Sali

Sali a Dugi Otok kulturális és adminisztratív központja nevét a középkori só termelésének köszönheti. A sziget észak-keleti oldalán található, hagyományai több évszázadosak, amely az első 990-ben kelt írásos dokumentumokból is kiviláglik. Az ókorban Kornati „előszobájának” is nevezték. A települést természeti park veszi körül, ezeréves olíva fákkal. A település kulturális öröksége rendkívül gazdag, melyet még a kereszténység első évszázadaiból örökölt. Sali, a Dugi Otok legnagyobb települése, közel fekszik a Kornati Nemzeti Parkhoz, mindössze 5 km-re. A falu két öböl között terül el, melyekben Porat kikötője és számos strand fekszik. Saliban három étterem, szálloda, három bár, négy élelmiszer-üzlet és még sok más szolgáltató-kereskedelmi egység is található.

Sali a Dugi Otok kulturális és adminisztratív központja.

Látnivalók

A vallási jellegű építmények között az egyik legfontosabb templom az „Uznesenje BDM”. Ebben a plébániatemplomban két faragványt is láthatunk, amelyek egy díszítőelem részei voltak, hármasfonatot ábrázolnak. Ezek egy régi tartóoszlop darabjai voltak, melyeket később sírkőként hasznosítottak újra. A jelenlegi templom egy régebbi templom helyén épült, melyet 1465-ben elbontottak, a helyén pedig egy nagyobbat építettek, ezt láthatjuk manapság. A monumentális főoltár fából készült a XVII. században, barokk faragványok díszítik, melyekbe korábbi reneszánsz festményeket illesztettek. Ezek a festmények egy korábban elpusztult poliptichon megmaradt darabjai.

A Szent János templom már a nagyon korai dokumentumokban is megjelenik. Az 1064-1065-ből származó írások „Sancti Ioannis” néven említik a templomot. A templom romjainál talált faragványok alapján valószínűsíthető, hogy a templom építésekor egy római kori építmény köveit is felhasználták. Valószínűsíthető volt, hogy az óromán templom a IX. századból származik. A legújabb feltárások azonban pontosították ezeket az adatokat, így kiderült, hogy a templom korábban, az V.-VI. században épült.

Szent János templom

Citorij magaslatán, a Stivanja gora-domb lejtőjén fekszenek a Szent Viktor templom maradványai. Szent Viktor neve ritkán fordul elő a dalmát régióban, a szenté avatott mártír temploma, az ókeresztény időkben épült.

A kis Sukavac-dombon, Dugi Otok dél-keleti oldalán, a Telašćica-öböl északi felén találhatóak egy kis templom romjai. Ezek a kis templomokat a helyiek egyszerűen csak templomocskának – „Crkvina”-nak nevezik.

Sali

Sali

Nyári rendezvények

A „Saljske užance” nevű rendezvénysorozat kulturális és szórakoztató műsorok sokaságát vonultatja fel. Ezt a rendezvénysorozatot immáron 47 éve minden év augusztusában rendezik meg.

A „Ribarska noć” elnevezésű versenyen az kerül ki győztesen, aki a legfinomabb hal-sztéket, grillezett tonhalat, szardellát és más tengeri ételt elkészíti. A verseny alatt a rendezvény színvonalát énekes-zenés fellépők emelik.

Augusztus 8-án tartják meg a sportrendezvényeket a Portonál. Ilyenkor láthatunk robogó versenyt, zsákban futást és kötélhúzást is. A versenyszámok után kezdődik a „Sali-i Éjszaka”. Ekkor díszkivilágítást kap a kikötő, a horgonyzó hajók és csónakok, valamint számos pop-zenei együttes is fellép.

Egy nagyon érdekes rendezvénynek lehetünk szemtanúi augusztus 9-én. Ez a hagyományos szamárfuttatás, a „Trke tovarov”, amelyen a sziget apraja-nagyja részt vesz. A verseny napját a hazafias énekeket éneklő együttesek fellépése nyitja, majd a délutáni órákban kezdődik maga a verseny. A verseny első és utolsó helyezettje díjban részesül, például egy nagy adag Prosciutto-ban… Az éjszaki órákban ifjaknak szóló zenei rendezvények veszik kezdetüket, melyek a három napos rendezvénysorozatot zárják.

A hagyományos szamárfuttatás a Trke tovarov, Sali

Strand és sport lehetőségek

Sali strandjai sziklásak, de betonozott részeik is vannak. A strandok fenyő erdővel vannak körülvéve. A parton kávézók és vendéglők várják a strandolókat egy hideg italra. Azok, akik fürdőruha nélkül szeretnek napozni, találnak a számukra megfelelő helyet egy eldugottabb sziklás részen.

Sali strandja

Sali a búvárkodás szerelmeseinek egyik kedvenc helye. A településen két búvár iskola is található, az egyik a Hotel Sali-ban. Így akik még nem búvárkodtak, de szeretnék kipróbálni, részt vehetnek egy búvár oktatáson és merülhetnek is. A szárazföldi sportok kedvelői is jól fogják érezni magukat, lehetőség van kerékpár bérlésre, vagy akár egy túrára is el lehet menni a közeli Kornati Nemzeti Parkba.

Étkezési lehetőségek

Saliban kis éttermeket lehet találni, ahol meg lehet kóstolni a helyi finomságokat, de akár a Sali Hotel éttermében is el lehet költeni egy finom vacsorát. A vendéglőnek két nyitott terasza is van, ahol hangulatos környezetben lehet megkóstolni a specialitásokat és a hagyományos konyha finomságait. A vendéglőben érdemes a hal ételek közül választani. Az ételek mellett a horvát borok remekeit is meg lehet kóstolni, amelyek még káprázatosabbá teszik az estét.

Természetesen még sok más éttermet és kávézót is érdemes kipróbálni, ahol remek kiszolgálással és finom ételekkel, italokkal várnak.

Sali

Szállás

Saliban is kiváló szálláslehetőségek vannak, egy szálloda található a településen, csodás környezetben a 3 csillagos Hotel Sali, amely a Seascica-öbölnél található nem messze a város központjától. A szálloda körül gyönyörű fenyőerdő van és csodálatos kilátás nyílik a kristálytiszta tengerre és a homokos partjára, ahol természetesen strandolni is lehet. Apartmanok is várják a vendégeket, így biztosan megtalálja mindenki a neki tetsző szállás ajánlatot.

Hotel Sali

Videók

Sali
Dugi Otok
Észak-Dalmácia

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét