Senj

Senj Rijekától 70 kilométerre fekszik, a Velika Kapela és a Velebit hegység közé ékelődött völgyben. Közvetlenül a város felett a 698 méter magas Vratnik csúcs magasodik. A régi városközpontot elválasztja a tenger felé igyekvő Kolan-patak. A város és környéke az Adriai-tenger partjainak leghidegebb pontja, mivel a Velebit hegylánc egyik átjáróján keresztülfúj a hideg szél, amelyet senji bórának hívnak. Senj nem túl zsúfolt város, ezért is kellemes tengerparti üdülőhely.

Története

Senj már az ókortól ismert település volt, először az illírek éltek itt, majd rómaiak érkeztek a vidékre a IV. században. A rómaiak kikötőt hoztak itt létre, ahonnan főleg rönkfát szállítottak, melynek köszönhetően fontos kereskedelmi központtá vált. A településből kedvező adottságai miatt hamarosan püspöki székhely lett. 1000 után a terület a templomos lovagoké volt, aztán a Frangepán családé, majd a magyar király uralkodott rajta. A középkorban az uszkókok központja volt, akik a törökök elől menekülő keresztények voltak, nem sokkal a mohácsi csata előtt, 1526-ban biztonságosabb partvidéki városokba menekültek. Kezdetben a Habsburgok támogatták az uszkókok törökök elleni harcát, így az uszkókok 1558-ban Iván Lenkovics vezetésével erődöt építettek, a Nehaj-várat, és százhúsz évig ellenálltak a török hódításnak. Az erőd építésekor pusztult el a Szent Péter templom, a pálos kolostor és az ókori épületek maradványai. Miután az osztrákok törökellenes fellépése csökkent, az uszkókok kalózkodásra kényszerültek, és elkezdtek fosztogatni a partvidéki városokban. Az osztrák császárnak ezért az 1600-as évek elején el kellett távolítania az uszkókokat, a partvidékről pedig a Zumberak-hegységbe telepítette őket, Zágrábtól nyugatra.

Látnivalók

A XVI. században védelmi célokból épült a város fölé a Nehaj-vár (Tvrđava Nehaj), melynek erős külső falából mára már csak egy rész maradt meg. A négyszögletes alapú erődöt 1553-1558 között építtette Ivan Lenković, az uszkókok kapitánya, a város melletti dombtetőre. Eredetileg a városfalakon kívül álló lerombolt templomok, kolostorok és házak maradványaiból épült. Ma régi fegyverekkel, népviseleti bemutatóval és káprázatos kilátással várja az idelátogatókat. Az erőd első emeletén, korhű környezetben található az Uszkók Múzeum, ahonnan szép kilátás nyílik az öbölre. A második szinten tizenegy ágyúüteget helyeztek el egykor, ebből mára már csak kettő maradt, az őrök egykor innen figyelték a Senj felé vezető szárazföldi és tengeri pontokat, valamint innen „vették” a szigetekről és a partról érkező füst- és fényjelzéseket. Az erőd csúcsából gyönyörű kilátás nyílik a horvát tengermellékre, Rab, Goli, Prvić, Cres és Krk szigetekre, illetve a Gorski kotar, az Učka és Velebit hegységekre. Napjainkban itt kulturális és zenei eseményeket, tudományos gyűléseket és más kulturális programokat rendeznek. A Nehaj-erőd májustól novemberig fogadja a az érdeklődőket.

A Városi Múzeum (Gradski Muzej Senj) egy palotában kapott helyett, a Vukasović család palotájában, akik az egyik legtiszteletreméltóbb és a legbefolyásosabb család voltak Senjben. A palota a XIV. és XV. században épült, gótikus és reneszánsz stílusban. A senji Városi Múzeumot, mint kulturális és tudományos intézményt, 1962 május 7.-én alapították azzal a céllal, hogy összegyűjti, megőrzi, osztályozza, tanulmányozza és bemutatja a muzeológiai, történelmi és kulturális emlékeket. A múzeum kollekciója tartalmaz egy kőtárat (lapidarium) is, valamint ősi glagolita feliratokat, fegyver és hadifelszereléseket, a Bunevac-i közösség etnográfiai gyűjteményét, de helyet kapott itt a Velebit-i flóra és fauna természettudományos kiállítása is.

Az öböl déli részén van a főtér, vagy ahogy a helyiek nevezik a Cilnica, ahol az 1340-ben épült Frangepán-palota látható, melyet a XIX. században alakítottak át.

A város útjait és a Mala Placa-t (Kis tér), vagy más néven a Campuziát reneszánsz épületek sora kíséri végig. A Városháza, s annak gyönyörű loggiája is reneszánsz stílusban épült.

A Szűz Mária (Sv. Marija) székesegyház román stílusban épült, valószínűleg a XI. vagy a XII. századból származik. A székesegyház körül, pontosabban a kapu előtt és a szentély mögött, paleo-keresztény sírok, mozaikok és kerámiák kerültek elő innen. A román stílusú ívek a kapun az észak-olasz befolyást igazolják. A templomot kibővítették 1497-ban a sekrestyével, amely az „Andreas de Mutina” feliratot viseli, míg 1752 előtt az oldalsó hajót is hozzáépítették. Ez súlyosan megsérült 1943-ban egy bombatámadás miatt, viszont a második világháború után átépítették, 39 méter hosszú és 21,90 méter széles. A sekrestye bal oldalán egy újonnan díszített oltár található.

A harangtorony 1900-ban épült Josip pl. Vancaš tervei alapján.

A város egy másik érdekessége, hogy itt született Jurisics Miklós, aki Senj vára után 1490-ben Kőszeg várát is sikeresen védte. Az ő tiszteletére emeltek mellszobrot a város főterén. Hozzá hasonlóan itt született Vjenceslav Novak író 1859-ben, aki a horvát irodalmi realizmus egyik kiemelkedő képviselője.

Kirándulások a környéken

A Nehaj-erődön és más történelmi nevezetességeken kívül Senj környéke számos érdekességet kínál az ide utazó turistáknak. A környék természeti szépségekben igen gazdag, ezért Senj városa hirdeti ezeknek a védelmét. Ilyen a Velebit Park, amely magába foglalja Štirovača erdőt, a Zavratnica-öböl (az itteni „fjord”), az Észak-Velebit Nemzeti Park és a Botanikus Kert, a Hajdučki és Rožanski kukovi természetvédelmi terület, a Premužić gyalogút, és még sok más.

A város közelében van a Krivi Put nevű hegyi település, a 698 méteres Vratnik-hágó, amelyről csodás a kilátás, a közeli erdők pedig gazdag vadászterületek, így rengeteg hely alkalmas a túrázáshoz és vadászathoz.

Itt található Senjska Draga is, ahol egy 1848-ban épült, klasszicista stílusú mauzóleumot látogathatunk meg.

Akik Velebit gyönyörű vidéke mellett döntenek, azok számára ajánlott a Zavižan turistaház ötven férőhellyel, melyhez a Sveti Jurje és Oltar érintésével vezet az út, ahonnan rövidebb vagy hosszabb túrákkal számos természeti ritkaságot tekinthetünk meg, mint például a botanikus kert, a Hajdučki és Rožanski kukovi vagy a Lukina jama.

Rendezvények

Senj számos szórakoztató rendezvényéről is ismert, mindenek előtt a január-februári téli karneválról, a klapa fesztiválról (autochton dalmát népzene) amely júliusban kerül megrendezésre, illetve az augusztusi Senji Nyári Karneválról. A Senji Nemzetközi Nyári Karnevált az óváros utcáin és terein rendezik meg augusztus 11. és 14. között, a szórakozás, a maskarák és a kacagás hagyományos rendezvényét. Augusztus 13.-én pedig kora este rendezik a nagy karneváli felvonulást.

Gasztronómia

A helyi konyhaművészet alapja a hal és a kagyló, a zöldség, a bárány és a bor, míg a hegyvidéki területekre a híres vadhús különlegességek jellemzőek, illetve a Krasno sajt (Krasnarski sir), erdei gyümölcsök, a velebiti méz és a velebiti travarica (fűszeres ízű brandy).

A Lavlji dvor taverna a város központjában található, egy étteremmé átalakított XVI. századi kerthelyiségben, ahol házi készítésű ételeket szolgálnak fel igazi évszázados környezetben. Választhatunk, hogy a taverna pincéjében szeretnénk enni, ahol egy asztallá alakított antik ágyról ehetünk, vagy a fedett kerti teraszon. Az étteremben megkóstolhatjuk a híres senji fésűkagylót, a roston sült halat és húst, köretként a tésztát, a rizottót és különféle leveseket.

Senj városának egyik gyöngyszeme a Krešimir étterem. Az étterme tágas fedett terasszal rendelkezik, ahol megkóstolhatjuk többek között a tengeri ételeket, az ízletesen elkészített hal- illetve húsféléket. Mindemellett finom borokat és egyéb italokat kínálnak.

Sport

Az Ujca kemping, amely egyben búvárközpont is, a festői Senj városától mindössze öt kilométerre fekszik. A hangulatos kis öböl lehetőséget nyújt egyszerű tengerparti pihenésre vagy akár búvárkodásra is. A kis öböl a kezdő és haladó búvároknak is remek merülési lehetőségeket nyújt, főleg a Krk és Privic szigetek azok, melyek hajóval is megközelíthetők. A búvárbázison lehetőség van horvát merülési engedély váltására, felszerelés bérlésére, palack töltésre, parti és hajós merülésre. Szállást biztosítanak a kempingben vagy a városka apartmanjaiban.

A Premuzic hegyi ösvény volt a Velebit gerinc nyomvonal mentén, amely megnyitotta a hegyi turizmus felé az utat. A nyomvonal építését 1930-ban kezdték meg és 1933-ban fejezték be. Az ösvényen nincsenek meredek emelkedők, így azok is könnyedén megmászhatják, akik nem gyakorlottak. Több hegyi ház is található, amely menedéket nyújt a hegymászóknak. Az egyik legismertebb a ,,Rossijeva koliba” (Rossi kunyhója), a Pasarić kuk lábánál, a Rožanski kukovi-ban.

Az ösvény elágazásában több hegymászó hely is akad, melyek közül a legszebb csúcsok az északi és középső Velebit-Gromovača, Crikvena és a Šatorina.

A vadász szezon az év vége felé kezdődik. Lehetőség van vadászni szárnyas apróvadra, vaddisznóra, muflonra és dámvadra.

Szállás

A Hotel Libra egy három csillagos szálloda a tengerpart közvetlen közelében, Senj központjában gyönyörű kilátással. Ápolt, igényes berendezéssel és teljes felszereltséggel várja a vendégeket. A szállodában a vendégek használhatják a pezsgőfürdőt, van török szauna, finn szauna, masszázs és wellness központ, ezek használatáért a szálloda adott esetben plusz költséget számolhat fel.

A Hotel Art két csillagos szálloda, a tengerparton fekszik, így csodás kilátása van a tengerre. A szállodában van étterem és bár, a tenger mindössze 15 méterre van, a strand száz méterre található, kavicsok és kisebb sziklák borítják. Gyerekeknek és azoknak, akik nem tudnak úszni, szintén található itt egy strand.

Videók

Senj
Kvarner-öböl

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét