly szerepet játszanak a talaj stabilitásának fenntartásában. További jellemző fajok a magas kőris (Fraxinus excelsior), az olasz juhar (Acer opalus), a cserfa (Quercus cerris), a korai juhar (Acer platanoides), a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea és a közönséges gyertyán (Carpinus betulus). Ez utóbbi fafajták a 700-1300 méter közötti magasságokat kedvelik. Ugyanebben a régióban nő az őshonosnak tekintendő illír feketefenyő (Pinetum nigrae submediterranum).

A Velebit hegylánc kontinentális lejtőit alpesi erdők övezik. A 600-900 méteres magasságban növő fafajták jellemzően a bükkök, valamint a hegyi juhar (Acer pseudoplatanus) és a hegyi szil (Ulmus glabra).

Az 1200-1400 méteres magasságokat a bükk és a fenyő uralja, ez utóbbinak a dinári alfaja (Fagetum dinnaricum).

1600 méteres magasság fölött, a növényzet már erősen ki van téve a hidegnek, a havazásnak és az erős szeleknek. Itt már csak az olyan törpe hegyi fenyő fajok élnek meg mint a Pinetum mughi illyricum. Ennek a fenyőfajnak az ágai a talaj fölött messzire kinyúlnak, hatalmas, áthatolhatatlan területeket hozva létre.

Az Észak-Velebit erdei növényvilága rendkívül változatos.

A rétek és a mezők növényvilága

A sűrű erdőkön kívül az Észak-Velebit vidékén számos mező, gyepes terület, legelő és rét található, amelyek pozitívan befolyásolják a vidék biológiai és domborzati sokszínűségét. Régen, a lapályokon tanyák álltak és az itt élő emberek állattenyésztéssel foglalkoztak. Később, ezeket a tanyákat elhagyták és az enyészeté lettek, akárcsak a mezők és a legelők. A természet gyorsan átvette fölöttük az uralmat, leginkább a különböző fűfélék.

Štirovača környékén található a Velebitben az egyetlen lápos, vizes terület, ahol számos ritka, őshonos és védett növényfaj él. Ilyenek a Kitaibel-varfű (Knautia kitaibelii), a Waldstein harangvirág (Campanula waldsteinia) és még sok más.

A magasabban fekvő füves területeken találkozhatunk a pézsmamályvával (Malva moschata) vagy a közönséges palástfűvel (Alchemilla vulgaris).

Az alpesi és szubalpesi réteken és mezőkön a legelterjedtebb növényfajták a szőrfüvek (Nardion strictae) családjába tartoznak. Ilyen a szőrfű (Nardus stricta), a vörös csenkesz (Festuca rubra), a gyíkfű (Prunella vulgaris) és több kakukkfű (Thymus L.) fajta.

A magasabban fekvő füves területeken találkozhatunk a pézsmamályvával.

A sziklák növényvilága

A Velebit sziklás területire jellemző a szegényes, vagy teljességgel hiányzó termőtalaj, a mostoha mikroklíma és a vízhiány. Mégis találhatóak itt olyan növények, amelyek ilyen körülmények között is megélnek. Éppen ezért, számos faj védekező mechanizmusokat fejlesztett ki a törzsfejlődése során, mint például a tövisek, keserű nedvek, illóolajok, amelyek megvédik a növényt az állatoktól, a kiszáradástól és az alacsony hőmérséklettől.

A Balinovac-csúcs sziklái között él a kőtörő habszegfő (Silene saxifraga), a sárga ibolya (Viola biflora), a kereklevelű kőtörőfű (Saxifraga rotundifolia), stb. Zavižan sziklái között horvát borbolya (Berberis croatica), a homokkő sziklák között találjuk a varjúhájt (Sedum rhodiola) és a havasi gyopárt (Leontopodium alpinum). Ez utóbbi növények nagyon ritkák és védettek.

A Balinovac-csúcs sziklái között él a sárga ibolya.

Gombák

Az Észak-Velebitben élő gombafajok populációja rendkívül gazdag és változatos, viszont az itt élő gombafajokról elég kevés információ áll rendelkezésre. Az itt előforduló gombafajokat napjainkban kevésbé tanulmányozták, így egyre több olyan fajt regisztráltak, amelyek ezidáig nem kerültek a figyelem központjába, vagy nem éltek itt. Ilyen a Kuehneromyces vernalis, amely a Svájci Alpokban él. A gombaféléket leginkább a régi fűrészmalmok romjai között figyelhetünk meg, melyek a mohos farészeken élnek. A gombák legnagyobb része ősszel nő, csak egy kis százalékuk látható a nyár folyamán.

Az Észak-Velebitben élő gombafajok populációja rendkívül gazdag és változatos.

Az Észak-Velebit állatvilága

Viszonylag kevés adat áll rendelkezésre a park állatvilágát illetően, legfőképpen a gerinctelenek rendjével kapcsolatosan. A nagytestű ragadozók közül a barna medvét (Ursus arctos), a hiúzt (Lynx lynx), a farkast (Canis lupus) és a vadmacskát (Felis sylvestris) tartják számon. Ezek az állatfajok mind védettek.

A park őshonos hüllőfajai közé tartozik a Horvát faligyík (Lacerta horvathi). Ez a gyíkfajta a kövek, sziklák repedéseiben él. Az élőhelye viszonylag kicsi, csak a keleti-Alpokban és a Dinári-hegység északi részén él. Az alpesi fajai megegyeznek az erdőszéleken élőkkel, még 1600 méteres magasság fölött is találtak példányokat.

A növényevő emlősök közül a zergét (Rupicapra rupicapra) láthatjuk a legsűrűbben, amint a meredek sziklák között akrobatikus ügyességgel ugrál. Ezt az állatfajt 30 éve telepítették vissza a parkba. A zergén kívül más növényevők is élnek itt, ilyen az európai őz (Capreolus capreolus), a gímszarvas (Cervus elaphus), a mezei nyúl (Lepus europaeus) és még sok más faj.

A Velebit hegyláncait sűrű erdők borítják, melyek számos madárfajnak adnak otthont. A több mint 180 regisztrált madárfaj közül sok van, amelyik egész évben itt él. Az Észak-Velebit szimbolikus faja a siketfajd (Tetrao urogallus). Horvátországban ez a tyúkalakúak rendjének legnagyobb képviselője. Helyi dialektusban „pivac”-nak is nevezik, ami „éneklőt” jelent. Az egyik hegycsúcsot (Pivčevac) is a siketfajdról nevezték el.

A pillangófélék számos fajjal képviseltetik magukat, leginkább a nappali pillangók. Ezeket mindenütt megtalálhatjuk, az erdőben, a hegyi ösvények mentén, a réteken és a sziklák között is. Nem csoda, hogy körülbelül 115 fajt tartanak számon, de ennél valószínűleg több faj él itt.

Az állatok egyik fontos csoportját képezik a troglobita életmódhoz alkalmazkodók, vagyis a mély, sötét barlangi üregekben élőké. Számos faj ezek közül őshonos, közülük is a leginkább ismert egy piócafaj, amely a Velebit-hegylánc legmélyebb barlangjaiban él, a Croatobranchus mestrovii.

Barna medve

A növényevő emlősök közül a zergét láthatjuk a legsűrűbben, amint a meredek sziklák között akrobatikus ügyességgel ugrál.

Az Észak-Velebit-hegység kulturális és történelmi öröksége

A civilizáció nyomai a Velebit-hegységben nagyon régi időkre nyúlnak vissza, egészen a Paleolitikum végéig. Az első itt élő embercsoportok az illír néptörzshöz tartoztak, japoda és liburn törzsek voltak, amelyek i.e. 2000 és i.sz az V. századik éltek itt. A Velebiti régió előbb római, majd később bizánci fennhatóság alá került. Végül a VII. század elején a horvátok telepedtek itt le. Eleinte az egész Lika vidéke, a Velebit kontinentális és tenger felőli oldala egyaránt a „Banovina” nevet viselte. Ez volt az itteni adminisztratív központja a Horvát Királyságnak, majd később az Osztrák-Magyar Monarchiának. Ebben az időszakban komoly infrastrukturális fejlődést élt meg a vidék. A kereskedelem és általában az életszínvonal emelkedett, mind a világi, mind a vallásos. A vallásos életnek három központja volt. A déli részek a Nin-i püspökséghez tartoztak, a keletiek a Krbava-ihoz, az észak-nyugatiak pedig a Senj-ihez.

Miután a XV. század végén és a XVI. század elején a törökök elfoglalták a régiót, a horvátok elmenekültek, helyüket pedig a Balkán mélyéről betelepült ortodox juhtenyésztő népek foglalták el. Miután 1689-ban Lika felszabadult, a Buna-ba, Kotor-ba, a dombvidékre és a szigetekre menekült horvátok visszatelepültek. Számos régészeti lelőhely (erődök, települések, templomok, kolostorok, stb.) és lelet bizonyítja a tényt, hogy a történelem folyamán számos néptörzs és náció élt ezen a vidéken, amelyek együttesen járultak hozzá a Velebit és vidéke kulturális fejlődéséhez.

Mivel átfogó régészeti kutatások nem folytak, nem rendelkezünk teljes képpel a kulturális és történelmi fejlődést illetően.

Annyi bizonyos, hogy az emberi tevékenység nyomai a Velebit-hegységben i.e. 3000-ig nyúlnak vissza. Régészeti lelőhelyek még 700 méteres magasság fölött is találhatóak, például ókori települések is. Bár az akkori lakosok sűrűn felmentek a magasabb hegyvidékekre vadászni, legeltetni és néha kereskedni, állandó tartózkodásuknak a nyomai nem lelhetőek fel.

A part menti települések lakosainak nagy utakat kellett megtenniük a magasabban fekvő területek felé ahhoz, hogy megfelelő termőterületeket és legelőket találjanak, míg a kontinentális részen élőknek mindez a szomszédságukban volt. Ez magyarázza azt, hogy a kulturális és történelmi látványosságok a part menti részeken sokkal szétszórtabbak.

Észak-Velebit Nemzeti Park

A Velebit környékén számos nyaralót, templomot, kutat, forrást, víztározót, kápolnát, stb. találhatunk, amelyek közül több áll műemléki védelem alatt.

Gornja Klada mellett találjuk a Babrovača falucskát. Ez a hegyi falucska mindössze pár házból áll, amelyek leginkább nyárilakként szolgáltak. Régebben hat család lakott itt, manapság már csak egy. Itt a XIX.-XX. század világi építészetét figyelhetjük meg. Ugyancsak Gornja Klada-ban láthatjuk a Živa vodica nevű kutat, amelyet két forrás is táplál. Az építmény kivételes építészeti értéket képvisel, ezért javasolták a műemléki védelmét. A Modrić-család tulajdonában álltak azok a hegyi nyárilakok, amelyek a régi Gornja Klada – Zavižan – Švica – Otočac út mentén állnak. Az egyik ilyen nyaralóház a Glamočeva Duliba a XVIII. században épült, utoljára 1945-ben lakták. A régi kőfalakat a XVIII.-XIX. században emelték.

Zavižan, Észak-Velebit Nemzeti Park

A Zavižan hegyi menedékházhoz közel áll a Páduai Szent Antal kápolna, amelyet a Vukušić család építtetett.

A Zavižan hegyi menedékházhoz közel áll a Páduai Szent Antal kápolna.

A menedékház dél-keleti oldalánál XVIII.-XIX. századi falak romjait láthatjuk.

Rossi kunyhója egy kis hegyi menedék, amelyet 1929-ben épített a neves amatőr botanikus. A kunyhó a park szigorúan védett övezetén belül található a Premužić-út mellett, két és fél órányi járásra a Zavižan menedékháztól.

Rossi kunyhója egy kis hegyi menedék, amelyet 1929-ben épített a neves amatőr botanikus.

A Veliki és a Mali Lubenovac nyárilakokat a Gornja és Donja Klada falvak lakói építették. Az épületek a XVIII. és XX. századok között voltak használatban.

A Mária Terézia rönkszállító erdei út Mali Lubenovac-ból visz Veliki Lubenovac felé. Az út mentén látható kőfalat 1740-ben emelték.

A Ćukovac-völgyben találhatóak a Mirovo-i kőfalak, valamint egy szezonális jelleggel működött XVIII. századi tanya maradványai. Ugyanitt található egy széles hegyi rét, amelyen több tanya és kőfal romjait találjuk.

Dundović-padež egy hegyi legelő neve, ahol a régi tanyák romjai mellett, a rét déli felén egy régi kápolna található, melynek kora nem ismeretes.

Strogir, a Pod-völgy déli felén, egy hatalmas sziklacsúcs. Mellette halad el a régi középkori rönkszállító út, amely Jablanac-tól indult, Alan és Kosinj falvain át Štirovača-ba vezetett. A Strogir szikla mellett egy sziklába vájt átjárót találunk, amelyet a helyiek „Török kapu”-nak neveznek.

Strogir, a Pod-völgy déli felén, egy hatalmas sziklacsúcs.

A Dundović-fennsíkon a világi építészet emlékeit találjuk. Itt az összes épület az enyészeté lett, miután a lakói elhagyták.

„Mirila”-nak nevezik azokat a régi kőből készült síremlékeket, amelyek a Mária Terézia erdei út mentén találhatóak.

A Dundović-csúcs mellett található egy régi vízakna, amelyet kőfal vesz körbe.

Videók

Észak-Velebit Nemzeti Park

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét