Látnivalók Splitben

Splitben járva lépten-nyomon szembetűnik egy-egy épület vagy műemlék, amely a város 1700 éves viharos múltjának, vagy hagyományainak, gazdag kulturális örökségének ékes bizonyítékai. Ez a tengerparti régi dalmát város múltja a Római birodalom fénykorának végétől őriz emlékeket egészen a múlt század végéig, pontosabban 1995-ig. Nem csak a történelmi emlékek hordoznak üzenetet az utókornak, hanem a vallásos emlékek is, hiszen ezek nem csak az egyes korok vallásos hagyományait tárják elénk, hanem Split művészetébe is betekintést engednek.

Diocletianus-palota

Amint már említettük, Splitben a Diocletianus-palotát (Dioklecijanova palača) Gaius Aurelius Valerius Diocletianus római császár építtette a Kr. u. IV. században, abból a célból, hogy ide vonuljon vissza, mikor befejezi politikai pályafutását 305 május 1-én. A hatalmas palota egy öböl partján, egy rövid félszigeten épült, mindössze 6 és fél kilométerre a Dalmát provincia fővárosától, Salona-tól. A császár itt élte le élete hátralevő részét 311-ben elkövetett dicstelen öngyilkosságáig. Holta után, a római patríciusok a „Damnacio memoriae” átokkal is sújtották, tehát az emléke feledésbe kellett merüljön.

Miután a rómaiak elhagyták a vidéket, a palota évszázadokig használaton kívül állt, mígnem a VII. században a közelben lakó városiak ide húzódtak vissza a barbár inváziók alatt. Miután a palotát elfoglalták, itt rendezték be otthonaikat és üzleteiket a palota hatalmas alagsorának a falaiban. E falak között manapság számos étterem és butik található. A palota létezése egészen a középkor végéig ismeretlen volt a nyugati világ előtt, egészen 1764-ig, mikor is a francia művész és antikvárius Charles-Louis Clérisseau könyvet nem jelentetett meg róla. A palota egyike az Adriai part leghíresebb és legjobb állapotban fennmaradt építész remekművének, mely méltó arra, hogy Európa és a Világörökség védelmét élvezze.

A Diocletianus-palota alaprajza egy szabálytalan négyszöget követ, melynek oldalai körülbelül 160×190 méteresek. A falakat tornyok őrzik nyugaton, északon és keleten. A palota tervezésekor összhangba került egy luxus palota kényelme egy katonai tábor koncepciójával, melyről a hatalmas kapuk és az őrtornyok is tanúskodnak.

A palotát magas falak veszik körbe és akkoriban 9 ezer embernek adott otthont. A föld alatti részei a palotának kőből készült donga boltozattal vannak ellátva. A palotának egyedül a déli része nincs megerősítve, mert egyenesen a tenger fölé magasodik, ahhoz nagyon közel. A rendkívül bonyolult építészeti megoldásokat felvonultató árkádsor fölött három, sokkal kimunkáltabb emelet lett felépítve, lépcsőzetes formában. Mindhárom szárazföldre néző fal közepén monumentális kapu nyílik a zárt belső udvarra. A déli tengeri kapu a Porta Aenea egyszerű művű, ám méreteiben nem kisebb a többi kapunál. Valószínűleg ez a kapu szolgált a császár számára privát kijáratként a tenger felé, vagy mellékbejáratként a szolgálók részére. A kapu modellezése mind a korabeli villák, mind a klastromok építési módját követi egyszerre, de ez a dualitás egyértelművé válik, amint megpillantjuk a palota belső elrendezését. A palotán belül átfutó út – a decumanus – összeköti a keleti kaput (Porta argentea – Ezüst kapu) a nyugati kapuval (Porta ferrea – Vas kapu) kettéosztva a komplexumot két fél részre. A palota déli fele sokkal fényűzőbb struktúrával büszkélkedik, mivel itt volt a császári lakosztály, mind a hivatali, mind a privát, valamint a vallási épületek. A császári lakosztály a tenger felőli szárnyat teljes egészében elfoglalta és jóval az alsó szint fölött helyezkedett el, mivel a terep lejtése nagy szintkülönbséget eredményezett. A palota monumentális udvara – a perisztülion – képezte az északi bejáratát a császári lakosztályoknak. Ezen keresztül lehetett megközelíteni a Diocletianus mauzóleumot a keleti szárnyban (ma a Szent Dujmo székesegyház) illetve a három templomot a nyugati szárnyban (kettő közülük már elpusztult, a harmadik keresztelő kápolna, eredetileg Jupiter temploma volt).

A perisztüliontól nyugatra található Aesculapius temploma, melynek félhenger alakú tetőszerkezete kézzel metszett kövekből volt rakva. Ez 1940-ben beomlott, így hagyományos tetőszerkezettel helyettesítették. A templomot nemrégiben restaurálták. Az északi felét a palotának két félbe osztja az észak-déli tájolású főút – a cardo – mely az Arany kaputól (Porta aurea) indul és a perisztülilonnál ér véget. Napjainkra kevésbé jó állapotban maradt fenn. Valószínűsíthető, hogy ez az épületszárny szolgált a katonaság, szolgálók szálláshelyéül, valamint más létesítményeknek adott otthont. Mindkét részt utak veszik körül, az utak egyik felét a külső fal szegélyezi a másikon pedig négyszögletes épületek vannak, melyek valószínűleg raktárként szolgáltak. A palota a helyi mészkőből, jó minőségű márványból melyet a Brač-szigeten bányásztak, tufából mely a közeli folyóban található, illetve téglából épült. Egyes díszítőelemeket importáltak, mint például az Egyiptom-i gránit oszlopokat és sfinxeket, a finom márvány burkolatokat, valamint oszlopfőket, melyeket a Proconnesos-i műhelyekben készítettek.

A palotába a víz is be volt vezetve, méghozzá a Jadro-folyóból, Salona mellől. A Split és Salona közötti út mentén mai napig látható az eredeti római vízvezeték. A XIX. században alaposan felújították.

1979 novemberében az UNESCO elfogadta az ajánlatot, hogy a Diocletianus Palotát és az azt övező óvárosi részt a Kulturális Világörökség részévé tegyék. 2006 novemberében a városi tanács engedélyezte 20 üzlethelyiség és parkoló létrehozását a palotakomplexumban annak ellenére, hogy védett műemlékről van szó, ám ez ellenérzést váltott ki a lakosság részéről. A lakossági beadvány azonban megbukott és létrehozták a palota alagsorában a tervezett létesítményeket. A palotában folyamatosan folynak a régészeti és helyreállítási munkálatok. Leginkább az alagsorban szükséges ezeket elvégezni, mert a Második Világháborús bombázások alkalmával egy része beomlott. A Diocletianus-palota látható a horvát 500 kunás bankjegy hátoldalán is.

Marjan-domb

A 178 méter magas Marjan-domb, a város nyugati felén fekszik. Napjainkban parkerdő. Első alkalommal középkori dokumentumok említik Mons serranda illetve Mons Kyrieleison néven, az utóbbin amiatt, hogy a környéken számos kis templomot találunk elszórva. A Marjan név bizonyos történelmi dokumentumokban a terület akkori tulajdonosára utal, aki egy római lehetett Marin vagy Marinian néven. A jól ismert földrajzi térképe az ókori világnak, a Tabula Peutingeriana, a helyet „Ad Dianam” néven említi utalva a Diána templomára (a vadászok istennője a római mitológiában), ez a Marjan-domb nyugati fokára utal, ahol most a Szent György templom áll, mely a X.-XI. században épült.

Ettől a kis templomtól nem messze található az Óceánográfiai Intézet (Institut za oceanografiju i ribarstvo, IZOR), míg a dombtetőn a Természettudományi Múzeumot és az Állatkertet találjuk. Az első kilátóhely a keleti parton van, az ide vezető út a Riva-sétánytól induló lépcsősornál kezdődik. A kilátóból csodálatos kilátás nyílik az egész városra.

A XV. században a sziklák közötti barlangokba remeték költöztek, ezeket manapság látogatni is lehet. A remetebarlangok a Marjan-domb déli lejtőjén találhatóak.

A XIII. század óta a helyi lakosok hagyományosan elzarándokolnak a Szent Jeromos és Szent Cirill templomokhoz. A remetebarlangok előtt egy kis templom található, melynek az oltárát Andrija Aleši faragómester készítette. Az oltár faragványa Szent Jeromost ábrázolja és 1480-ban készült. A dombon több fogadalmi templomot is találunk mint a Hétfájdalmú Szűzanya temploma a XV. századból, ahol XV, századi faragványok láthatóak melyek az ismert szobrász Juraj Dalmatinac munkái.

A XIV. századi Betlehem templomban Jézus születése van megjelenítve a faragványokon, ezt nemrégiben restaurálták. A XIII. századi Szent Miklós templom a domb keleti lejtőjén áll.

Ettől a templomtól nem messze állt a Benedek-rendi kolostor, melyet a XX. század elején lebontottak. A XVI. századi régi zsidó temető is a Szent Miklós templom közelében található.

A Második Világháború alatt Marjanról egy partizán népdal is szólt, melyet sűrűn énekeltek az antifasiszta mozgalom tagjai, ez volt a kedvenc dala a volt jugoszláv diktátornak Josip Broz Tito-nak is, aki kedvelte Marjan-t, itt rendeztette be a nyári rezidenciáját a Vila Dalmacija-ban.

Szent Dujmo (Domnio) Katedrális

Mind a civil, mind a vallási öröksége az egykori Salonának, hozzájárult Split történelmi fejlődéséhez, egészen a korai időktől. A VII. században leigázott és feldúlt Salonából elmenekülő lakosság a császári palota ódon falai között talált menedéket, ahol megszervezték mindennapi életüket. Imádott mártír szentjeiket is magukkal hozták a palotába. Ezen szentek egyike volt Szent Dujmo, akit a város védőszentjeként tiszteltek. A Szűzanya imádata is nagy hagyományra tekintett vissza a városban, így ez folytatódott a Palota falai között is, ezért az egykori Diocletianus mauzóleumot a Szűz Mária templomává alakították.

A Szent Dujmo katedrális monumentális fából készült kapuját Andrija Buvina faragta 1215-ben. A díszkaput hatalmas kőoroszlánok őrzik, mögöttük szoborcsoportok láthatóak. A bal oldalon a középső alak IV. Béla feleségét Laszkarisz Máriát ábrázolja. A jobb oldali alakok között valamikor maga IV. Béla is látható volt, de szobrát eltávolították a tatárjáráskor. A lépcső tetején egy árkádsor kezdődik, amely a XV. században épült. Az árkádot 24 oszlop tartja, közöttük szarkofágok láthatóak. Bal kéz felől Krisztus születése van megjelenítve, alatta pedig három szent vértanú szobra áll: Szent Péteré, valamint Szent Dujmo és Szent Anasztáziuszé, akiket Diocletianus császár végeztetett ki a keresztényüldözések alkalmával.

A templomban egy román stílusú pulpitus látható, A. Aleši értékes gótikus stílusú faragványai, Juraj Dalmatinac korai reneszánsz faragványai, valamint számos barokk festmény. Közel a katedrálishoz dél-keleti irányban található a katedrális kincstára, ahol számos relikviát, vallásos könyvet, liturgikus ruhadarabot és más tárgyat lehet megtekinteni. Ezek közül említést érdemel a város legrégebbi Evangelistariuma (kéziratok az Evangéliumból) a VII.-VIII. századból, valamint egy szöveg, melyet „Historia Salonitana”-nak neveznek és a spliti Toma főesperes krónikája. Ugyanitt láthatóak Madonna festmények, melyeket román-bizánci stílusban festettek. A katedrális kincstára az egyik legfontosabb ilyen jellegű gyűjteménye a kelet-Dalmát partvidéknek.

Harangtorony

A harangtorony a középkori dalmát építészet ékes példája, az Adriai partvidéken nem is található hasonló építmény, ha az átláthatóságát (nyílt terek) és az oszlopok installációjának az ötletét (a csúcs felé elvékonyodó) vesszük alapul. A torony alaprajza az ókori diadalívekét követi. Az építkezés a XIII. században kezdődött és folytatódott a XV. századig amikor egy további szintet építettek az épülethez gótikus-reneszánsz stílusban. A reneszánsz stílusban épült torony hat szintje közül öt négyzetes alaprajú, míg az utolsó, hatodik szint hatszögletű. A torony nyitva áll a látogatók előtt. Ha áthaladunk a díszes kapu alatt melyet a Kinyilatkoztatást ábrázoló dombormű díszít, 175 lépcsőfok megmászása után feljutunk a torony legfelső szintjére, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a városra és a tengerre.

A XIX. században a tornyot teljesen restaurálták. Számos adományozó járult hozzá a torony építéséhez, többek között IV. Béla királyunk és felesége Mária. Gyermekeik Erzsébet és Katalin Splitben haltak meg az 1242-es járvány miatt. A városiak tiszteletük jeléül, a város katedrálisában, egy szarkofágban helyezték örök nyugalomba a testvérpárt.

A Diocletianus-palota templomai

A Diocletianus-palotában három templomot építtetett a császár, melyek a palotakomplexum nyugati szárnyában vannak, szemben a császári mauzóleummal. Természetesen a császár Jupiter főisten leszármazottjának tartotta magát, ezért templomot is emeltetett a tiszteletére. A főtemplomot, az eredeti panteisztikus római vallási világnézet jellemzi. A templomot a római istenségek ábrázolásai díszítik, mint Jupiter (a római mitológia főistene), Herkules (Jupiter fia), Szól (a Napisten), Victoria (a győzelem szárnyas istennője), valamint számos ábrázolása a gigászoknak és más fantasztikus élőlényeknek, ezek leginkább a kaput díszítették. Ez a templom a világ egyik egyedülállóan jó állapotban fennmaradt építménye, legfőképp a kifogástalan állapotban fennmaradt boltíves mennyezete miatt.

650-ben a templomot átalakították, így lett belőle a Szent János keresztelőkápolna, míg az alatta levő kriptából a Szent Tamás templom. A keresztelőkápolna keresztelőmedencéje a XI. században készült, készítője ismeretlen. A XI. és a XII. század elején a templomra harangtornyot építettek, hasonlót mint a Miasszonyunk templomának a harangtornya a palota nyugati kapujánál (Vas-kapu).

A főtemplom átellenes oldalán másik két templom is található, mindkettő alaprajza kör alakot formáz. Az első Cybelle istennő (kis-Ázsiai istenanya) temploma volt, a második Vénusz temploma (a szépség és a szerelem istennője). A templomokról az első leírás Antonius Proculian kancellártól származik 1567-ből, aki lejegyezte mindazt, amit a helyiektől hallott arról az időszakról.

A Diocletianus-palota alagsora

A Dicletianus-palota alagsora a főtérről, a perisztülion-ról nyílik, de megközelíthető a vízpart felől is. Eredetileg a palota császári lakosztályainak a tartószerkezetét képezte, ezért az alaprajza megegyezik a fölötte levő épületszárny alaprajzával. Az alagsor épületstruktúrája lehetővé teszi, hogy a fölötte lévő szintek a tenger szintje fölé emelkedjenek, így a déli homlokzat tágas előcsarnoka megfelelőképpen meg van világítva.

Az elmúlt századok folyamán az alagsor struktúráján nem történt számottevő átalakítás, bár kisebb beavatkozások történtek, például válaszfalakat építettek, vagy éppen bontottak le. Az alagsor termeit számos gyakorlati célra használták, mint például présháznak a szőlőhöz és olívához. Ez a présház a korai középkor óta fennmaradt napjainkig.

Ahogyan a város fejlődött, az alagsori termek úgy töltődtek fel törmelékkel és más hulladékkal, így az idők folyamán megközelíthetetlenné váltak. Mindössze a legutóbbi 50 évben került sor a szisztematikus kitisztítására és rehabilitációjára. Napjainkban az alagsori helységek számos célt szolgálnak: koncerteknek, kiállításoknak adnak helyet, színi előadásokat és vásárokat is tartanak itt. A központi nagyterme az alagsornak egy fontos átjárója a városnak, ez köti össze a vízpartot a perisztülionnal.

Az északi kapu (Arany-kapu)

Az északi kaput tartják a Diocletianus-palota főkapujának, így ez aprólékosan van díszítve, magának Diocletianus-nak a szobrával valamint uralkodó társáéval Maximilliánnal. Szobraik a felső szint ablakmélyedéseiben vannak elhelyezve, kettejük között egy sasos Jupiter szimbólummal. Ugyanitt láthatóak az alsó ablakmélyedés sorban utódaik szobrai is mint Galerius és Konstantin. Ez a fajta csoportosítás a terarchiára utal, vagyis négy ember általi törvénykezés, amely Diocletianus egyik reformja lett volna. A falak tetején négy szobor talapzat áll, rajtuk nincsenek szobrok, az viszont valószínűtlen, hogy a négy uralkodó szobra lett volna, hiszen nem volt szokás egyazon a homlokzaton ábrázolni többször ugyanazt a személyt. Az arany kapu mögött található az óhorvát Szent Márton templom melyet valószínűleg a VI. században építettek és eredetileg az őrség használt. Ezt látszik alátámasztani a kapuk védőszentjeinek is a kiválasztása, így a császári palota kapuinak védőszentjei a következők voltak: a nyugati kapué Szent Teodóra, a keleti kapué Szent Appolinár, a déli kapué pedig Szent Julianus. A kis templomocska a folyosón számos alkalommal volt átépítve. Jelenlegi alakja az óhorvát stílust követi a VI. századból. A templom jelenleg a Bendek-rendi kolostor részét képezi.

A keleti kapu (Ezüst-kapu)

A Diocletianus palota keleti kapujának védőszentje az ókeresztény Szent Apollinaire. Akárcsak az északi kapu esetében itt is az őrszemek folyosóját alakították templommá, valamikor a VI. században, így a hívők azt gondolták, hogy a kapukat megvédik a szentjeik természetfeletti hatalmukkal.

A fal struktúrája és maga a kapu is benne foglaltatik az egyéb épületek struktúrájába. Erre a legjobb példa a Szent Szeplőtelenek temploma („Dušice”), amelyet a Második Világháború során lebontottak. Az Ezüst-kaput 1950-ben nyitották meg újra, miután az ásatások után sikerült visszaállítani az eredeti római kori állapotát. Ekkor távolították el a kapuról az évszázadok során hozzáépített elemeket is.

Közel az Ezüst-kapuhoz épült egy kisebb kapu is a középkor végén, ezt Velencei-kapunak nevezték. Abban az időszakban ezen a kapun keresztül lehetett bejutni a városba, mivel az Ezüst kaput befalazták és más épületekkel takarták el.

Az Ezüst kapuval szemben, a piactér túlsó felén található a régi Domonkos-rendi kolostor a XVII. század első feléből, melyet egy még korábbi épület helyén emeltek. A XIX. század elején a templomát megnagyobbították. Jelenlegi alakját a ’30-as években nyerte el.

Split főtere (Piazza)

Akárcsak az Adriai-tenger keleti partszakaszán található városok nagy része, Split is fontos kereskedelmi központ volt a XIII. század végén illetve a XIV. század elején, mikor is elnyerte az önálló közösség jogcímét, gazdasági fejlődésének köszönhetően. Ekkor kezdett el a város területileg is terjeszkedni a palotától távolabbra. Az új városrészek már más stílusban épültek mint a régiek, lassanként pedig kialakult az utak rendezett hálózata is. Abban az időszakban a régi védőfalak, amelyek a jelenlegi Preporod-tértől indultak ki északi irányba egészen Obrov-ig, majd ott elfordult keletre mígnem elérte a Palota észak-nyugati tornyát. Ezek között a határvonalak között alakult ki az új főtér, melyet első alkalommal írásos dokumentumok 1255-ben említenek „Platea sancti Laurentii” (Szent Lőrinc-tér) néven. Itt épült fel a Velencei Köztársaság idejében a Hercegi palota és a Városháza is. Miután a tér épületei nagyon rossz állapotba kerültek és szükség volt a helyre, mindkettőt részlegesen lebontották, majd a XIX. században részlegesen újjáépítették.

Ahogyan a város terjeszkedett nyugati irányba, egy második térre is szükség volt, bár ennek leginkább vallásos célja volt. A tér neve Szent Dujmo-tér. Abban az időszakban a város négy városrészre volt tagolva, ebből kettő a Palotakomplexumban található (a Szent Dujmo és a Szent Márton), míg a másik két negyed az új városrészben van: a Szent Mária és a Szent Klára.

A Nin-i Gergely püspök szobra

A nagy méretű szobrot az Arany-kapu mögött tekinthetik meg a turisták. A hét méter magas műalkotást Ivan Mestrovic szobrászmester készítette 1929-ben. A püspök, fontos szerepet játszott a horvátországi egyház megerősödésében és a horvát nyelv fejlődésében. A szobor egy babonáról is híres, amely szerint, a nagy lábujjának megérintése szerencsét hoz! A Nin-i Gergely püspök volt a középkorban az aki komolyan szembehelyezkedett a Pápával valamint az egyház hivatali köreivel, azért, hogy a horvát nyelv használható legyen az istentiszteletek alkalmával. Abban az időben az istentiszteletek latin nyelven folytak, melyet a lakosság nagy része nem értett meg. Ennek a lényege az volt, hogy megerősítse az emberek hitét a Horvát királyságban.

Papalić Palota

A palotát a Diocletianus palotakomplexum észak-keleti részében találjuk. Az ősi római falak mentén a középkorban kis házak épültek. Ezeknek a házaknak egy jellegzetes képviselője az északi részben látható, jó állapotban megmaradt külső lépcsőjével. A Papalić Palota központi falában a szakértők egy régi három szintes ház maradványait találták meg, melynek román stílusú kapuja volt a földszinten és az első emeleten illetve két úgyszintén román stílusú ablaka a második és a harmadik emeleten. A Papalić család a Poljice Köztársaságból származik, Splitbe a XIV. század első felében költöztek. Ők Split egyik legrégebbi és legelőkelőbb családjai között voltak. A XV. század végén és a XVI. század elején több román stílusú házat átépítettek és összekapcsolták őket egy kétszintes palotává. A déli oldalon levő házakat végül lebontották, helyükön létesítettek egy udvart, amelyet egy gazdagon díszített gótikus kapun át lehet megközelíteni. A monumentális lekerekített kaput pártázat és pazar akroterionok díszítik. Afölött a Papalić család faragott címerpajzsa látható. Az udvar keleti végében egy lépcsősor épült, amely a palota első szintjére vezetett, a nyugati részben pedig egy gótikus loggiát építettek, melyet két ív tart egy közbülső oszloppal, melyet egy oszlopfő és két féloszlopfő díszít karakterisztikus leveles mintázattal. A Papalić Palota földszintje nincs díszítve, leginkább tárolóhelyként szolgált bornak, olajnak és más javaknak. A nagy L-alakú hall az első szinten, a díszes ajtón át volt elérhető, az udvarról induló lépcsősor tetején. A hallt két nagy szoba összenyitásával oldották meg egy 5 és fél méter széles átjáró által. A hall gótikus stílusú kazettás mennyezetét a legutóbbi felújítás alkalmával restaurálták.

A Szent Ferenc templom és kolostor

A város Matejuška nevezetű részében, ami egy kis öböl és környéke, a legfontosabb történelmi, szakrális és építészeti emlék a Szent Ferenc templom kolostorával. A teljes komplexum egy ókeresztény templomra épült, mely az V.-VI. században állt itt és amelyet Szent Félixnek ajánlottak. Szent Félix is egyike volt azoknak a IV. századi mártíroknak akik a keresztény üldözések alatt haltak meg. Tamás főesperes (1200-1268), a helyi krónikás megjegyzi, hogy a templomot Iván a Spliti érsek a XI. században újjáépíttette.

A XIII. század elején, amikor a Ferences-rendiek a vidékre érkeztek, tradícióiknak megfelelően felépítették a saját kolostorukat és a templomot a város határánál. A templom is radikális átépítésre került a XIX. század vége fele. A köztes időszakban is történtek változtatások, mint például a XIV. században, mikor a templomhoz építettek egy kápolnát román stílusban. Ez napjainkra fennmaradt változatlan formában. A templomot és a kolostort nemrégiben teljes egészében felújították.

A templom berendezésének legszebb darabja a feszület, melyet a trogiri Blaž Jurjev festett a XV. század első felében. A templomban számos síremléket is találunk, amelyek Split prominens személyiségeinek állítanak emléket mint Tamás főesperes (1200 – 1268), a krónikás; Marko Marulić (1450 – 1524), az író; Ivan Lukačić (1587 – 1648), a zeneszerző; Jeronim Kavanjin (1643- 1714), a költő; és Ante Trumbić (1864 – 1938), helyi politikus.

A kolostor könyvtára bővelkedik a nagy értékű dokumentumokban, melyek a Split-i emberek akkori életet és gondolatait mutatják be. Érdemes megemlíteni a könyvtár egyik kiemelkedő példányát a Bernárd barát szentleckéit 1495-ből, amelyeket az istentiszteletek alkalmával olvastak fel. Ez volt az első nyomtatott könyv horvát nyelven, amelyben a latin ábécé betűit használták.

Közel a kápolnához egy kis védett öböl található melyet a helyiek „mandrač”-nak neveznek. Itt horgonyoznak Veli Varoš halászhajói napjainkban is. A múlt század végig az öbölben kis hajókészítő műhely is működött.

Veli Varoš, a köznép városa

Ezt a városrészt a köznép lakta, amely a városközponttól távolabb jött létre, mindenféle városrendezési terv nélkül. Az utcák a domborzati jellegzetességeket követték, vagy a középkori tulajdonjogi szabályozásokat, esetleg a régi utakat a templomok körül, melyek akkoriban támpontokként szolgáltak. A városrészek a XVI. században alakultak ki a török invázió idején, mikor az első menekültek letelepedtek itt. A középkor alatt Veli Varoš lakónegyede legyezőformában alakult ki a Marjan domb keleti lejtőjén. A városrészt az első írásos dokumentum a XV. század elején említi, nevezetesen a Szent Kereszt testvériség egyik regisztere, Zagrađe vagy Borgo-Burgus néven. A XVII. században a városrész súlyos károkat szenvedett, ekkor vették tervbe a csillag alakú bástyák építését, hogy megakadályozzák a törökök további pusztításait. Ezáltal Veli Varoš a városközpont szerves részévé vált. A régi köznépi családi házakból jó pár darab fennmaradt a mai napig. Ebben a városrészben több kisebb templom is található mint a Szent Magdolna, a Szent Lukács, a Soca-i Szűzanya, ezek közül a legjobb állapotban a Szent Miklós templom maradt fenn a XI. századból. A templomon található felirat tanúsága szerint a templom az egyik köztiszteletben álló családjának Ivánnak és feleségének Tiha-nak az adományaiból épült.

A Kastély (Citadella) és a Riva negyed

Az Adria-i tenger keleti partvidékén fekvő városok fejlődésüket nem csak a szomszédaikkal való jó viszonynak és kereskedelmi kooperációjuknak köszönhetik az Adriai és a Mediterrán térség más városaival, hanem annak is, hogy a Velencei Köztársaságnak is hasonlóak voltak az aspirációi. Ezért arra törekedtek, hogy megszilárdítsák pozíciójukat ebben a térségben, biztosítandó a kereskedelmi útvonalakat Keletre. Ezért sorra leigázták a városokat Isztriától Görögországig. Split is hasonló sorsra jutott a XV. század elején, viszont a Velencei uralom idején a város virágzásnak indult úgy gazdaságilag, mint városfejlesztésileg. A városban fejlesztették a védműveket, paloták épültek a nemesség számára, másrészről pedig a Riva negyedben egy citadella is felépült, ahol helyőrség állomásozott egyrészt biztosítani a várost a támadásokkal szemben, másrészt a Velencei Köztársaság kezének meghosszabbítását jelentette arra az esetre, ha lázadás törne ki a városban. A Citadella és a Riva városrész jelenlegi alakját XIX. században nyerte el a francia uralom idején. A negyed utcáit kikövezték, új házak épültek, az időszak építészeti stílusához hűen. Ezekből számosat láthatunk manapság is.

Lazaretto

A XVI. század végére a politikai, katonai és gazdasági kapcsolatok Velence és a Török Birodalom között viszonylag nyugodtak voltak, így Split fontos csomóponttá vált a keleti hátországgal való kereskedelemben. 1581-ben a neves spanyolországi zsidó kereskedő Daniel Rodrigo felvetette a velencei kormányzóságnak egy karantén felépítésének az ötletét. Ezt a kormányzóság elfogadta és engedélyt adott a Lazaretto felépítésére közel a Diocletianus-palota dél-keleti tornyához. Ez egy összetett épületkomplexum volt, melyben helyet kaptak raktárak, vám, bank és karantén azok számára akik Split-be érkeztek, ahol elszigetelve voltak a város lakosságától. Ekkoriban a város kikötője már jól ki volt építve, nagy számú hajót volt képes fogadni. A város gazdasági fejlődésének záloga, a Kelettel való kereskedelemben rejlett. A XVII. század első felére a kereskedelmi tevékenység akkora méreteket öltött, hogy a Lazaretto-t két alkalommal is ki kellet bővíteni, így a Split-i lett a legnagyobb ilyen létesítmény a Földközi-tengeren. 1645 és 1699 között a politikai légkör miatt a kereskedelmi tevékenység is radikálisan visszaesett egy sokkal visszafogottabb szintre.

Az új városfal és kapui

A város túlnőtte eredeti méreteit a Diocletianus-palota nyugati fala mentén, ezért a X.-XI. században szükség mutatkozott a városfalak kiterjesztésére is. Így a Nyugati-kapu (Vas-kapu) biztosította az átjárást a város két része között.

Másrészről, az Északi kapu elveszítette jelentőségét, ezért azt befalazták. Az újonnan keletkezett városrészeket a XIV. és az azt követő századokban új védőfalakkal vették körbe és két új kaput nyitottak rajta: nyugaton a Hentesek kapuját, délen pedig a Tengeri-kaput. Az északi oldalon egy kis kaput nyitottak a falon, a Pistura-kaput, amely biztosította a közlekedést Solin (Salona) és Klis irányába.

Sustipan-félsziget

A korai középkorban itt egy Benedek-rendi kolostor épült, a Szent István, melyet akkoriba „Sub Pinis” néven is emlegettek, vagyis „a fenyőfák alatt”. A kolostor létezését az első írásos dokumentumok 1068-ban említik. A szájhagyomány szerint, melyet korabeli dokumentumokban jegyeztek le, az utolsó horvát király István itt élt ebben a kolostorban, egészen a XI. század végéig. A XVIII. századból is maradtak fenn épületek, mint például egy neo-klasszicista gloriette, amely Vicko Andrić helyi építész munkája. Ezt a temető közepén találjuk, amely napjainkban már csak parkként üzemel. A Második Világháború után ezt a temetőt már nem használták temetkezésre, hanem egy újat hoztak létre a Lovrinac negyedben. A régészeti kutatások során több lelet is napvilágra került: római kori kőkoporsók – szarkofágok, egy ókeresztény három hajós bazilika, amelyet a középkor elején újjáépítettek és egy régi kolostor maradványai.

Splitről még

Split
Múzeumok Splitben

Videók

Split
Közép-Dalmácia