Opatija

Opatija az Isztriai-félsziget északkeleti részén fekszik, a Kvarner-öböl partján illetve az Ucka-hegység lábánál. A várost babérfa ligetek és sziklás tengerpart határolja. Opatija magyar megfelelője Abbázia, ezen a néven is ismert, a szó maga apátságot jelent. Opatiját a régies, eleganciát sugárzó épületeivel, a horvát Monte Carloként vagy az Adria Nizzájaként is szokták emlegetni. Opatija egyik híres látványossága a gyönyörű parti sétány, a Lungomare.

A város története

A város történetét két szakaszra is oszthatnánk, az egyik a turizmus előtti időszak lenne, a másik pedig a turizmus utáni. Nos a turizmus előtti szakasz a XV. században kezdődött, amikor bencés szerzetesek egy kolostort építettek ide, majd egészen a XIX. századig szinte lakatlan településre fiumei kereskedők érkeztek és elkezdtek a kolostor köré építkezni. A XIX. század második felében a kikötő kiépülésével és az 1884-ben lefektetett vasútnak köszönhetően kezdetét veszi a város fejlődése, és ezzel együtt virágzásnak indul a turizmus. Opatija hamar közkedvelt üdülőhellyé vált. Kedvező mediterrán klímája miatt és csodás természeti adottságainak köszönhetően az Észak-Adria legkeresettebb úti célja lett. Sokan meglátták benne az idegenforgalmi lehetőségeket. Elsők között volt az a rijekai nemesember, Iginio Scarpa, aki 1844-ben felépítette a partvidék első villáját, a Villa Angiolinát, és bár akkor még nem számíthatott áttörő sikerre, de új távlatokat nyitott a város életében. Ezt megelőzően Opatija csupán egy átlagos kis halászfalu volt, folyamatosan kitéve az arrafelé garázdálkodó kalózok portyázásának. Az ezt követő fellendülés még az osztrák arisztokráciát is odavonzotta, akiket olyannyira lenyűgözött a hely szépsége, hogy a Monarchia második legnagyobb üdülőhelye lett. Több neves személyiség, művész és király is megfordult itt, többek között I. Ferenc József is töltött itt néhány napot.

Látnivalók Opatijában

Opatiját a régies, eleganciát sugárzó épületeivel, a horvát Monte Carloként vagy az Adria Nizzájaként is szokták emlegetni. Lépten-nyomon az arisztokratikus stílus köszön vissza. Ehhez az atmoszférához hozzájárulnak a babér, leander és pálmafákkal teli parkok, a gondosan ápolt és kreatívan kialakított közterek, amelyeket gyönyörű növényritkaságok, vagy kifejezetten ezen a vidéken fellelhető, őshonos növények díszítenek.

A város egyik híres látványossága a Lungomare parti sétány, amely Prelukától Longramig tart és közel tizenkét kilométer hosszú, az Adria egyik legszebb sétányaként tartják számon. Ahhoz, hogy a sétány elnyerhesse mai formáját, évtizedek gondos tervezői és kivitelezői munkára volt szükség. A sétány első része 1899-re készült el, a második része pedig majd 1911-re. Az út mentén Opatija legpatinásabb épületei helyezkednek el, melyeket ha megnézünk, rájövünk miért is volt ez a város az elit társaságok körében oly nagyra becsült.

Ha végighaladunk a Lungomare sétányon megcsodálhatjuk a Leány sirállyal elnevezésű szobrot, melyet Zvonco Car szobrászművész alkotott 1956-ban. Azelőtt egy Madonna nevű szobor állt a helyén, viszont azt elrabolták, ezért ma már csak a másolata látható a városban. Mára a leányt ábrázoló szobor Opatija jelképévé vált, gyakran láthatjuk a várost reklámozó plakátokon vagy idegenforgalmi kiadványokban. A szobor kitűnően illik a környék látványelemeihez és hangulatához.

Opatija egyik jellegzetes temploma az Angyali üdvözlet nevű templom, amely a helybeliek által is a leglátogatottabb. A templom alapkövét 1908-ban tette le Franjo Nagl trieszti püspök, viszont a háború többször is késleltette az építkezést, így csak 1926-ra sikerült befejezni. A templom neoromán stílusban épült, egyik jellegzetessége a zöld kupolája.

A Hotel Kvarner Opatija valószínűleg az Adria keleti partjának legrégebbi szállodája. A Monarchia minden részéről építőanyagokat és mesterembereket hozattak ide, és így csupán tíz hónap alatt, 1884-ben sikerült felépíteni.

Opatija első villája a gyönyörű virágoskerttel és parkkal rendelkező csodás Villa Angiolina, amelyet Iginio Scarpa, egy rijekai nemes kereskedő építtetett 1844-ben. Mivel feleségét Angiolinának hívták, így szeretett volna kedveskedni neki, ezért róla nevezte el a villát, amelyet 2000-ben teljesen felújítottak.

A város legrégebbi épülete az 1420-ban épült Szent Jakab (Sv. Jakova) templom, amely az egykori bencés kolostor alapjaira épült. Az első írásos emlékek a 1439-ből származnak, itt alapították Opatija első iskoláját is. A templomtól balra van a zárt udvarú kolostorépület, a kettő között pedig a kőből épült harangtorony. A templom udvarán díszes vízgyűjtő ciszterna található. A komplexumot övező 3,64 hektáros park hortikulturális műemlék, amely körülbelül 160 féle növényfajnak ad otthont. Ma már a templom nem hasonlít egykori kinézetére, mivel többször is átalakításon ment keresztül, először 1506-ban, majd a XVIII. században, végül pedig 1930-ban újították fel, valamint jelentősen kibővítették.

A Szent Jakab templomot és Villa Angiolinát körül vevő parkban a világ számos vidékéről származó egzotikus növények találhatók. Többek között a Távol-Keletről, Dél-Amerikából és Ausztráliából is hoztak ide mindenféle növényt. A legérdekesebb közöttük a Camellia japonica, vagyis a japán kamélia.

Opatija parkjának központjában áll a Helios és Selena nevű neobarokk stílusú szobor, amely Hans Rathaustsky szobrászművész alkotása, melyet 1899-ben készített.

A Juraj Matija Sporer művészeti pavilon egy kiállítóhely a Hotel Kvarner mellett, amely dr. Juraj Matija Sporer belgyógyászról kapta a nevét, aki annak a társaságnak a megalapítását javasolta, amely Opatiját turistacélponttá, és klimatikus gyógyhellyé teszi. Az itt létrehozott szanatóriumokat pedig többnyire magyar orvosok vezették.

Opatija strandjai

Opatija tengerparti fekvésének köszönhetően számos fürdőzésre alkalmas strandja van. Ezek közül több betonozott strand, így az itt nyaralók komfortosan strandolhatnak. A város egyik fő és leghíresebb strandja Slatina. A betonos strand a Marshala Tita utcánál található, közel a legtöbb szállodához.

Ha viszont természetesebb körülmények között szeretnénk lubickolni, akkor induljunk el a Lungomare sétányon, ahol felfedezhetjük a magunk saját kis strandját, a környéken rejtettebb, sziklás kis öblöket találhatunk. Ezenkívül választhatjuk az Opatijáatól mindössze tizenöt kilométerre fekvő Moscenicka Dragát, amely csodálatos, két kilométeres, kavicsos stranddal büszkélkedik.

A tökéletes strandoláshoz hozzájárul az Opatiját körülvevő babérerdők és a sziklás tengerpart látványa, valamint az éghajlat is kedvező, mivel az Ucka-hegység közelségének köszönhetően nincs nagy hőség, a nyári átlaghőmérséklet 25 fok, illetve télen sincs hidegebb 10 foknál. A vidék klímája lehetővé teszi, hogy reumatikus illetve szívbetegségben vagy asztmában szenvedők is nyugodtan nyaralhassanak, sőt az itteni levegő kifejezetten jótékony hatással bír.

Sportlehetőségek

A város főként a vitorláskikötőiről és hajósturizmusáról ismert. Az ACI-marina kikötő Opatija és Ičići között található, amely egész évben nyitva tart. Marinát és környékét Kék zászló díjjal tüntették ki 1999-ben, amely a kimondottam tiszta strandvíz és a példás környezetkultúra legmagasabb szintű elismerése. A vitorlázni vágyókat jól felszerelt üzletek és egyéb szolgáltatóegységek várják. Elhajózhatunk a közeli Losinjra vagy Cres szigetére, ahol káprázatos búvárhelyszínek fogadják a kíváncsi szemeket. A búvárkodás szerelmeseinek, különösen nagy élmény lesz megtekinteni a Fiumétól nem messze elsüllyedt első világháborús hadihajóroncsot. A szemfülesebbek a környéken úszkáló delfineket is megpillanthatják. Ha mégsem akarunk hajóra szállni, mindenképp érdemes megcsodálni a kikötőt és az itt lehorgonyzott hajókat.

Akik ennél is aktívabban szeretnék eltölteni a nyaralást, azok a közeli Ucka-hegység túraösvényein kalandozhatnak, és fedezhetik fel ezt az elbűvölő tájat.

Szórakozás

Nyaranta a programokból igen széleskörű a választék, biztosan nem fogunk unatkozni, hiszen többek között hangversenyek, kiállítások, mozielőadások egész sora közül válogathatunk, melyeket legtöbbször a Nyári Színpadon (Ljetna pozornica) rendeznek meg. A fellépők között olyan nevek is szerepeltek már, mint Tony Levin, Manu Katche, Gibonni vagy a Budapest Gypsy Symphony Orchestra. Rendszerint júniusban tartják a Virágfesztivált és a színvonalas Liburnia Jazz Fesztivált. Júliusban az egyik kiemelkedő esemény az abbáziai Bridzs-hét. Októberben a szabadtéri fagolyózók gyűlnek össze a városban országos turnéjukra, amely hozzátartozik a mediterrán vidékek szokásos szabadidős társas tevékenységéhez.

A horvát üdülőhelyek közül itt a legpörgősebb az éjszakai élet, bár már annyira nem jellemző a harsány mulatozás, az utóbbi időben a fiatalok körében is sokkal kedveltebbé váltak az úgynevezett lounge bárok, ahol hajnalig mehet a koktélozgatás. Természetesen megtalálhatók a hangos zenés, táncos helyek is, ezek közül is a strandbárok a legnépszerűbbek.

Opatijában mindenki, akinek fontos a minőségi, színvonalas szolgáltatás, megtalálja a számára leginkább tetsző szórakozási lehetőséget, amelyet elegáns, stílusos környezetben tölthet el.

Gasztronómia

A város éttermei az itteni szállodákhoz hasonlóan elegánsak és a kiszolgálás is kifogástalan. Hibátlanul elkészített fogások, ízletes borok és igényes felszolgálás jellemzi őket. Vannak éttermek, ahol még eredeti XIX. századi receptek alapján készült ételeket szolgálnak fel, máshol pedig kifejezetten halételekre és rákra specializálódtak. Ha a bőség zavarában nem tudnánk dönteni a jobbnál-jobb ételek közül, a legegyszerűbb megoldás, ha rendelés előtt érdeklődünk a pincértől, hogy mit ajánl. Nyugodtan bízhatunk benne, hiszen egy elismert étterem dolgozói értik a dolgukat, és bármit is választunk nem fogunk csalódni. Mivel a legtöbb elit étterem a part mentén vagy annak közelében helyezkedik el, ezért nemcsak az ételek izét élvezhetjük, hanem egyúttal a festői környezetet is.

Szállás

A másfél évszázados turisztikai múltra visszatekintő Opatija a Kvarner-öböl legismertebb és legelegánsabb üdülőhelye, ahová évtizedek óta járnak szabadságukat eltölteni azok, akik minden igényt kielégítő szolgáltatásokra és luxuskörülményekre vágynak. Ennek megfelelően rengeteg szállodát találunk itt, ahol ezeket a igényeket ki tudják elégíteni. Opatija egész városát belengi az arisztokrata légkör, hiszen még az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodói és nemesei is ide jártak nyaralni, akik pompás palotákat és villákat hagytak maguk után. Ezek ma szállodákként üzemelnek, ahol mindent megtesznek az ideérkező vendégek kényelméért. A szállodák többsége a tizenkét kilométer hosszan elterülő parti sétányon, a Lungomaren találhatók. Ezek közül néhány: a Hotel Mozart, a Hotel Ambasador vagy a Hotel Opatija.

A Hotel Mozart egy elegáns szálloda a város közepén, a fő strand közelében. A strand mellett a teniszpályák is igénybe vehetőek, valamint a város látványosságai is a közelben vannak. A vendégek kényelméről barátságos személyzet és különféle szolgáltatások gondoskodnak.

Akik a Hotel Ambasadort választják, élvezhetik a fitnesz- és wellness központot, a tengervízzel töltött medencét, az akupunktúra centert vagy a szépségszalont, emellett pedig szükség esetén orvosi szolgáltatást is igénybe vehetnek. A szálloda rendelkezik egy tágas, nyári kertes étteremmel, ahol akár táncolni is lehet, valamint egy koktélbárral is.

A Hotel Opatija a város szívében helyezkedik el, gyalog csupán néhány percnyi távolságra a strandtól és a Lungomare sétánytól. A szállodát egy szép park veszi körbe, a vendégek pedig választhatnak a parkra vagy a tengerre néző szobák közül. Ennek a szállodának van az egyik legnagyobb és legszebb terasza Opatijában, amelyről csodás kilátás nyílik a tengerpartra. A vendégek az éttermében helyi és nemzetközi ételeket egyaránt fogyaszthatnak.

Videók

Opatija
Kvarner-öböl

1 hozzászólás

  1. […] Opatija után a horvát tenger legrégebbi üdülővárosa Crikvenica, az Adria egyik legnaposabb területe, ahol a part menti fenyőerdők biztosítanak árnyékot. Gyógyturizmusa már a kezdetektől meghatározó volt. Az egészen sekély partszakaszok ideálisak a családosok számára, ahol a kisgyerekek is biztonságosan pancsolhatnak. Az akváriumban több mint száz adriai halfajta és ötven trópusi halfaj úszkálhat természetes élőhelyéhez hasonló környezetben. […]

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét