Smokvica

Korcula-sziget közepén található kis település, Smokvica, mindössze 1200 lakossal rendelkezik. Smokvica 4 km-re található Čara-tól és 13 km-re Blato-tól. Lakosainak túlnyomó többsége horvát nemzetiségű.

Smokvica környékén számos termőterület található, ezek Rusevo, Prapratna, Stiniva, Banja, Sitnica, Livin Dol és Cipojino polje. A közeli tengerparti falu, Brna is Smokvica községhez tartozik. A község összes területének 70 százalékát erdők borítják, illetve több mint 250 hektárt tesznek ki a szőlőültetvények, melyek éves szinten 2 millió liter bort eredményeznek. Ezen kívül 144 hektárt foglalnak el az olívafa ligetek, melyekben 176 ezer olívafa áll.

Smokvica

Smokvica történelme röviden

Smokvica nevének eredete nem egyértelmű. Valószínűsíthetően, elnevezése római eredetű, ami latinul utakat jelent. Az is lehetséges, hogy a település elnevezésének köze van ahhoz a tényhez, hogy a vidéken számos vízlelőhőhely található, ugyanis a Sitnica mezőn számos kisebb-nagyobb tó volt az ókorban. Mindenesetre az bizonyos, hogy a Smokvica névnek semmi köze a fügéhez, még akkor sem, ha horvátul a mediterrán gyümölcs neve „smokva”.

Smokvica már az ókorban is lakott település volt. Számos ókori kerámia bizonyítja ezt, melyeket a környéken végzett ásatások során találtak. Ezek legnagyobb része görög és római eredetű amforák, melyeket bor vagy olívaolaj tárolására használtak. Ezeken felül régi görög épületek maradványai is előkerültek. Már az 1214-es Korcula-i Statútum is megemlíti a települést, de az írásos dokumentumok csak 1138-ban említik Smokvica néven. A Statútum ajánlatot tesz Smokvica megerősítésére, akárcsak Korcula óvárosára, Blato-éra, Čara-éra, Pupnat-éra és Žrnovo-éra is. Smokvica, akárcsak az egész Korcula-sziget, 1420 és 1797 között a Velencei Köztársaság fennhatósága alatt állt.

1715 június 10-én, hajnalhasadáskor 260 török kalóz szállt partra, két gályából Brna-ban, Smokvica-tól alig több mint 4 és fél km-el délnyugatra. Ekkor foglyul ejtették Smokvica 23 lakosát, a Zrnovo-i pappal, Don Marko Bono-val együtt, hogy később eladják őket rabszolgának. Don Marko-t Ulcinj-ban 100 sequin-ért eladták, ám hozzátartozói visszavásárolták őt 141 sequin-ért és visszahozták Smokvica-ba, ahol 1745-ben bekövetkezett haláláig élt.

Az első horvát szociológus, Dinko Tomasic (1902-1975) Smokvicában született. Apja Frano Tomasic Dezevic (1854-1926) volt Smokvica első tanítója.

A Második Világháború alatt a templom plébániája leégett az 1944 augusztus 7-ei német támadás során, így hamuvá vált a plébánia irattára is, amely 1604 óta létezett.

Smokvicában egy emléktábla sorolja fel annak a 43 hősnek és 16 civilnek a nevét, akik életüket vesztették a Nemzeti Felszabadító Háború (1991-1995) alatt.

Smokvica és környéke a térképen.

Smokvica látványosságai

Oton Ivekovic tervezte az 1920-ban épült, nagy, neoromán stílusú „Miasszonyunk Megtisztulása” templomot. A templom egy régebbi 1666-ban épült templom helyén áll. Ez a templom a település legnagyobb temploma.

Miasszonyunk Megtisztulása templom, Smokvica

A templom mellett áll egy barokk épület, a Városi Loggia, melyet mindkét oldalán oszlopsor szegélyez. Az épület úgyszintén a XX. század elején épült, akárcsak a település új temploma. Ez az épület volt Smokvica közéleti és kulturális életének a központja. Itt beszélték meg a falu elöljárói az aktuális közügyeket, és hirdették ki a különböző lakosságot érintő határozatokat. Emellett a Loggia volt a helyszíne a különböző kulturális eseményeknek is, mint például a hagyományos kardtánc, a Kumpanija vagy a Stari Bali.

Városi Loggia, Smokvica

Strandolás és gyógyturizmus

Az Istruga egy kis öböl Smokvica mellett, a Korcula-sziget déli partján. Az öböl fenekét egy gyógyhatású iszapréteg borítja, ezért Istruga strandja nem csak kedvelt üdülőhely, hanem a gyógyturizmusnak is kedvelt célpontja. Az öblöt minden oldalról magaslatok veszik körül, leginkább az északi oldalon, míg legkevésbé nyugatin, emiatt a szigetnek ez a pontja egy nagyon jellegzetes mikroklímával rendelkezik.

A strand mellett egy kis sportközpontot is találunk, ahol teniszezni, ping-pongozni vagy kézilabdázni is lehet.

Istrugában találunk egy kis éttermet is. A kis öböl könnyen megközelíthető autóval, autóbusszal, robogóval és kerékpárral is. Az öböl Korcula városától 35 km távolságra van. Az Istruga-i öböl partja 500 méter hosszú és 150 méter széles. A strand környékén sűrű mediterrán vegetáció nő, amely nagyon jó hatással van az asztmás megbetegedésekre.

Kevesen tudják, hogy a Vela Luka és a Brna-öböl közötti partszakasz egy nagyon gazdag peloid iszap lelőhely, az Istruga-öbölben van a legnagyobb iszap lerakódás. Az itt található iszap a legmagasabb higiéniai követelményeknek is megfelel. Mivel ez egy viszonylag lakatlan terület, lakóház is mindössze kettő van.

A peloid iszaplerakódás a tengeri iszapok csoportjába tartozik, szerves és szervetlen anyagokból áll. Az iszapréteg azokból a hordalék anyagokból rakódott le, amelyeket a folyóvizek mostak az öböl vizébe.

Az iszap állaga csúszós, zsíros, többnyire ragadós, a színe sötét-szürke vagy fekete, a szaga kén-hidrogénre emlékeztet, az íze pedig sós, kesernyés és savanykás. Az iszap összetételét tekintve nem tartalmaz darabos tengeri élőlény maradványokat (csigák, kagylók, algák), szárazföldi növényi (fűszerű, vagy fás) részeket és durva homokot vagy kavicsot sem. Az iszap, gyógyító hatását, elsősorban fizikai hatás által éri el, amelyet tengervízzel keverve, például a hidroterápiában számos krónikus betegség visszaszorításában és gyógyításában használnak fel.

A peloid iszapot sikerrel használják a különböző reumatikus betegségek kezelésénél, poszt-traumatikus mozgásszervi rendellenességek gyógyításában, de hatékonyan gyógyít bizonyos nőgyógyászati és bőrgyógyászati betegségeket is, így sok esetben jó eredményeket lehet elérni a használatával olyan területeken is, ahol a hagyományos orvoslás már csak a tüneti kezelésre szorítkozik.

Az iszap gyógyító hatásai mellett meg kell említeni a Mediterrán klíma egészségre jótékony hatással bíró jellegzetességeit is. Ez alatt az éghajlat alatt nem találkozhatunk radikális hőmérséklet ingadozásokkal, a napos órák száma is éves szinten nagyon magas (2715 óra). Számos más kedvező orvosmeteorológiai faktor, mint az levegő oxigénjének magas koncentrációja – köszönhetően a gazdag vegetációnak – valamint a tiszta levegő, a tengeri vízpára és a levegőben jelen lévő növényi illóolajok kedvező hatással vannak a különböző légzőszervi megbetegedések gyógyulására. Bár Istruga-ban így is jelen van a gyógyturizmus, ez mind a mai napig kiaknázatlan lehetőség maradt, hiszen nincs a környéken egyetlen intézmény sem, amely hasznosítaná ezeket a kivételes természeti adottságokat.

Az Istruga egy kis öböl Smokvica mellett, a Korcula-sziget déli partján.

Az Istruga-öböl fenekét gyógyhatású iszapréteg borítja, ezért strandja a gyógyturizmusnak is kedvelt célpontja.

Brna, egy viszonylag nagy öböl a Korcula-sziget déli partján, közel Smokvica-hoz, valamint Prizba-hoz, Priscapac-hoz és az Istruga-öbölhöz is. Brna egy urbanizálatlan terület, ahol csak elszórtan található pár kis ház, melyek egy részében a helyi halászok laknak, de azok is csak éjszakai szállásként használják őket. Brna a XIX. században alakult ki, mikor is az Osztrák-Magyar Monarchia idején egy mólót építettek az öbölben, hogy a Smokvicában termelt bort behajózhassák. 1970-től a Smokvica-i lakosok nyaralókat kezdtek építeni közel a parthoz, így lassanként Brna településsé fejlődött, melyet pár sornyi szétszórt ház alkot. Ezeknek a házaknak a túlnyomó része kiadó a turisták és a látogatók számára. Ugyanebben az időszakban épült a Feral szálloda is, így Brna valódi turistatelepüléssé vált.

Mivel a Brna-öböl vize nagyon mély, a vitorlázók és a hajózók számára megfelelő éjszakai horgonyzó helyet jelent, ahol hajóik védve vannak a veszélyes szelektől. Az öböl sekély részén egy kis strand található, melyet „Zal”-nak neveznek. A strandot számos öreg fenyő szegélyezi, melyek terebélyes ágai kellemes árnyékot adnak a meleg nyári napokon. A Brna-öbölben két móló is van, a Mali Most (nagy móló) és a Veli Most (kis móló). Ezeknél kötnek ki a nagyobb hajók, míg a kisebbek mindenfelé az öbölben. Az öbölben található pár kávézó és vendéglő is, ahol friss ételeket és helyi bort is felszolgálnak.

Brna, egy viszonylag nagy öböl a Korcula-sziget déli partján, közel Smokvica-hoz.

Brna-öböl

A közeli Zitna öböl kicsiny strandjának különös hangulata van, melyet főként azok értékelnek, akik szeretik az érintetlen természet varázsát. A strand mellet egy dalmát borház is áll, amely vendéglőként is működik.

A Zitna-öböl kicsiny strandja.

Smokvica borászata

Smokvica-ban a borkészítésnek nagy hagyománya van, akárcsak az olívatermesztésnek. A nagy Smokvica-i szőlőültetvényekről szüretelt szőlőből készülnek az évszázados hírnévvel büszkélkedő száraz borok, a Posip és a Rukatac, melyek jól ismertek a borbarátok között. A Brna-öböl közelében egy borüzem is működik, közel a kikötőhöz. Ez az üzem a „Vinarija Jedinstvo”. Az általuk készített Korcula-i és Peljesac-i fehér borok mellett az egyik legismertebb boruk a Posip, melyet a legjobb horvát borok között tartanak számon, így sokszor kerül asztalra a különböző állami és diplomáciai fogadásokon. 1967-ben a leghíresebb bor megtisztelő címét nyerte el. Ennek a különösen száraz bornak aranysárga színe van és nagyon kellemes aromája. Alkoholtartalma 14 százalék. Bár Posip néven többféle bor is létezik, mégis a legjobb minőségű háromféle szőlőből készül: fele részt Posip, 40 százalékban Rukatac és tized részben Bratkovina. Ezt a fajta Posip-ot a Smokvica-i és Cara-i szőlőültetvényeken termesztett szőlőkből készítik.

Smokvica-ban a borkészítésnek nagy hagyománya van.

Szálláslehetőségek Smokvica környékén

A Feral szállodát a sziget déli oldalán találjuk a Brna-öböl partján egy kis félszigeten, melyet sűrű fenyőerdő övez. A „B” osztályú szállodának összesen 80 szobája van, minden egyes szoba rendelkezik terasszal, tusolóval, telefonnal és tengerre néző kilátással. A szálloda vendégeinek vendéglő, kávézó (taverna) valamint egy sport- és szórakoztató központ áll a rendelkezésére. A sport- és szórakoztató központban egy 300 személyt befogadó nyári terasz is található, valamint egy snack- és grillbár, bowling pálya, ping-pong asztalok, valamint kölcsönözhető kerékpár, kenu, csónak és szörfdeszka is.

A Feral szállodát a sziget déli oldalán találjuk, a Brna-öböl partján, egy kis félszigeten.

Videók

Korcula-sziget
Dél-Dalmácia

1 hozzászólás

  1. A cikkben említett Istruga-öbölben található komplexum teljesen kihalt, szinte minden az enyészeté. Ezt 2022. júliusi-augusztusi Brnán való tartózkodásunk alatt tapasztaltuk családommal, amikor Brnáról kényelmesen átsétálva, megkerestük, majd több alakalommal meglátogattuk az öblöt. Természetesen fürdésre, túrázásra alkalmas a part, illetve az öböl és annak környéke, azonban a cikkben említett kiszolgáló egységek (vendéglátás, sportolási lehetőségek stb.) csak nagy jóindulattal nevezhetők teljes értékűnek, vagy inkább nem is funkcionálnak. Olyan az ember érzete, mintha végleg bezárt volna ez a hely. Viszont a gazdag növényzet, a tengeri levegő és a tengervíz minősége valamelyest ellensúlyozza a jelenlegi állapotot.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét