Groznjan

Groznjan városa a Motovuni-erdőtől nem messze fekszik, a Mirna-folyó feletti dombon, Északnyugat-Isztriában. A középkori erődvárost már a teljes elnéptelenedés fenyegette, amikor a 60-as években művészek vásárolták fel az apró település házait, ennek köszönhetően pedig ma Groznjan, Horvátország egyik legfontosabb kulturális központja lett, a művészetek otthona. A városkát a mezőgazdasággal, a falusi turizmussal és a családi kisvállalkozásokkal felvirágoztatták, nyaranként pedig számos művészeti és kulturális esemény járul hozzá a város nyüzsgéséhez.

A város története

A középkorban a velenceiek fontos székhelye volt a város, ebben az időben épültek a ma is meghatározó műemlékek. Az épületek nagy része a XIV.-XVI. század között épült. A védőfalak még 1360-ban épültek, a fő tornyot, a kapukat és a függőhidat pedig majd a XV. és XVI. században építették. Ezek részben ma is fennmaradtak.

A várost közel fél évszázada a teljes kihalás veszélyeztette, mivel a lakosság kezdett kitelepülni a tengerparti városokba a jobb megélhetés érdekében. Még a jugoszláv időkben a kormány művész-kolóniát hozott létre és támogatta, hogy festők és szobrászok telepedjenek le itt. A művészek ódon kőházakban laktak, melyeket úgymond megőrzésre kaptak, ezzel pedig megakadályozták a város elnéptelenedését. Majd többen is érkeztek, hogy itt éljenek és alkossanak, azóta több mint 20 galériát rendeztek be. A középkori falak közé később a zenészek is hoztak egy kis életet, ugyanis létrehozták a Jeunesseus Musicales-t, ami a Zenélő Ifjúság nemzetközi központja, ahová harminc éve járnak fiatal zenészek, már legalább tízezren megfordultak itt, több mint hatvan országból. A város 1965 óta viseli a művészek városa megnevezést.

A művészek városa

A körülbelül száz fős kisváros az év nagy részében nyugodt és békés, viszont nyáron megrohamozzák a turisták és valóságos forgatag lesz úrrá rajta. Ha a város nyugodt arcára vagyunk kíváncsiak, akkor érdemes inkább az elő- vagy utószezonban ellátogatni ide, viszont ha mégis a nyüzsgőbb Groznjanra esik a választás, akkor is csak jól járhatunk, hiszen ilyenkor kel életre a város és veszi kezdetét mindenféle kulturális, művészeti és zenei program.

Groznjan utcáin és terein minden évben, már májustól kezdetét veszik különféle rendezvények. Ilyenkor neves szakemberek és pedagógusok, illetve a zene, képzőművészet és színházművészet területének ismert személyiségei vezetésével fiataloknak szóló nyári zenei akadémiák nyílnak. Képzőművészeti, tánc- és színházi műhelyfoglalkozásokat szerveznek. A békeaktivisták is érdekes programokat rendeznek itt. Ebben az időszakban minden a művészetről szól, a város összes kis utcája, a történelmi műemlékei a kultúra jegyében szórakoztató színpaddá változik át.

A zenei színpadokon ugyanúgy megszólal a dzsessz, mint a komolyzene, a gitár és a zongora, szerepet kap a hegedű és a gordonka, valamint megszólalnak az ütős hangszerek és a vibrafon hangjai is. Emellett működik itt egy önálló és független non-profit szervezet, az Imaginárius Filmakadémia, amelyet 1955-ben hoztak létre. A szervezet célja, hogy segítséget nyújtson a Horvátországban és külföldön a színházművészetért tevékenykedő színházi, televíziós és filmes szakembereknek.

Groznjan nem rendelkezik túl sok látnivalóval, viszont az a kevés amennyi van, nagy jelentőséggel bír. Fontosabb látnivalói a Damian és Cosma kápolna, a reneszánsz loggia, amely 1587-ben épült, a XIV. századi városfalak és a Maria és Vitus plébániatemplom. A plébániatemplom Szent Vitus emlékére épült 1770-ben. A legenda szerint ellentétes nézetei miatt kellett elmenekülnie a Római Birodalomból. Üldöztetése alatt is rendületlenül megmaradt Istenbe vetett hite, így lett a plébánia pártfogója. Szent Vitust Krisztus után 304-ben a római császár kivégeztette. A templomban csodálatos festmények és gazdagon díszített emlékművek tekinthetők meg, ezenkívül értékes aranyékszereket is őriznek a templomban. A Damian és Cosma kápolnát 1554-ben építették Szent Damian és Cosma testvér tiszteletére, 1988 óta pedig Ivan Lovrencic freskóival gazdagodott. A kápolnában több horvát művész alkotása is megtekinthető, természetesen a kápolna eredeti rendeltetésének is megfelel.

Rendezvények

A város egyik legismertebb rendezvénye az Ex tempore elnevezésű képzőművészeti program, melynek alkalmával képzőművészek és kultúrmunkások tucatjai gyűlnek össze az úgynevezett grožnjani képzőművészeti körben, valamint a Fonticus városi galériába, amelyet az elmúlt évtizedben kitűnő kiállítóhellyé alakították át. Az idelátogatók a művészi alkotásokat megtekinthetik a városi galériában valamint több magángalériában és stúdióban is.

Itt alapították meg a Horvát Zenész fiatalok központját is, amely a fiatalok nemzetközi kulturális központjaként és tevékenysége által új színt visz a történelmi városka életébe. A nemzetközi táborként működő központot 1969-ben alapították. A tábort eddig a világ kilencven országából látogatták meg fiatal zenészek, mára már 22.000 fiatal vett részt a táborban.

Júliustól egészen augusztus végéig minden este a kerámiákat és ékszereket árusító galériák között dzsessz zenészek töltik meg élettel a főteret, valamint klasszikus zenei koncerteket is rendeznek egész évben.

Gasztronómiai áttekintés

Groznjan tagja a bor- és olívaolaj-termelő városok egyesületének, így a vendégek egy borszaküzletet és két híres éttermet is meglátogathatnak, a Pintur és a Bastija, amelyekben a tradicionális isztriai ételeket ízlelhetnek meg, mint például a helyi prsut (prosciutto).

A bor és olíva termelés fontos szerepet játszik ezen a vidéken. A domboldalon elterülő olajfaligetek mind a helyi lakosság kemény munkájának a gyümölcsei. A termelők pedig büszkék a kiváló olívára, amelyet Istarska belica-nak neveznek. Az általuk megtermelt olíva azért olyan különleges, mert nem használnak hozzá semmiféle növényvédő szert, sem pedig mesterséges adalékanyagokat. Ez adja az olívaolaj csodálatos színét és egyedi ízét.

Szálláslehetőségek

Szállást találhatunk egynéhány pihenőházban, apartmanokban, valamint kiadó szobát is kínálnak.

Videók

Groznjan
Isztria

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét